Winter and dream

Gondolkoztam, hogy miről írjak. Nézegettem képeket, hallgattam zenét, de nem jutott eszembe semmi sem. Eldöntöttem, hogy nem fogok ebbe a blogba olyanokat leírni, hogy: Ma kaptam egy 4-est. Elmaradt az utolsó órám...
Tehát nem fogom csak azért kitölteni jelentéktelen dolgokkal, mert épp nincs miről írnom. Szeretnék ide csak olyan bejegyzéseket közölni, ami én vagyok. Hogy ha valaki olvassa a bejegyzéseket, akkor tudjon képet alkotni rólam.
Holnap indulunk. Egy hétig szabad vagyok. Csak nevetek majd, és élvezem a síelést. Ma már készülődtem erre. Előpakoltam a ruháimat, és mindenfélét amit kell vinnem. Valahogy amikor bepakolok, hívogató vágy fog el, hogy induljunk már. Valahogy érzem, hogy jó lesz.
Erős késztetést érzek arra, hogy írjam tovább a regényemet. Talán folytatom. Talán egyszer kész is lesz. Talán soha. Úgy akarom megformálni a karaktereket, hogy legyen személyiségük. Ne legyen valaki jó, és rossz. Legyen mélysége a lelkének. Csak remélhetem, hogy van bennem ennyi tehetség. Majd kiderül.
Ide most nem tudok írni. És sokszor érzem már ezt. Pár hónapja szinte minden nap csak azért jöttem fel, hogy írhassak. Lehet, hogy elfogyott az újdonság varázsa. Vagy csak tényleg annyira lapos az életem, mint ahogy a blog mutatja. Szeretem visszaolvasni, mert látom, hogy mikor volt rossz kedvem, és mikor csattantam ki az örömtől. Néha vicces. Sokszor meglepődök azon, hogy ilyet tudtam írni -jó, és rossz értelemben is.
De most már zárom soraim, mert ezt a keveset is kínkeservesen szedtem össze.
Beszélünk egy hét múlva. :)

Legyetek jók! ♥


Fru

Éretlen lennék?

Tényleg olyan lány lennék, aki úgy érzi, hogy még nem tudna kezelni egy kapcsolatot? Tényleg olyan lány lennék, aki sír, mert az anyukája véletlenül eltörte a nyalókáját? Igen. És néha szégyenlem, néha nem. Ma reggel tényleg sírtam, mert Anyu eltörte a nyalókámat. Már nagyon bánom, de már megtörtént... A másik kérdésre nem tudok pontosan válaszolni. Ez csak úgy egy hete kezdett el körvonalazódni bennem. Elképzeltem, hogy milyen lenne. És valahogy nem tudtam magam elképzelni így. Egyszerűen nem tudom, hogy mit kéne tennem. Talán majd megtanulom, talán nem. Lehet egyszer megvilágosodom, és kész. Eddig nem érzem magam valami érettnek.
Folytattam a regényemet. Egy kicsit. Jó lenne, ha több ihletem lenne. De nincs, és csak néha tudok írni, amikor épp olyan a hangulatom, mint a könyvé. Márpedig mostanában egyre kevésbé olyan. Nem vagyok komor, se szomorú. Nehéz egy olyan helyről írni, ami mindig esős, és borúsak az emberek, amikor én csupa derű vagyok. Most sincs ihletem az íráshoz nagyon. Csak a szokásos. Napi események. Semmi komoly.
Ma találtam egy érdekes blogot. Nem is az írás az érdekes, hanem a stílusa a lánynak, aki írja. Ő egy Lolita. Ez egy japán divat. Elég merész. Olyanok mint az animék. Sok csipke, alsószoknya, térdzokni, kerek orrú, kersztpántos cipő. Van ami tetszik, bár soha nem venném fel.
És akkor a vasárnapi programról. A régóta áhított esemény. Sugar Shop. Annyira jó. Belépsz, és mintha egy mesevilág volna. Cukrok minden ízben, minden színben, minden nagyságban. Vettem pár édességet, és ettünk sütit is. Álomvilág, és még akarok oda menni. Sokszor. Tavasszal. Nyáron. Bármikor.

Elmegyek aludni. Holnap lesz angol orientáció. Fel kell készülnöm a küzdelemre. És Bogi megígérte, hogy hoz nekem kakaós palacsintát. Bocsánatot kérek Anyutól.♥

Jóééjt.

Sikerek

Sok sikert értem el mostanában. Először is: újra élek. Megtaláltam a napsugaram. Jókedvű vagyok.
Másodszor: bizalom. Ma elmondtam Boginak egy mozzanatot az életemből. Igazából nem is az életemből, hanem az érzelmemből. Nem szoktam dicsekedni ezzel... általában csak burkoltan utalok rá, ha arról van szó. Itt a blogban is elég sok post arról szól. Tehát ezt jónak veszem. Tudok bízni Bogiban. :) Remélem már ő is bennem.
Holnap elmegyek reggel hegedülni, aztán Apuval beadjuk a mobilomat szervízbe. Néha nem tudom elhinni, hogy egy wi-fi-ért ennyit rohangálunk...
Ez után elmegyünk kutyát sétáltatni. Mostmár igazából. Egy hosszú, kiadós kiruccanás.
Mostanában nem írtam a regényem. Ennyit rólam, és az írói mozgalmamból. Még a blogot sem tudom rendesen vezetni... Folyamatosan jönnek be a képet a történetről, de valahogy már nem vagyok olyan sötét. Olvasok most -is- egy könyvet. Rajongás. Most másodszorra. Néha nem értem, hogy juthatnak ilyen jó ötletek a szerzők eszébe? Nekem mért nem? Igazságtalan, de nem lehet mindenki híres író. Ma megpróbálom kicsit tovább dolgozni azért az én kis regényemen is.
Innen is: Gyógyulj meg Ritt. ♥ Kicsit örülök, hogy beteg vagy. Félre ne értsd, csak egyszerűen így mindig fenn vagy msn-en, és mindig beszélhetünk. De azért ne vond ki magad sokáig a forgalomból. Szeretetem irántad határtalan. :)

Csak Boginak. Shiiiit. ♥
Mert szeretlek!

Singer*

Kinyitottam a számat, és a hangok csak úgy áramlottak ki rajta. Nem mondom hogy nem dolgoztam meg értük, mert tényleg volt benne sok munka. Több év tapasztalat, csalódás, öröm, és legfőképp szárnyalás. Amikor énekelsz olyan mintha repülnél. Van, amikor irtó hamisan üvöltök valami jó kis számot, de nem érdekel. Nem fogom magam kijavítani, mert most így jó. Lebegek. Ugrálok a hangokon, kacagva. Mintha olyan könnyű lenne.
Bár tudom, hogy vannak nálam jobbak, azért jól esik mikor szólóznom kell. Ez azt jelenti, hogy a tanár tehetségesnek tart, és bízik a tudásomban. És lehet nem tetszik mindenkinek az a dal, de attól még az én dalom, és a szívemben őrzöm. Jó érzés mikor már tudod, és melegség tölt el, hogy ezt is megcsináltad. Olyan mint a hegedülés. Bármennyire is nehéz egy darab egyszer megtanulom, és akkor már sajnálom mikor elteszem a gyűrött kottát, és új, friss darabot tanulok. Az olyan, mintha megcsalnám az én dalomat. Lecserélem egy izgalmasabbra, egy nagyobb kihívásra.
A minap éneken -sokak nem szeretik, de bocsássatok meg hogy én igen.:)- zenét hallgattunk. Barokk, Vivaldi. Tavasz concerto. Zsanett néni kérdezte, hogy ki mit lát a középső, lassú tételnél. Nem mondtam el. Nem szoktam felszólalni órán -néha sziporkázok, máskor meghúzódok a magam kis magányában, és mosolygok magamban. Először egy esteledő tavaszi tájat láttam. Már nem volt fenn a nap. Csak a szürkeség. Aztán a hegedű húrjai. Ahogy a gyanta porzik a fém és a vonó találkozásánál. A magas hangok, a lassú, hosszan kitartott hangok. A vibráto, az üveghangok. Én voltam a szólóhegedűs. Ezután nem tudtam elszakadni a képtől. Csak a hegedű lágy vonalát láttam, és finom hangját. Azt mondják, hogy ez hasonlít legjobban az emberi énekre. Igaz. Megérintettem az ezüst medálom. Direkt ezt vettem ma fel. Egy hegedű -pontosabban egy cselló, de ezt nem látják. Minden ami én vagyok. Sokszor gondolkodom azon, hogy mért nem megyek zenei pályára. Ha minden igaz meglenne hozzá a tehetségem... de mégsem. Valahogy nem érzem magam elég jónak. De azt tudom, hogy ide tartozom, és bár tavaly sokat gondolkodtam azon, hogy idén már nem hegedülök, mára biztos vagyok benne, hogy addig játszok, ameddig csak lehet. Mert szeretem.
Furcsa amikor ülök a széken, térdemre támasztva a hegedűmmel, és várok. Várok arra, hogy én jöjjek. Akkor majd minden szem rám figyel, és én játszok. Mindent amit csak tudok beleadok. Mostanra már van annyi hozzáértésem, hogy ítélkezzek a többieken, és csendes izgatottságomat azzal kötöm le, hogy az előttem játszókat bírálom. Próbálom meglátni a tehetségeket. Aztán én jövök. A gyomrom összeszorul, és próbálok magabiztosnak tűnni. Ahogy átadom Mártinak a hegedűmet, -hogy még egy utolsó behangoló-ellenőrzést végezzen- pozitív mondatokat mondok: Sikerülni fog! Elvileg ezt hívják agykontrollnak, és mióta tudom, hogy kell használni mindig csinálom. Mikor visszakapom a hangszerem odaállok a kottatartó elé, még egyszer átfuttatom tekintetem Vivaldi a-moll hegedűversenyének első tételén, majd intek a zongorakísérőnek, és... játszom. Nem figyelek már a közönségre. Máshol járok. Egy hangokkal teli világban. A dallam -mint mindig-, szépen cseng a hangszeren, és észre se veszem, de már a záró hangot játszom. Lábam eddig remegett. Aztán megállítom a vonót, leveszem a hegedűt, és meghajolok. Mosolygok. Most már őszintén.

Perfect?!

Ma reggel láttam, hogy megint esett a hó. Szeretem a havat, de hirtelen az jutott eszembe, miközben mentem a buszmegállóba, hogy milyen hosszú a tél. Hétfőn még szinte azt hittem, hogy mindjárt itt a tavasz. Virágok, zöld fák, meg minden. Igazából szeretnék már látni egy hóvirágot. Az annyira szép. Olyan pici, és kedves. Lágy, akár csak a tavasz. Igazi előjel a jóidőre. Persze azért csak azt mondom, hogy Ausztriába március elejéig kőkemény hideg legyen sok hóval. Amint lecsatolom a sílécet utolsó nap felőlem olvadhat is el.

Igazából nincs miről írnom. Csak úgy pötyögök a billentyűzeten.
Fáradt vagyok, holnap suli. Legfőképpen matek. Ma volt egy lyukas órám. Sokan hazamehettek, de nekem nem lehetett, mert még volt kórusom. Legalább beszélgettem Edinával, és megírtam a matekot.

Szoknyát akarok felvenni! Most! De nincs téli harisnyám, se táli szoknyám, úgy hogy ezzel még várok tavaszig.

Legyetek jók, és jóéjt. ♥




p.s.: El akarok menni az állatkertbe. De csak a SugarShop! után.♥

Beléptem az iskola kapuján. Ma egyedül jöttem, az osztálytársaim lekésték a buszt. Ez a nap más mint a többi. De nem nekem. Valentin-nap van, de nekem nincs senkim. Látszólag minden normális. A folyosókon még nincsenek sokan. Csak fél óra múlva csöngetnek, ráérnek még beérni. Lassan vánszorgok fel a csigalépcsőn, és egyre inkább érzem, hogy ez egy átlagos hétfő, átlagos fáradsággal, átlagos undorral reggelente. Befordultam jobbra, a kis zugba, ahol az osztálytermünk van. A fal mellett egy feltűnően magas srác állt. Várt valakit, mert amikor meghallotta a lépteimet felkapta a fejét, és végigmért. Szemei feketén csillogtak. Görcsbe rándult a gyomrom, mikor megéreztem, hogy ismerem a fiút. De nem tudtam rájönni, hogy ki is ő. Annyira ismerős, de mégis. A srác lábánál egy hátizsák állt, és rajta egy vörös rózsa volt. Egy lányt vár -állapítottam meg. Hirtelen rájöttem, hogy nem mozgok, csak állok egy helyben, és bámulom a nem is annyira idegent. Két lépést kellene megtennem az ajtóig, de nem megy. Lassan feldereng, hogy ki is áll előttem. Nem mertem megszólítani, szinte képtelenség, hogy ő legyen. Végülis minek jönne ide. Egy lépést tettem az osztályterem felé, így még közelebb kerülve hozzá. Hirtelen az ajtó kivágódott, és Bogi lépett ki rajta.
-Szia Fruzs! -mosolygott, mint mindig. Átölelt. Válla fölött átlestem a fiúra, akinek az arcán széles mosoly ült. Felismert. Most már, hogy hallotta a nevemet biztos volt benne. Teljesen felém fordult, és a szemembe nézett. Bogi elengedett, és engem figyelt. Látta, hogy más valakin akad meg a tekintetem, és ő is felé fordult. Majd vissza rám.- Nem megyünk be?
-De, igen. -Besétáltam az osztályba, és letettem a táskámat az asztalra, majd levettem a kabátomat. Közben végig azon gondolkodtam, hogy felismert. Hozzám jött. Nekem hozta a rózsát. Ki kell mennem. De nem merek.
-Lejössz az automatához? -Bogi kérdő tekintetével találtam szemben magam. Ez jó lesz. Így kénytelen vagyok kimenni.
-Igen, mehetünk. Amúgy... Boldog Valentin-napot az én vőlegényemnek! -boldogan öleltük át egymást, majd elindultunk kifelé. Arra gondoltam, hogy mi van, ha már elment? Talán mégsem engem várt.
Kiléptem az ajtón. Ő még mindig ott volt. Lépett egyet felém.
-Szia Fruzsi.
A torkomon akad a szó. Nem bírtam semmit sem mondani, csak bámultam. Bámultam az éjfekete szemeit, szőkésbarna kócos haját, és pimasz mosolyát. Lehajolt hozzám, és két puszit nyomott az arcomra. Valami piros került a látóterembe, miközben én még mindig azt az igéző szempárt bámultam. A rózsát nyújtotta felém.
-Boldog Valentin-napot!
-Hogy kerülsz ide? -csak kibukott belőlem. Nem tudtam mosolyogni. Sokkolva voltam.
-Hamarabb hazajöttünk. Gondoltam meglátogatlak. Hiányoztál.
-Tényleg? -Akkor mért nem kerestél? Tudtál volna nekem írni! Mért hagytál abban a tudatban, hogy még csak nem is érdekellek? Nem mertem megkérdezni a kimondatlan kérdéseimet. De mintha ő megérezte volna válaszolt.
-Nem tudtam, hogy mit akarok. Azt hittem, hogy úgy lesz jó, ahogy elváltunk. De mégsem. Ezért most itt vagyok.
Hirtelen melegség árasztott el, és a karjai közé vetettem magam. Kizártam a külvilágot, és csak rá koncentráltam: Itt van! Végre! Hazajött.

Megérzések

Rég voltam itt. Történtek velem dolgok. Fontosak, nem fontosak. Tegnap volt Valentin-nap. Mesivel voltunk moziban, és nagyon jó volt. :) Viszont az iskolában történt egy még viccesebb dolog. Aznap a rádióban üzenetet, és zenét lehetett küldeni mindenkinek. Egyik osztálytársam, Furka haverjai lementek a rádióban, és Furka nevében kértek egy számot. 6. óra előtti szünetben egyszer csak hangosan, jól érthetően mondja a következőt a rádiós: Ezt a számot Furka Sz... küldi szerelmének! Mindenki sírt a röhögéstől. Kisvártatva Furka rontott be a terembe, és megkergette azokat a kreatív embereket. Gondolom ő is röhögött. :) Valentin-napi csíny.


Furcsa érzésem támadt a minap. Nem akarok itt erről írni. Nem akarom, hogy olyanok is meglássák, akiknek nem kéne. Mindenesetre nem tudom mit gondoljak. Ha igaz a megérzésem, akkor baj van. Nem szabad ilyennek lennie. De ha szerencsém van, akkor minden olyan mint régen, csak én gyártok megint elméleteket. Majd eldől. Ezen a héten. Biztos vagyok benne. Figyelem a jeleket.

Mindenki mást mond a szerelem napjáról. Egyesek szerint hülyeség, csak marketing fogás. Ha valaki szerelmes ne csak ezen az egy napon legyen az. Vagy ne azon a napon mutassa kis leginkább.
Nem tudom. Én még nem töltöttem úgy el azt a napot. Jó érzés rózsát kapni. Érzem, hogy igazuk van azoknak, akik hülyeségnek tartják a Valentin-napot. Nekem viszont most jó. Mi Mesivel a szingliséget ünnepeljük. Jó úgy elmenni egy szerelmes filmre, hogy körülötted ott ül a sok pár. Te meg csak röhögsz a képükbe. Én szabad vagyok.

I was born this way*

My mama told me when i was young

We are all born superstars

She rolled my hair and put my lipstick on

in the glass of her boudoir

There’s nothing wrong with loving who you are

she said, cause he made you perfect, babe

So hold your head up girl and you’ll go far

listen to me when I say

I’m beautiful in my way

’cause god makes no mistakes

I’m on the right track baby

I was born this way

Szeretem Lady Gaga-t. Hisz magában, és mer az lenni, aki ő valójában. Felvállalja az egyéniségét. Sokan ostorozzák, hogy csak egy feltűnési-viszketegséges picsa. Kicsit talán az is. De ő ilyen, és ő így Gaga. ♥


Szereted magad? Valld be az igazat! Nem tudnál egyértelmű igent mondani. Én sem. De megpróbálok hinni, hogy tökéletes vagyok. Saját magamnak. Egy egyéniség. Belőlem csak egy van a világon. Ezért is nem szeretem amikor hasonlítgatnak valakihez. Az olyan, mintha ellopták volna a személyiségem. 
Kedvem van táncolni, énekelni, sőt üvölteni. Kikiabálni a világnak, hogy én így vagyok jó, és fogadjanak el. Annyira szeretem amikor ilyen kedvem van. Általában ez egy zenére jön elő, vagy egy írásra amit olvasok. Mindenkinek megvan a maga tehetsége. Nekem a zene. Még sem akarok erre a pályára menni. Miért? Mert valahogy mégsem ez az álmom. Nem fogok elmenni egy irodába gépelni egész nap, mert tudom, hogy bennem több van ennél. Nem vagyok jó számokban, se fizikában. Én művész lélek vagyok. Bár egyenlőre még nem értem a versek nagy többségét, de tanulok. A zenét viszont annál inkább. Nekem abban vannak az érzelmeim.
Most olvastam Ritt blogját. Annyira jól ír. Remélem, hogy én is tudok így fogalmazni, de félek, én nem tudok annyi érzelmet beletölteni egyes szavakba, mint Rita. Visszatérve a blogjára, nagyon egyet értek vele. Néha tényleg jobb, mikor csak a művészetre koncentrál az ember, és közben teljesen megvalósítja önmagát. 
Egyre jobb a kedvem, amiben valószínűleg közre játszik az első februári napsütés is. Egy órával később sötétedik, és én is egy órával tovább élek így. 


Mindenesetre: Én erre születtem. ♥

A legrosszabb

Minden hónapban van egy ilyen kiborulós napom. Kell ez a kicsi sírás, hogy kiadjam a gőzt, és sajnáltat-hassam magam, mire a szüleim felajánlják, hogy holnap maradjak itthon, erre én krokodil könnyek közepette nemet mondok, mert úgy is meg kell írnom, és nem fogok csak úgy ellógni.

Fáradt vagyok. Azt hittem, hogy holnapra "csak" bioszt kell tanulnom, aztán sorra jöttem rá a többi dologra is. Angol. Annyira nem nagy gáz, csak sosem tudom előre, hogy melyik szavakat kérdezi, így biztos lesz a dogában egy olyan, amiről még nem is hallottam. Matek. Emiatt általában nem szoktam parázni, de most még én sem értem. Persze, meg fogom tudni, de most még nem. A háziból egy feladatot sem tudok megoldani. Úgyhogy most egy kicsit para a matek is.
Azt hiszem, átestem egy ponton. Már nem érdekel. Felőlem aztán felelhetünk bármiből, én nem tanulok. Én ma hajat akarok mosni, és nem érdekel, hogy nincs időm rá. Akkor nem tanulok. Egyszerű. Most is csak azért írok, mert már nem érdekel. A bioszból fél óra alatt tíz szót írtam le. Majd valakitől elkérem a füzetét. Mindenre van megoldás. Most még úgy is sikerélményem van. Ötösre feleltem töriből. Ahhoz képest, hogy nem is tudtam tanulni. Elég jó.
Most már szerda van. Holnap csütörtök. Aztán péntek. És hétvége. És aztán megint hétfő, és így tovább. Annyira hamar elmegy az idő. De sítáborban majd szeretném megállítani. Csak egy kicsit. Éppen hogy csak tovább tartson a pillanat, az érzés. Furcsa, de már nagyon várom a muffint. Tomi mesélte, hogy tavaly találtak egy kis hüttét (olyasfajta vendéglő a sípályákon), ahol isteni muffint ettek. Már várom, hogy én is megkóstolhassam. Meg úgy várom az egészet. Annyira jó siklani a havon. Nevetni, sikítani. Én két hete síelés közben sokat sikítottam. :D
Írni akarok, de most nincs időm. Már megint!


Jóéjtpuszimindenkinek!♥

Első bálozó*

Igazából ezért nem írtam hétvégén. Ki voltam ütve vasárnap. A hajnali 3-kor való lefekvés kicsit megviselt, de már rendben vagyok, azt leszámítva, hogy ma egész nap ásítoztam. De a felejthetetlen élményért megérte. Annyira jó volt. Imádtam a ruhám, a hajam, a sminkem, az ékszereim, a cipőm, a táskám. Mindenem tökéletes volt. Ennek fejébe még ott voltak a kereszt szüleim is. Nem házasok, hanem unokatesók, Dóri és Ati. Anyu nem táncolt, de nekem folyton kellett menni. Ezért amúgy aggódtam is. Hogy nem tudok táncolni. Összes tudásom: egyet jobbra, egyet balra, rázd a segged. Na most szerencsére ilyen rock 'n' roll számok mentek, úgy hogy erre még jó is volt ez a semmi. Persze Dóri nagyon jól táncolt, és kicsit hülyén éreztem mellette magam. De twisztelni még most sem tudok. Sebaj.
Volt Fenyő Miklós. Menő. Pár osztályteremre ki volt rakva papír, hogy ennek és ennek az öltözője. A földszinten az egyik ajtóra ki volt írva: Fenyő Miklós öltözője. Mit látok ott? Három öreg nőt, akik a FELIRATTAL fényképezkedtek, miközben azt mondta az egyik: Szia Miki. Röhögve mentem el mellettük. De béna. Aztán Ati felvilágosított, hogy ők fiatalkorukban szerelmesek voltak Fenyő Miklósba, és ez most a megvalósult álom nekik. Hmm.. érdekes. Az előadás is jó volt, mert akkor persze az összes nyanya odament a színpad elé táncolni, és olyanokat mondtak neki, hogy "Éljen sokáig Miki" "Te még mindig ugyanolyan szép vagy!" meg hasonlókat. Elképesztő, hogy 50-60 éves nők, hogy le tudják magukat járatni. Persze megértem őket. Soha nem akarok öregeket kiröhögni, mert aztán én is ilyen leszek, és majd akkor rajtam röhögnek...
Volt ott egy "műsorvezető", Borvári Laci. Ugye ő ismeri Anyut, ezért nekem is be kellett mutatkoznom. Utána amikor elment mellettem folyton mondta, hogy "Szia Fruzsi!". Elég idős. :D Nagyon jó fej. Bírom.
Kaptam egy díjat, miszerint én voltam a 305(!) bálozó közül a legfiatalabb. Kaptam egy halom angol könyvet, és  egy Paintball utalványt Ceglédre. Megyek paintballozni. ;)
Aztán tombolán kettőt nyertem. Egyszer egy olyan csomagot, amiben OBI-s írócuccok vannak, és egy szerszám üzletbe 15.000 Ft-s utalvány. Ezt Apunak adtam. Aztán nyertem egy másik csomagot is, amiben egy Nero 9-es program volt, és egy MALACOS pendrive, vagy pendrive malac. Annyira jó. Ő az új kedvencem. És ebben a csomagban volt még egy 10.000 Ft-s Party-Buli Bolt utalvány.
Ittam egy alkoholmentes koktélt. Hohes C-t öntött bele a mixer. Elég jó. :D Megkóstoltam Ati Mojitoját, amit imádok alkoholmentesen, de így nem volt annyira jó. És beleittam Dóri Whisky nem-tudom-milyébe.
Nagyon jól éreztem magam, és jövőre is fogok menni. ♥

Ritt-tel beszélgettünk a születő regényemről, és próbáljuk kitalálni a történetet. Végülis egy elég rejtélyes íromány lesz. Remélem azért sikerül jól megírnom, és tetszeni is fog azoknak, akik olyan kiváltságosak lesznek, hogy megmutatom. Szeretem megkérni Ritát, hogy segítsen kitalálni a dolgokat. Annyira elszáll a fantáziája, hogy az elképesztő. Nem fogom annyira krimisre megírni, mint ahogy ő kitalálta, de jó ötleteket adott. :)

Megírtam az angol házim, hogy ne legyen akkora lelkiismeret furdalásom, hogy MEGINT itt ülök a gép előtt. Csak írni akartam. Aztán úgy is megyek ebédet főzni. Ennyit megengedhetek magamnak, nem?
Ma Bogi adott a muffinjából. Jaj, nagyon finom volt. :D Ezennel Bogi kinevezlek hivatalos Muffin-Sütővé. A rendelésemet majd leadom. ;)

A lényeg a lényeg. Rázódok vissza a mindennapokba, és már alig várom a hétvégét. Jönnek Atiék. Martin, és Dávid. ♥

Jól vagy?

Ha valaki megkérdezi, hogy hogy vagy, azt mondod, hogy köszönöm jól, miközben a lelkedben vívod a haláltusát a gondjaiddal. Mondanád ezt annak aki kérdezi, hogy hogy vagy? Meglepődne.
Jól vagyok. Most mondhatom. Megint írok. Életem első regénye. Illetve nem első, mert voltak már próbálkozásaim, de sok éve, és sosem írtam tovább öt oldalnál. Ez viszont komoly, úgy érzem. Majd kiderül. Már van egy novellám. Nem szeretném, ha ez is az lenne, mert szerintem ez a történet regénynek való.
A lényeg, hogy rendben vagyok. Rájöttem, hogy főleg akkor tudok írni, mikor épp kijöttem egy hullámvölgyből.
Elmesélem a tegnapi bőrgyógyász-napomat. :D Suli után Apuval elmentünk a Péceli úti állami bőr- és nemibeteg gondozó intézetbe. ˇˇ (ez volt rá kiírva, tényleg :D) Ott kb 20-an nyomorogtak, ezért 10 perc után elmentünk, és átautóztunk Sashalom felé, egy magánrendelőbe. De ott csak szombaton rendelnek. Kértünk időpontot, aztán hazajöttünk. Apu megnézte a neten, hogy hol van a közelünkben magánrendelő, és találtunk egyet a Madár dombon. Felhívta őket, és még aznap estére kaptunk egy időpontot. Elmentünk Fontos Judithoz... :D MINDENEN vihogott... Aztán megállapította, hogy száraz a bőröm, és nem túl szép a talpam. Írt fel kétféle testápolót, és egy krémet a talpamra... Mind ezt hatezer forintért. :) De legalább elmúlik a hülye kiütés a lábamon.
Most tanulnom kéne, épp tilosban járok. De a regényemet szeretném begépelni, mert még most egy kitépett fizika-füzet lapon díszeleg.


Csőváz! (ahogy Bogi mondaná :))


Egy kis komoly zene, nehogy belehalj.
Imádok hegedülni. Baj?!

Sírós szülinap

És már megint. Ma már kétszer. Mindig akkor borulok ki, amikor jól kellene magamat éreznem. És sokszor árulónak érzem magam, hogy sírással érem el azt, amit akarok. De a mai első sírásom tényleg nem amiatt volt -a második sem.
Szóval ma úgy indultam el otthonról, hogy ma van az a nap, amikor valami más, ma boldog vagyok -midenképp. Aztán napközben észrevettem, hogy semmiben sem másabb ez a nap, mint a többi. Kaptam pár szülinapi sms-t, ami nagyon jól esett, és boldog is voltam. Aztán ment minden tovább. Kóruson meg... kiborultam. Hogy miért azt ne kérdezd, magam se tudom. Egyszerűen el kezdtem sírni. Túl sok. Vannak álmaim, de nem válnak valóra. Zsanett néni azt mondta, menjek haza. De nem, maradtam, és megnyugodtam. Aztán néha megint kibuggyant egy-egy könnycsepp a szememből. Mindig, mikor próbáltam a zenére koncentrálni. Valamiért az a dal váltott ki belőlem ilyet. Ki tudja. Aztán hazafele gondolkoztam. Mért történik velem ilyen? Mért kerülök mindig ilyen megalázó szituációkba. Talán bolond vagyok. Talán túl érzékeny. Talán csak egy lány vagyok, akinek hiányoznak dolgok az életéből. Aztán két dolognál lyukadtam ki.
Egy, nem írok mostanában ide sem túl "érzelmes" postokat, és novellák sincsenek a terveimben. Talán nem tudom kiadni az érzéseimet. Alapjáratban egy csendes, visszahúzódó lány vagyok. Megtanultam, hogy lehetek hangosabb, magabiztosabb, de ez sokszor csak álca az elől, aki valójában vagyok. Mostantól megfogadom, hogy ami a szívemen az a számon. Persze ez nem fog teljesülni, de megpróbálom megmondani mindenkinek -kíméletlenül- a véleményemet róla. Ha tetszik, ha nem. Mellesleg jár az agyam, hogy miről írjak. Csak egy novellát. Az mindig segít.
Második lehetőség, hogy hiányzik a régi közeg. A barátaim, az osztálytársaim, a tanáraim, az osztályterem, a székem, a padom, a folyosók, és még megannyi régi dolog, ami alig egy éve még részei voltak a mindennapjaimnak. De most új barátok, új tanárok, és minden felfordult. Nem mintha bajom lenne az új dologgal, de tavaly még azt hittem, hogy a 8. b sosem válik szét. Mindig együtt leszünk, akármi is van. Persze tudnom kellett, hogy ez nem igaz. És értem már Rita aggódását amiatt, hogy mi hogy fogjuk tartani a kapcsolatot.   Nagyon fájna ha elveszíteném, vagy Mesit. Talán ezért borultam ki. Hogy ők nincsenek velem. Nem mosolyognak rám minden nap. Nagyon hiányoztok, értsétek meg!
Ha viszont úgy vesszük, megannyi jó dolog történt ma velem: Mesitől, Bogitól, Ritától, és még vagy 50 ismerősömtől, barátomtól. Először is Bogi: Mondtam neki, hogy 10 órakor születek meg 15-ször újra. Ő pedig matek elején (10 órakor) küldött nekem egy annyira jó sms-t. :)

Boldog szülinapot kicsi Fruzs! Örülök, hogy végre megszülettél. :) Üdv a 15 évesek klubjában. :D

Ez annyira jó volt. Köszönöm Bogi. Te mindig mosolyt csalsz az arcomra, ha kell, és ha nem is kell. Ezt szeretem benned. Remélem még sokkal sokkal jobb barátnők leszünk, mint eddig voltunk. :) ♥

Aztán Rita is küldött nekem egy sms-t. Eszembe jutott, hogy amikor neki volt szülinapja én is írtam neki, és azt mondta, hogy annyira jól esett. Hidd el, engem is pont ennyire tett boldoggá, Ritt. Szeretlek, és ez mindig is így lesz. ♥

Mesi. Mesitől ma nagyon nagy ajándékot kaptam. Átjött hozzám, és beszélgettünk, és nevettünk, és amit ilyenkor kell csinálni. Kaptam tőle pár dolgot, de nem is ez a lényeg. Végre láthattam, és mindennél jobb volt. Köszönöm Mess. ♥

Na és persze még meg kell köszönnöm annak a rengeteg embernek, aki Facebookon köszöntött, vagy suliban. Fanni, Zsozsi... és még sokan sokan. 50 valahányan. Köszönöm, hogy gondoltatok rám. :) ♥

Mai második sírásom az után volt, hogy Mess elment. Egyszerűen ez egy hülyeség volt. Mindegy is. Gergővel vesztem össze. Szánalmas, de a gép miatt. Azthiszem, tényleg bolond vagyok.

Még volt egy dolog, amire hazafele rájöttem. Hülyeség ez az Élj a pillanatnak! életfelfogás. A világ legnagyobb baromsága. Ha te csak a pillanatnak élsz, akkor nem érzed a tetteid, döntéseid súlyát. Nem azt mondom, hogy ne élvezd az élet minden percét, de gondolj előre is. Ne éld úgy az életed, hogy úgy is elmúlik, mert minden nap otthagyod a lábnyomod valahol, és annak következménye van.

Elmúlt ez a nap is. Holnap suli, senki sem fog érdekelni, hogy mondjuk tegnap volt a szülinapom. Semmi csoda nem történt velem. Mégis, látom, mennyien szeretnek, és ez annyira jó. Köszönöm, hogy vagytok nekem. ♥