2010. november 30., kedd
A zene az kell, és kedd.
Éneklés, zenélés, táncolás. Annyira jó mind.:)
És itt most nem csak arra gondolok, amit a mindennapi életben hallgatok, táncolok. Hanem a komoly zenére is. Amit ha egyszer meghallgatsz, rájössz, hogy mennyivel szebb, és többnek érzed magad tőle, mint egy jó kis disco számtól. Félreértés ne essék. Én nagyon szeretem a könnyű zenét, de szívesen hallgatok klasszikust is.:) Az életem része.
Hogy hogy jutott ez ma eszembe? Igazából mindig ott van valahol, valamelyik kis zugban az agyamban, de még soha nem írtam róla. Viszont ma nagy löketet kaptam, amikor hazafele ültem a buszon, és mikor a zenesuli mellett mentünk el benéztem az ablakokon. Az egyik teremben épp táncoltak, balletot. A másodikban egy csapat gyerek ült körben a teremben összetolt asztaloknál. Rajzoltak. A felsőbb szinteken valamilyen hangszeren játszottak. Annyira jó volt látni, hogy egy épületben ennyi szépség van. :) Feldobott.
Majd este mentem zenekarra. Szeretem, de annyira nem vagyunk egy összeszokott társaság, mint például az osztály. Mindenki csak ül, és mered maga elé. Beleértve engem is.:D De együtt zenélni jó. Tagadhatatlan.
Ja, és mostanában nagyon birom a portást is. Nem mintha beszélgetnénk, vagy ilyesmi. De multkor például valamit hegeztett a kis "portás kabinjában". Ma pedig száj-harmónikázott. Annyira vicces. :)
Azt hiszem általános 3.ban kezdtem el hegedülni.(?) Nagyon szerettem. Nagyon ügyetlenül játszottam, bár Márti(a tanárom) szerint ügyes vagyok. Persze, egy 8 éveshez képest. De most is szeretem még. Nagyon is. Úgy volt, hogy abba hagyom, de nem ment. Ahhoz túlságosan is hiányozna. Nade a gyakorlás. Az más tészta. :S Sajnos nem jutok egyről a kettőre, ha nem gyakorlok. De hát lusta vagyok és link. (Nagyon zárójelesen megjegyzem ebben a tanévben eddig egyszer gyakoroltam...:| )
A lényeg, hogy ne csak rockot meg r'n'b-t hallgassatok, hanem néha nyomjatok be egy Mozartot is vagy Vivaldit. Megéri.
Ennyit a zenéről. :)
A mai napomról. Jó is rossz is. Minden jóban van valami rossz, de minden rosszban van valami jó. Ezt már megszoktam. Első óra tesi jó volt, Bogival tollas.:) 2x fejbe találtak a röpisek, de hát ez ezzel jár. xD
Aztán a szokásos unalmas órák -nyelvtan, biosz, fizika...
Aztán angol. 4-es témazáró. Nem is rossz.:) Lehet, hogy a tanár kisfia ma születik meg.:D Ha igen, gratulálok neki.:)
Aztán a híres neves orientáció. Hajjaj, de jó volt. Igaz, nem én szívtam, hanem Bogit nézte ki magának a drága tanárnő. A fiúk(Szöszke, Viktor) egy mandarint gyilkoltak... Igen, ilyen értelmesek járnak az osztályomba. Juhhú.
Összeségében egy egész jó napot tudhatok magaménak.:)
Még a héten valamikor megyek az IKEA-ba.
Mára is beterveztem egy kis gyertyás, habos forró fürdőt, úgyhogy búcsúzom.
Legyetek jók. ;)
Fru
ui.: Várom a napot, mikor "good morning sunshine"-al köszönhetek.:) Majd szünetben.:P
2010. november 29., hétfő
Relax
Vettem egy kéd forró fürdőt, habbal és gyertyákkal. Jee. Újra boldog vagyok. Csoda.
Legalább újult erővel nézek a holnap elébe.
Jóééjt.^^
Fru
I hate Mondays...
Ennyi volt a hatalmas jókedvem. Elfogyott, kész, vége. A hó elolvadt, vele az örömöm is. És amúgy is. Hétfő van. Ez már elég indok a rossz kedvre. Igazából annyira nem szörnyű, de megint egy újabb hét, egy csomó dolgozat, tanulnivaló, házi... és kötelesség. Nem valami reális ez az 5 munkanap 2 szabadnap. Esélyem sincs kipihenni magamat. Próbálok minél több dolgot csinálni abban a 2 napban, hogy ne érezzem azt, hogy nem használtam ki a hétvégémet. Miért nem lehetne 4 nap suli, 3 nap hétvége. Még az is jobb, mint ez. Bár nem hinném, hogy csak a diákok kedvéért megváltoztatnák ezt a rendet.
Akkor a mai napomról, hogy miért is annyira rossz. Igazából semmi extra. Elvoltam, végig untam az órákat, a kémiát még mindig nem értem. Ráadásul nem éreztem magam túl jól, és tesin elkezdett fájni a jobb lábam (hogy miért azt nem tudom...).
Hazafele még az öltözőben töltöttem egy kis időt, mert azt beszéltük, hogy kinél van szekrény kulcs, vinném le a cuccomat (pontosabban a Dorka cuccát is). De hát csak Vikinél van kulcs (miért?), és a lakáskulcsával együtt. Na jó, akkor én elindultam, hogy ma haza hozom a tesicuccomat. Nem siettem, gondoltam esélyem sincs elérni az 50-es buszt. Majdnem a suli előtt találkoztam az Orsival. Jött ebédelni. Szegény csak azért jött be a suluba, hogy kajáljon.:D Amúgy szerdáig kiírta az orvos. Beszéltünk pár mondatot, aztán mondta, hogy még nem ment el a buszom, siessek. Oké, bár gondoltam úgy sem érek oda. Ahogy átmentem az úton, láttam, hogy jött egy busz. Gondoltam nem futok, nem érném el. 45-ös volt, szerencse.:) De láttam, hogy mögé áll be a következő. (Nagyából úgy járnak a buszok, hogy 45, 92, volán, 45, 46) Szóval elkezdtem futni, és éppen elértem! :D Akkora mázli. Ha egy perccel tovább vagyok az öltözőben, vagy bármi már 20 percet várhattam volna a következő buszra. Persze a lábam csak jobban kezdett fájni, de legalább hamar haza értem.:) Az egyetlen pozitívum a napomban. :D
Itthon nem tanultam. Úgy érzem szokásommá vált, hogy hétfőn nem tanulok. :P
Már 2 napja néztem egy filmet, gondoltam most már csak befejezem...3 nap alatt. Karib tenger kalózai-A világ végén. Jó film. Láttam már, de még mindig jó.:D
Nagyon tetszett a végén a csatajelenet, és hogy közben Elizabeth és Will összeházasodtak. Vicces volt.
Sajnos még csak azzal sem tudom magam nyugtatni, hogy jaaaj Fruzsi, holnap könnyű napod lesz... A fenét! 8 óra+ másfél óra zenekar. -.- A leghosszabb napom. Igazából jó a zenekar, de odamenni nehéz. Nem visz rá a lélek, hogy elinduljak.:P
Hamarosan hazajön Anyu, úgy hogy úgy csinálok, mintha tanultam volna. Pszt. ;)
Fru
ui.: Szerintem ez a maci nagyon cuki.:D
2010. november 28., vasárnap
Havas vasárnap.:)
Ez egy igazán jó nap volt. Kicsit fáradt vagyok az íráshoz, és még Gergő is itt fáraszt... Felvette a csizmámat, és eljátsza, hogy ő most lány. Éljen.
Na, most akkor olyan beszámoló-féleség fog következni.
Megebédeltünk, majd egy kis macskával való játék után elindultunk. Tomi röhögött egy sort a sapkámon, Gergő meg 'Nemecseknek' hívott. Szerintem jó a sapkám, és legalább nem fázik a fejem, és 10 év múlva is lesz hajam.:/
Beértünk az Árkádba, ahol először a Mama és a Gergő elmentek bakancsot nézni, mi meg Tomival beszabadultunk a Douglasba.:D Legalább most már tudom, hogy milyen parfümöt szeretnék venni. Nina.
Gergő nem talált magának bakancsot, úgy hogy lementünk pár dologért az intersparba. Ott vettem Apunak csokit szülinapjára.:)
Majd átmentünk a Sugárba, ott Mama vett magának kabátot, és onnan mentünk az Ikeába. Ott legelőször is találkoztunk egy "kedves" párral. Nem volt hely a megőrző szekrényeknél, de egy helyről éppen kipakoltak. Akartunk volna odamenni, de hát ott beszólt a drága férj, hogy bizony mi későn érkeztünk, mert ők már akkor itt álltak, mikor még csak idejöttünk. Oké, nembaj. Egy másik helyen is pont pakoltak ki, ami 5x nagyon szekrény volt, mint amit ők védtek. xD Szóval kapja be a szekrényét, mi jártunk jobban.:)
Megvettünk itt is mindent. Kaptam bambuszkát.^^ Kint vettünk hot-dogot, meg üdítőt. És akkor láttuk, hogy jéé esik a hó.:) pontosabban szakadt. :D Tomival nagyon "dizájnosak" akartunk lenni, és kitaláltuk, hogy veszünk kávét, mert milyen király már hóesésben kávét iszogatni.(igazából nem vettünk, hanem odamentünk, és az üdítős pohárba öntöttünk észrevétlenül.:$) Hát nagy szerencsénkre csak hosszú kávé volt, és azon belül még tej sem volt, úgy hogy szívás...kiló számra tettük bele a cukrot. Nem lett tőle jobb.(igaz, utána nagyon finom volt az alján a kávés cukor.:)) Mire összeszedtük magunkat és éppen indultunk volna húú de dizájnosan, elkeseredve láttuk, hogy már nem is hó, hanem az eső esik. Remek. Hévvel haza. Király. De túléltük, és itthon vagyunk. És lám, láss csodát, kb már egy órája esik a hó.:)
De most itt van értünk Apu, és hát nem késheti le a Poirotot, úgy hogy megyek is.:D
Kellemes vasárnap estét.;)
Fru
Szép nap elébe nézünk.
Gyors helyzet jelentésre ugrottam csak fel.
Itt vagyok a nagy szüleimnél, Sashalmon. Eljött velem Gergő is, és hamarosan Tomi is itt lesz.
Elmegyünk a Sugárba Mamának kabátot venni, aztán az Árkádba pár apróságért, és az Ikeába.:)
Nézek magamnak fésülködő asztalt. Azt fogok kapni karácsonyra.^^
Reggel mikor kimentem reggelizni megláttam, hogy ott van az asztalon az adventi koszorú, és már egy gyertya ég rajta. Nagyon meglepődtem, hogy 4 hét és itt vannak az Ünnepek. Ez megint adott egy adag jókedvet. Mostanában ilyenek a napjaim. Ez nagyon jó.:)
Most érkezett meg Tomi, úgy hogy zárom soraim, és megyek ebédelni.
Mindenkinek szép napot!
Fru
Itt vagyok a nagy szüleimnél, Sashalmon. Eljött velem Gergő is, és hamarosan Tomi is itt lesz.Elmegyünk a Sugárba Mamának kabátot venni, aztán az Árkádba pár apróságért, és az Ikeába.:)
Nézek magamnak fésülködő asztalt. Azt fogok kapni karácsonyra.^^
Reggel mikor kimentem reggelizni megláttam, hogy ott van az asztalon az adventi koszorú, és már egy gyertya ég rajta. Nagyon meglepődtem, hogy 4 hét és itt vannak az Ünnepek. Ez megint adott egy adag jókedvet. Mostanában ilyenek a napjaim. Ez nagyon jó.:)
Most érkezett meg Tomi, úgy hogy zárom soraim, és megyek ebédelni.
Mindenkinek szép napot!
Fru
2010. november 27., szombat
Dan Dahlback-More than i wanted
Ezt nagyon szerettem ezt a számát.:) És Tomi most eszembe jutatta.:D
Woláláwoli.
Ez olyasfajta bocsánatkérő zene a sok havas bejegyzésemért, és imádásomért...
Enjoy it.;)
Hétvége bumm, egyedül itthon.
Sajnos Rittnek nem engedték meg a mai napot. Sebaj. Így alakult. Majd jövőhéten. Optimistán nézem a dolgokat. Már csak azért is, mert a mai jókedvemet nem ronthatja el semmi. Tényleg SEMMI.Nézzük a dolgok jó oldalát: egyedül vagyok itthon. Ez már önmagában egy szuper dolog. Igaz, megígértem, hogy elmosogatok, de itt van még előttem az egész délután.:)
Azt hiszem filmeket fogok nézni.:) Talán megnézem a Könnyű nőcskét még egyszer, ha megtalálom...:S múltkor nem volt meg. Aztán megnézem, hogy mi megy a moziban, és megkeresem azokat a filmeket is.:)
Már tanultam egy kicsit, nem túl sokat.:D elkezdtem a matekházit. De nem mentem valami sokra vele.
Apuval beszélgettem egy jót. Például a testbeszédről. Még tavaly kapott egy erről szóló könyvet, és azóta nagyon figyel az ilyen dolgokra, és én is. Mind ketten megállapítottuk, hogy az ember akkor is csinál hazugságra utaló testbeszédet, mikor zavarban van. Érdekes.:)
Persze hó már alig van. De engem feldobott. Mára adott egy adag jókedvet. :) És annyira bezsongtam tőle.:D Pedig nem vall rám. Fura, hogy a leghidegebb évszakban érzem magam a legelevenebbnek. De komolyan.:) Télen annyi mindent lehet csinálni, amit csak télen lehet.
Például szánkózni. Annyira jó volt, mikor kiskoromban Apu meg Anyu húzott az ovi mellett levő dombra szánkózni. Nincs jobb, mint mikor félhomályban ülsz a szánkón, és szinte röpülsz. A lámpa fényében látod, ahogy szemerkél a hó. Gyönyörű.
Akkor síelni. Ez azt hiszem, hogy a szánkózás helyettesítője lett.:) Ezt az egy sportot "űzöm", úgy hogy erre nagyon is büszke vagyok. :D Snowboardoztam is. De azt inkább hagyjuk. Nem volt az igazi...:D
Karácsony. A legnagyobb ünnep minden gyerek számára azt hiszem. Persze nem csak az ajándékokról szól. A szeretetről, a családról, és persze ami miatt tartjuk ezt az eseményt: Jézus születése.:)
A hóangyal. Nagyon vicces dolog. Csak néha kellemetlen, mikor átázol. De egy önfeledt nevetés el tudja tüntetni ezt is.:D
Hógolyócsaták. Nincs is viccesebb annál. Persze csak ha ésszel műveljük.:P De szerintem nagyon jó, mikor a tesitanár azt mondja, hogy most inkább menjünk ki a hóba, ne pedig a tornateremben izzasszuk le magunkat.
Sétálni. Annyira békés, és meghitt télen a táj. Ilyenkor imádok kint lenni, és csak beszélgetni egy baráttal.
Szilveszteri buli. Az azért jó...;) kinek milyen.:D
Persze minden évszakban van, amit csak akkor lehet. Megannyi ellenérvet lehet felhozni a tél ellen. De tudod, legyünk optimisták. Annak örüljünk ami van.:D
Majd nyáron a nyárnak fogok nagyon örülni.:P
Igazából lenne kedvem valahova elmenni, de ez most így alakult.:( Attól én még kihasználom a szombatot. ;)
Bella's Lullaby
Ezt pedig Ági néninek.:( Annyira szép szám. Mindig ezt hallgatom, mikor rossz kedvem van, vagy szomorú vagyok.
.
.
Jessica Simpson-Let It Snow
De én csak azért is felteszek egy videót.:D szóval, ez a hónak megy.;) Essen még sokat...♥
Let it snow.
Hujjuj esett a hó éjjel, és reggel. Annyira boldog vagyok. Nálam a hó azt jelenti, hogy végre vége az átmeneti időszaknak, amikor hideg van, fúj a szél, és könyörgök, hogy mikor süt ki a nap. Mikor leeseik az első hó, akkor elpárolognak az ilyen gondolataim. Juhhú.^^
Ma reggel már hallottam, hogy Anyu és Apu arról beszélnek, hogy esett, meg hogy minden fehér, és hogy keljünk fel. :) Szeretek így ébredni. Aztán reggeliztem, reggeli kis teendőimet is elvégeztem, és 8 előtt pár perccel elindultam hegedűre. Késésben voltam, úgyhogy busszal mentem.(Megjegyzem hatalmas távolság tőlünk a zenesuli...:D Egy megálló busszal...)
Szerintem most egész jól ment a darab...Talán mert végre gyakoroltam?! :'DDD
| a gigamega pocsolyák.:D |
Hát mondjuk, hogy nem ez volt életem legjobb ötlete... sajnos olvad a hó, és hatalmas tócsák vannak az út közepén...úgy hogy nem néztek hülyének ahogy ugrálok, meg bénázok a járdaszegélyen...:| De legalább fényképeztem, és jó kedvem lett!
| katt a képekre nagyobb méretért. |
Hogy mért szeretem a havat?
Annyira meghitt, és szép.
Lehet síelni, és én szeretek síelni.:)
Alapvetően téli gyerek vagyok. (február-szülinap, január-névnap)
Amit már fent említettem, hogy ez lezárja az őszt.
Karácsonykor mindig együtt van a család
És mert nincs jobb, mikor ülsz a meleg szobában, és egy forrócsokival a kezedben nézel ki a nagy pelyhekben eső hóba.
Igazából most tanulnom kéne...:/ Csak azért jöttem fel, hogy írjak.
Ma egy szomorú eseményre ment Anyu. Szerbiába. Temetésre. Kalapáti Ági néni temetésére. Alsóban ő volt a napközis tanárom, és nagyon szerettem. Nyugodjon békében.:'(
| Keresd a hibát a képen! Bizony, mit keres ott az a kuka?! :'DDD A hó valamiért a kukákat vándorlásra ösztönzi. Ki tudja miért...? |
2010. november 26., péntek
Weekend feeling.**
Újra hétvége. Két teljes nap, hogy kipehenjem magam, de jól is érezzem. Kevés, ezért mindig próbálom minden percét kihasználni, de persze ez sosem sikerül...-.- A mai napom viszont egész jó volt.:) Első órán -éneken- feleltem...O.o ez meglepetés szerűen ért... de összesen 3mat kérdezett, aztán leültetett...x'DDD Természetesen ma is voltak érdekes beszólásai Zsanett néninek...:) "Álljon fel Ba...Bagdal! *Viki feláll* Hát te nem fiú vagy? Nekem ide Viktor van írva..." xD Meg pár fúnak felelés mentes-napot kapott ma, mert tegnap kosármeccsük volt... Egyik fiút szólította:
-Tanárnőm, nekem felelés mentes napom van!
-Csak ne izgulj! Felelsz! :D
Kóruson olyanokat szokott mondani, hogy "Nyugika van!" meg "Pofinkó be!" :D érdekes.
Aztán elmentünk Szabó Magda kiállításra. Életemben először utaztam Volán buszon. xD Nagy élmény volt.
Hát egész érdekes volt, számomra kicsit fura, hogy a halott írónő ruhái voltak kiakasztva a falra, meg hasonlók.:S
Éppen hogy 5. óra becsöngőjére értünk vissza, alngol tz. Remélem jól sikerült...:|
Aztán egy német, ahol semmit nem csináltunk, csak beszélgettünk.:D
A hazafele út is jó volt... Kiderült, hogy Szabinak és Levinek van egy pulijuk, Bogi. :'DDD (Háhhá Bogi.:D *Bogi épp elszörnyedt fejet vág*)
Itthon valami iszonyat kedvem volt...-.- Bátyám miatt... nem értem mért kell ilyennek lennie... most meg itt pattog, hogy hujjuj 10 óra. Menjél aludni...-.-
Remélhetőleg nagyon jó hétvégém lesz...(igen, bizony Rita... jobban teszed, ha meggyőzöd Anyud.:))
Most így visszaolvasva a bejegyzésem, eléggé látszik, hogy fáradt vagyok...:S sebaj, higyjétek el, tudok értelmesen is írni. NAGYON értelmesen.
Búcsúzóul egy kis zene. :D *Tomi*
Mindenkinek Happy Weekend-et.^^ ♥
Fru
Let's go!
Soha nem tudtam, hogy hogy kell egy blogot elkezdeni. De most legalább van
kinek meg köszönnöm.:D először is Boginak,
aki ihletet adott, és a bátyjának, aki megcsinálta a blogomat...:) Nagyon köszi.^^ Ha már Boginál tartunk, itt a blogja: http://bogi-fairyglade.blogspot.com/
Biztos nem haragszik meg...:D
A blogom lényege, hogy kiírjam magamból amit gondolok... aki olvassa, az olvassa. Felteszem nem lesz túl sok olvasom, de optimista vagyok...:)
Az elmúlt időkben rengetek dolog történt velem, jó is, rossz is. Új suliba mentem. Hujjuj, gimnazista nagylány vagyok.:D Ott hagytam a régi osztályom, és sok jó barátot.:( Hiányoznak is rendesen...
Készüljetek fel a sorozatos depizésemre. Na jó, nem azért nagyon mosolygós vagyok, és rengeteged hülyéskedem a barátaimmal...:)
Soha nem ment nekem ez a bemutatkozó bejegyzés.xD
Nagyon kis értelmes lett...:)
Elégedjetek meg ennyivel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




