Utolsó nyári reggel

Sokak számára még alig indult el a nap. Ha rajtam múlott volna még most is aludnék, de mennem kellett orvoshoz a leleteimmel.
Szóval elkészültem, aztán felhívtam a rendelőt, ahol az asszisztens 8:40-re hívott be. Más a nap mint a többi. Egyenlőre két dolog miatt: 1. utolsó 24 óra a nyári szünetből, 2. máshogy öltöztem ma fel, és tetszik. Bár ez a kevésbé lényeges, de említésre méltó ok. :D
Tehát elmentem orvoshoz. Az udvaron két kis szürke cica feküdt. Megpróbáltam megközelíteni őket, de gondolom kóbor macska az anyjuk, így a berögződött félelem is megvolt bennük. Végül elszakadtam tőlük, és bementem a rendelőbe. Hamarabb értem oda. Olyan 35 körül, de csak egy lány volt előttem, és ő sem volt bent sokat, szóval én is hamar végeztem. 40-kor azzal indítottak utamra, hogy makk egészséges vagyok, és a következő állomás a bőrgyógyász. Éljen! Azthittem kiderül hogy vérszegény vagyok, felírnak pár bogyót, és ennyi. A hajam a régi lesz. De hát csalódnom kellett. Most megint mehetek a bőr- és nemibeteg gondozóba...-.-
Kifele menet mégegy próbát tettem az egyik kiscicánál, és már egész közel is jött, de megint elfutott. Utána akartam menni, de ennek majdnem egy rohadt nagy pókos rohadt nagy hálóba borulás lett a vége. Még megtaláltam egy bokor alatt a kicsit anyját, és amilyen csúnyán nézett rám inkább elindultam hazafelé.

8 és 9 között még egyáltalán nincs meleg, így leültem az egyetlen padra, ami a napon volt. Innentől kezd érdekessé válni a reggelem.
Mellém ült egy idős néni, amivel nem volt gondom. Miért is lett volna? Zenét hallgattam, vártam a buszt. Aztán jött egy 61 éves -mint késöbb megtudtam- bácsi, és kérte hogy csússzak arrébb, hogy elülhessen. Persze hogy megengedtem, miért is ne tettem volna? Így két öreg közé kerültem, amivel semmi bajom sincs. Max annyi lehetett volna, hogy büdösek, de szerencsére úgy tűnt hogy fürdenek.
Tehát üldögéltem, zenét hallgattam, amikor elkezdett a bácsi rajtam keresztül beszélni a nénviel. Gondoltam ismerik egymást. Kivettem az egyik fülest a fülemből, hogy tudjam miről van szó, mert közben a bácsi néha rám nézett.
Pontosan már nem emlékszem milyen szavakat használt, de a lényeg annyi volt, hogy milyen rendes vagyok, hogy itt ülök két öregember között.
-Persze.:D Miért ne tenném?
-Volt már hogy leültem ugyanígy, és felpattantak mellőlem. De te milyen jó vagy. Téged nem zavar.
-Persze hogy nem zavar.:) -végig vigyorogtam.
Ezután volt egy kisebb szünet, de nem sokáig.
-Nem akarok illetlen lenni, de azt merem mondani, hogy ez a lány még szűz.
Hát nagyon elkezdtem nevetni. A nénire néztem.
-Igen, ezt jól tetszik gondolni.

-Mi a keresztneve önnek? -kérdezte a bácsi a nénitől.
-Teri néni.
-Na hát akkor Terike...
-Nem Terike! Teri néni. Három gyerekes nagymama vagyok.

Ezután beszéltünk az iskoláról, meg a munkáról. Meg hogy a mai fiatalok nem tudnak beszélni. Bár többségében a bácsi beszélt.

-Amikor mi fiatalok voltunk, akkor nem mertünk ennyit beszélni, hangoskodni. -mondta Teri néni.
-Csak a lucernásban...
-NEM volt lucernás...

Jött a 198-as, és láttam hogy mind a ketten felállnak. Na mondom jó utam lesz...
A bácsi a buszon még beszélt a spermákról, meg a borról. Meg megkérdezte, hogy Teri néni unokája vagyok-e. Teri néni cinkosul rám mosolygott, én meg vissza. Azt mondta, hogy akár lehetnék az is, de nem vagyok. :D
Két megállóval előbb leszálltak mint én. A piacra mentek...hova máshova? A bácsi megfogta a karomat, és azt mondta: Szia kislány! Teri néni szinte bocsánatkérően mosolygott rám. Kedvesnek tűnik.
Az egész beszélgetés igazából csak a bácsi miatt indult el. És azthiszem nem csak én éreztem magam kicsit kellemetlenül, de a végére örültem, hogy így alakult a hazafele út.

Ja, és a bácsi megdicsérte a fogaimat. Hogy milyen természetesek... Hát ha valami szépet kéne rájuk mondani én is ezt mondanám...:'DDD

iFeszt -utóhang

Hajnalban úgy feküdtem le, hogy az előző bejegyzés elég negatívra sikerült. Pedig nem úgy éreztem magam. Kaptam valamit, és azért nagyon hálás vagyok. Bár tényleg furcsa volt nekem pár dolog, attól még jól éreztem magam. Sőt, nagyon jól. Az egész gyülit egy szóval tudnám jellemezni: összetartó. Nekem ezt a benyomást keltette. 

Lehetséges, hogy jövőre is megyek. 

És mégegyszer köszönöm Bogi, hogy a legjobb barátnőm vagy! :) <3

iFeszt

Fáradt vagyok, de úgy gondolom, hogy ha minden gondolatot le akarok írni, akkor még most kell. Gondolom Bogi úgyis szeretné tudni a véleményem, meg ugye Andris hívott beszélgetni, és nem árt, ha leírom magamnak, hogy el ne felejtsem...:D
Szóval úgy gondolom, hogy ez az iFeszt arra volt jó, hogy véglegesen is rendet tegyek a hitemben. Volt ami a tanításban és a dicsőítésben tetszett, és volt ami nem. Ugyebár én református vagyok. Templom, Biblia, Istentisztelet, Zsoltárok. Elég konzervatív, bár a reformátusok úgy gondolom, hogy még a felengedettebb keresztyének.
Ellenben a pünkösdi hátat fordít minden réginek, és tökéletesen új, merész felfogásban dicsőítik az Urat és Jézust. Ez nekem hol tetszik, hol nem. Bogi már tudhatja, hogy bizonyos dolgokban ragaszkodom a hagyományhoz -lásd hegedű.
Lényeg, hogy nekem sok volt ez a rengeteg Hallelujah, Ámen, és hogy érted zenélünk Jézus, és Őt tapsoljuk meg. Igaz, én itt önszántamból beleugrottam a közepébe, és most próbálom feldolgozni.
Már mostanra is teljesen szétzilálódtak a gondolataim, lehet jegyzetelni kellett volna.:D
A dicsőítés amúgy tetszett, hogy hangszeren játszottak, és így dicsérték az Urat. De az nekem tényleg fura volt, hogy Őt tapsoljuk meg, és mindenki fennállva tombolt. Olyan hatásvadász volt számomra. A dicsőítésből azt tanultam, hogy lehet felszabadultabban is tenni az Úr kedvére, és a ha azt mutatjuk, ami a tehetségünk, amit Ő adott nekünk, akkor jót cselekszünk.
Voltak még tanítások. Az első napon arról szólt, hogy az Úrral hogy teljesítsük ki a kapcsolatunkat. Ez számomra annyira nem volt érdekes, bár tény, hogy évek óta nem imádkoztam, talán tavaly egyszer-kétszer. Aztán ma volt egy, ami engem érintett. Hogy Isten nem hiába teremtett olyan külsővel és belsővel, amilyen vagyok. Ez a terv része, a velem való terve. Nem szabad változtatnom magamon, mert azzal az Ő munkáját gyaláznám. Gyakorlatilag ezzel azt mondom, hogy fogadjuk el magunkat. És nekem ez fontos, mert sokszor nem megy. Már csak ezért is megérte elmennem.:)
Viszont este a kapcsolat a világgal volt a téma, amiről én nagyon máshogy vélekedek. Azt mondták az ifiknek, hogy a feladatuk, hogy megtérítsenek 2-3 embert, mert ennyi vár az osztályban rájuk. Ez az ő elhívásuk most.
A végén ami még nagyon tetszett, hogy Bogi és Andris értem imádkoztak. Nagyon nagyon jól esett, bár Andris imádságának a felét sajnos nem hallottam, mert közben elkezdtek énekelni. De ez tényleg megérintett, és köszönöm.:)
Visszatérve a megtéréshez. Andris elmondta, hogy nem számít Istennek, hogy milyen gyülekezetben vagyok, hiszen Ő szeret engem, és úgy áldjam a nevét. Pontosan így gondolom én is. A Bibliában is a próféták megtérítik a pogány embereket. Ezt még meg is értem, hiszen hittel teljesebb az élet, Isten segít, és minden embert szeret. De manapság néha úgy érzem, hogy a gyülekezetek egymás ellen mennek. Hogy ki miben más, miben jobb. És én úgy érzem, hogy két szék közé estem, mert nem akarok ebben részt venni. A magam módján akarok imádkozni, helyettem ne mondják el, nem fogom elismételni, mert nem vagyok papagáj. Nem tudok olyan felszabadultan dicsőíteni, mint Bogiék, de olyan komolyan sem, mint a reformátusok. Szeretnék a saját nyelvemen szólni Istenhez.

Ez a két nap arra volt jó, hogy eldöntsem magamban végre, hogy el akarok menni konfirmálni, megerősíteni a hitem. Természetesen maradok református.
Tetszik, hogy ennyire máshogy fogják fel a dolgokat. Kicsit a négerekhez tudom hasonlítani, ahol ugyanilyen felszabadultan énekelnek Isten magasztalására.
Amúgy feltűnt, hogy az alkalmat sosem egy Miatyánkkal, vagy az Apostoli hitvallással zárták.:D

Köszönöm Istenem, hogy Bogi az egyik legjobb barátnőm lehet, és általa megismerhettem ezt a másféle gyülekezetet. Segítettél abban, hogy megszilárduljon a hitem benned, és Jézusban. Hiszem, hogy nem véletlenül jöttem el az iFesztre, ennek így kellett lennie. Tapasztaltabb lettem, és mostantól hűen foglak szolgálni Téged. Bocsásd meg nekem, hogy kizártalak több éven keresztül, és nem akartalak meghallani. Köszönöm, hogy ilyennek teremtettél, amilyen vagyok. Tudom, hogy Te tökéletessé tettél arra a feladatra, amire megszülettem. Gyakorolni fogom a tehetségem, amivel megáldottál. 

Áld meg Bogit és egész családját, amiért kedvesek voltak velem, és segítettek megismerni az ő gyülekezetüket. 

Ámen. 

Mesedalok

Furcsa, hogy a mesék sokkal jobban rámutatnak a valós gondokra, és érzésekre, mint egy film. Pedig annyi valótlan van benne beszélő állatok, varázslat, és legfőképp a happy end. De pont ettől lesz igazi, és sokkal érthetőbb és tisztább. A jó meséket meg lehet nézni felnőtt fejjel is. Mert az igazi mondanivalója csak akkor jön át.

Hallgatom a mesedalokat, és néhányon jót nevetek, mások fájó emlékeket szakítanak fel bennem. Ezekkel a legkönnyebb visszaemlékezni.
Annyi emlék.

Najó, teljes meselázban égek. :D

Augusztus 20

Elvileg ez egy elég nagy esemény, szóval illene leírnom -márcsak magamnak is-, hogy mik történtek ezen a napon.

Reggel kényelmesen keltem, hiszen csak 4-kor volt találkozó az elágon, amitől én sétálva is 10 percre lakom, vagy kevesebb. Megfürödtem, hajat mostam, és leültem lap topozni. Apu megkért, hogy porszívózzam fel a saját szobámat. Gondoltam ráér még. Dél előtt egy kicsivel hívott Mesi, hogy áttudna-e jönni, mert máshogy alakult a programja és ő is jön fagyizni a táborosokkal. Rögtön rávágtam, hogy igen. Kimentem a konyhába, és tájékoztattam Anyut is, hogy hamarosan megérkezik. Ő kiadta nekem a parancsot, hogy akkor takarítsak. Igazából önszántamból elkezdtem felporszívózni az előszobát, meg a saját szobámat. Aztán a szüleim kitalálták, hogy akkor már a nappalit miért hagynám ki...Szóval ezzel is kész lettem, és visszaültem gépezni. Megérkezett Mesi, beszélgettünk, laptopoztunk, ebédeltünk, és kicsivel késöbb indultunk a találkozóra. Mire mi odaértünk már jópáran ott voltak. Csak két emberre vártunk -a két szervezőre-, akik egy keveset késtek is, de miután ők is előkerültek elindultunk a Szamócába. A buszon jött ellenőr, nálam meg csak két jegy volt, amiből az egyiket Dávidnak adtam. Innentől kezdve kicsit tartottam a buszozástól, de reménykedtem, hogy nem augusztus 20-án jut eszébe a bkv-nak, hogy így éjjel jegyeket nézzenek. 

Nem ettem fagyit, mert nem kívántam, de megkóstoltam Mesi rákos- meg pinásfagyiját. :D Dáviddal meg egymás képébe nyomtuk az ő fagyiját, amiből végül egy kicsi az én hajamon is lett. Mesi már nem jött vissza velünk a Vida dombra, szóval tőle elbúcsúztunk, és a csapattal mentünk tovább.
Életemben nem voltam még a Vida dombon, de már ezt is elmondhatom magamról. Kerestünk a domb tetején egy helyet, és innentől kezdve a koncertig csak nevettünk, beszélgettünk, meg sétáltunk. 

8-kor elkezdődött a Keresztes Ildikó koncert (huhúúúúúú!). Az eleje még jó volt. Dáviddal lerohantunk, hogy megnézzük hogy száll ki a kocsiból. Autogrammot nem kértünk, de tetszett, hogy nincs elkerítve mindenféle kordonnal, mintha valami hihetetlen fontos személy lenne, csak két-három testőr állt a közelében. 

Visszaültünk a helyünkre, és a további időben szenvedtünk. Dáviddal imitáltuk Keresztes öreglányt, táncoltunk, meg énekeltünk... Rita meg Áron már hülyének nézett gondolom, de sebaj.:D

Egészen sötét lett mire 9 óra 40-kor képes volt abbahagyni az éneklést. Még mondott valamit, de már nem figyeltem. Mindenki felállt, és hátrafordult, hogy nézhesse a tüzijátékot. Elindították a zenét (amiből az első szám az volt, ami a Circus de Soleil alatt ment, így számomra elég szép emlékként marad meg.), szinte olyan volt az egész, mintha fölöttünk durranna, mert nagyon közelről lőtték. Kiderült, hogy Levi fél a tüzijátéktől, ezért a végefelé már hol ámuldoztam, hogy milyen szép, hol Levin röhögtem, hol meg Ritán, ahogy a durranásokra összerezzent. :)
10-kor vége lett ennek is, és lassan elindultunk hazafelé. Tényleg lassan, mert még erre-arra kellett várni. Rita és Áron együtt elmentek, mert Rita szülei vitték őket haza.
A buszmegálló tömve volt. Az első buszra fel sem tudtunk szállni, de nem kellett sokat várni. Természetesen a másodikon is nyomorogtunk, és konkrétan egy néni segge, meg Dávid közé voltam bepréselve. Az elágon mindenki leszállt, kivéve Dávid és én. A következő megállónál viszont elbúcsúztam Dávidtól is, és mentem haza.
23:45 körül értem fel a lakásba. Gondoltam, hogy megnézem az István a királyt, mert ezt augusztus 20-án néha megteszem, de most ez elmaradt, mert már ment egy ideje, meg fáradt is voltam. Úgyhogy egy kicsit még gépeztem, beszéltem Mesivel, aki megszerezte az órámat, úgyhogy már van órám (a fehér) is.:D
Ezután viszont vegyes érzelmekkel elmentem aludni.

Így összeségében nagyon jó volt. Volt ami zavart, más meglepett, és megint más boldoggá tett. Hiányzott már jópár ember, és azthiszem ez az első tábor, ami után összefut még a csapat, és én is tartom a kapcsolatot olyanokkal, akikkel amúgy eddig nem tettem.
Most voltam először kint barátokkal a tüzijátékon, és jövőre is menni fogok. :)

Célok

Szívszorító valaki olyan blogját olvasni, akinek vannak céljai, hobbijai. Kitör bennem a féltékenység, és az elkeseredettség, hogy nekem miért nincs erőm felállni, és tenni valami hasznosat. Fogalmam sincs, hogy mi lesz belőlem. Miben vagyok tehetséges. Zenélek, énekelek. De nem akarok ezzel foglalkozni. Érdekel a belső építészet, lakberendezés, de nem érzem úgy, hogy olyan sokat foglalkoznék ezzel a kérdéssel. Az életem céltalan.
Utálom azokat, akiknek tökéletes életük van -szerintem. Nyilván nekik is vannak problémáik, és rossz napjaik, reménytelen pillanataik, de ezt én nem láthatom, hiszem nem ismerem őket. Csak olvasom a blogukat, nézem a képeiket.
Engem csak az izgat, hogy a barátaimmal beszélgethessek, és néha elmenjünk erre-arra. De sokszor kimozdulni sincs kedvem. Pedig ki akarom kapcsolni a gépet, és lépni, elfoglalni magamat. És még csak azt sem mondhatom, hogy nincs meg rá a lehetőségem. Mert megvan, csak nem élek vele. És ez szomorú.

Cím

Meguntam ezt a hosszú címet. Candiesfromwonderland. Blááh. A fejlécen jó, de szeretnék valami rövidebbet kitalálni. Várom a ihletet. 

Pillanat

Zenét hallgatok. Who's gonna save the World?
Amsterdam. Nem értem mit mond az elején, de nagyon flash. Sokszor mondom viccből hogy flash. Mert először is jó kimondani, másodszor mert ez egy olyan érzés, amit magyar szavakkal nem tudsz megfogalmazni. Ez csak olyan flashelés. Írni sem tudok, mert itt vonaglok a zenére. Dam-dam-dam. Szétzúzza a gondolataimat. Igazából pont erre gondolok. Hogy zene közben nem tudok gondolkodni. Illetve van pár szám. Ami lassú, mondanivalója van, azok alatt szoktam gondolkodni. De ilyen house musicra képtelenség. Szóval itt ülök az ágyamon, fülhallgatóval a fülemben.
Black and Yellow. Szép emlékek. Tábor. De tovább kapcsolok, mert nem szeretem csak ahogy mondja hogy: Yeah, aha, blablabla Balck and yellow, black and yellow.
Sweat. Can you be doctor? Tovább.
Someone like you. Pontosan ilyen zenék alatt szoktam gondolkodni. Szomorú. Lassú. Szép. Elmélkedős. Szeretnék zongorázni. Megy, egy kicsit. De két kézzel nem. Kottát tudok olvasni, vagyis csak a technika kellene. De maradok a hegedűnél. Van olyan szép hangja. És maga a hangszer is sokkal szebb. És nem utolsó sorban kisebb is. Szállítható.:D Tovább.
What a feeling. Egyike azoknak a zenéknek, amikre elképzeltem egy klipet. A buszon vagyok, táborban. És táncolok. Én éneklem. Mindenki engem néz, és tetszik nekik. Együtt tapsolunk a ritmusra. What a feeling!

Tegnap este volt ez. Lekapcsolt a net, miközben írtam az utolsó számot, a másik "klipem". Próbáltam most újra belekezdeni, de nem megy. Talán majd máskor ezt is megosztom itt.:)

Kétes

Egyedül kéne maradnom a gondolataimmal. El kéne mennem sétálni, de az a baj, hogy egyedül nem nagyon mozdulok ki a házból, nem megyek sehova sem. De holnap reggel mindenképp el kell mennem egy kicsit itthonról, szóval legalább a buszon egyedül leszek a gondolataimmal.
Most van más is. Nem tudom hogy akarok-e menni erre a 'Suna Party-ra'. Mert isznak. Mert vizipipáznak. És nincs bajom a piával. Nem szeretem, de nem vagyok olyan, aki soha nem inna. A vp-vel sincs, néha lehet, igaz egészségtelennek, és feleslegesnek tartom. De nem akarok elmenni. Nem tudom mi lesz ott. Nem tartozom ilyen helyekre. Nem járok bulizni. És nem azt jelenti, hogy egy befásult lány vagyok, de van egy határom. Bár van hogy átlépem, és át is kell néha, de rosszabb előtte ezen rágódni nekem, mint bárki gondolná. Lehet hogy elmegyek. De nem fogok inni. És lehet ezért rajtam röhögni. Tudom magam anélkül is jól érezni, hogy leiszom magam. Ez a másik amitől félek. Hogy ők isznak, oldottabbak lesznek, és leszek az egyetlen, akinek lesznek határai, és feszéjezni fog az érzés, hogy ők ittak. Megőrülök. Már csak ez kellett a tetejébe. Egy részem ki akar szabadulni abból a burokból, hogy mindenki aki ismer egy kicsit is, tudja, hogy nem vagyok olyan bulizós. Aki viszont a barátom az nem röhög ki, nem ítél el.
Meggondolandó dolog. Majd talán jön magától a válasz.

Oh happy day

Haló, jól érzem magam. A viharfelhők elmentek. Minden csendes, és nyugodt. A problémás rész eltűnt az életemből, jött egy új álom, ami nem túl komoly, de pont elég hogy kielégítse a vágyakozásomat.
Furcsa, de jó volt Balatonon. Talán Robi miatt, aki valami pluszt hozott a nyaralásba. A nap nagy részében programként kártyáztunk, de az is jó volt. Voltunk a Veszprémi állatkertben, láttunk cicamacit, összekoszoltam a virágos cipőmet, ettünk a mekiben. Fürödtem egyszer a Balatonban is, utolsó nap, az új fürdőruhámban. Kezdem leküzdeni a rózsaszínnel szembeni ellenérzéseimet. Igazából elég könnyen megy. Nem gondolkoztam sokat, hogy melyik színű bikinit válasszam.
Olvasok egy könyvet: Kékszeműfiú. Blogbejegyzések vannak benne. Van ami nyilvános, míg mások titkosítottak. Gondolkodtam azon, hogy priváttá teszem a blogot, hogy tényleg nevekkel, és egyenesen leírhassam a történteket. De először is nem azért jött létre ez, hogy titkolózzak, hanem hogy ha csak itt, de kinyilvánítsam az érzéseimet, máskülönben meg hamar ráunnék. Van bennem egy tudat, hogy láthatják mások is, és valahogy izgalmas. Nem tudom miért. Nem mintha sok embert érdekelne az életem, már akik néha benéznek a blogba, de akkor is jó.
Van ami hiányzik az életemből. De ez általános jelenség. "Nem érzem azt, hogy szükségem lenne barátnőre." Hmmm... jogos. Elgondolkodtam, hogy nekem vajon szükségem van-e egy barátra. És igazából nem érzem égető szükségét. Elértem oda, hogy kivárjam. De mondjuk már mondtam, hogy mostantól toronyba zárt hercegnőset fogok játszani. Hercegek! Sorakozó!
A lényeg, hogy boldog vagyok.

Voltam ma Mesivel Árkádban. Jó volt, nevettem sokat, és nem ültem egész nap itthon a laptop előtt. Pár órára kimozdultam. Az lényegtelen, hogy a többi részt itt töltöttem a gépnél...
Augusztus van. Még annyi emberrel akarok találkozni. Annyi mindent szeretnék elintézni még nyáron. És ott a listám is. Bele kell húznom.
Holnap megyek Sashalomra. Meglepő? Kicsit sem... Lassan ha összeszámolom egy hónapot ott töltöttem a nyaramból... EGY HÓNAP A HÁROMBÓL. Elfogadhatatlan.:| De azért megyek, mert szeretem a nagyszüleimet, de az hogy Mama besértődik ha nem megyek, az kicsit erős. Na mindegy. Nem idegelem magam tovább. Inkább összeszedem a ruháimat, és vasalok, meg hajat mosok, fürdök, és alszom.

Így augusztus este...

Megy a Doktor House, már ezerszer láttam ezt a részt. House kontra Isten.

Reklám.
Böngészek az interneten. Rákattintok arra az oldalra, ahonnan a képeket szoktam leszedni a postokhoz. Ma nem volt kedvem írni. Mert minek. Egész nap itthon voltam. Jó, történt olyan, ami érdekes, de az nem olyan amit meg akarok itt osztani egy az egyben. Így hanyagoltam az írást. Szóval visszakanyarodva a képekhez, csak gondoltam nézelődök kicsit. Jobb dolgom úgy sincs. És ezt találtam. Rögtön az első oldalon a második kép. Még legörgettem a lap aljára, de tudtam, hogy ezt a képet le kell töltenem. Viszont a laptopon nem tárolok csak úgy fájlokat, mindig le szoktam törölni, mert ezt Apu is használja, aztán nem akarom telepakolni minden felesleges cuccal. Így hogy ne legyen bűntudatom kellett neki egy postot biztosítanom. És ha már csak úgy beillesztem, akkor leírom hozzá ezt a kis történetet is magyarázatként. Mert a kép amúgy egyáltalán nem tükrözi a mostani lelkiállapotomat. Csak megtetszett.

Vasalok. Életemben először. Haladok?

Kivasaltam pár pólót. Emlékszem hogy valamit akartam még mondani. De elfelejtettem. Túlságosan kellett összpontosítanom a gyűrődésekre, és a vasalóra. Emberpróbáló feladat.
Tudom hogy úgy kezdődött volna a mondtad, hogy 'és ha már itt vagyok...', de mindegy. Nem lehetett annyira fontos.
A lényeg, hogy holnap irányt veszünk Szabadisóstó felé. Aha, Balaton. Legjobb időben, de sebaj. Már egészen várom. Így indulás előtti estére. Talán csak azért mert holnap az új pólómban megyek.
A kis életemről lesz post. Remélhetőleg öt napig tartalmasabb, mint ez a mintapédány. Úgy őszintén nem vagyok büszke magamra, hogy ilyeneket írok.

De lám. Egy képtől mennyire megeredt a nyelvem. Búcsúzom, de csak ma estére. Remélem jó lesz ez a pár nap. Remélem viszonylag hamar eltelik, és találkozom azokkal, akikkel már nagyon szerettem volna.

És akkor a kép, aki mindezt a szókavalkádot okozta: