Who is my prince?!

Megint nem tudtam megállni, hogy be ne kapcsoljam a gépet. Ez van. Elég viccesen indult a mai napom. Másfél megállót mentem a 46-ossal, és lerobbant. Ennyi vagy BKV. (Erről eszembe jut egy dal: Mocskos BKV salalalala...) Szóval Beával, és Orsival elindultunk a busz következő megállóiba. Egy kis idő után jött a másik busz, amin természetesen tömegnyomor volt, mert végülis két buszra való embernek kellett felszállnia. De megérkeztünk az osztályba, és még volt időm lemásolni a föcit. Ja, és ma már jött Dorka. :D Utálok egyedül ülni,  és ennek most annyira örültem. És megjött Zsozsi is, remélem most már nem lesz beteg. Viszont Fanni nem jött be... Szóval mentek el az órák, és nem történt semmi sem. Megkaptuk a föci dogát: 3, és irodalomból meg nem kaptam rá jegyet.

Furcsa érzés, hogy az álmaim hogy tudják befolyásolni az érzelmeimet. Semmi közünk egymáshoz, még is azt hiszem, hogy van. Miért? Csak egy álom volt. Jó álom. De nem valóság. Semmi esélye annak, hogy ez tényleg így legyen. Előtte nem is vágytam ilyesmikre. Akkor miért álmodtam róla?! Miért kell a szívemet fájdítani ilyen hülye képzelgésekkel. Fáj, és megvisel a fantáziám.
Szeretném megtalálni azt, aki szeret. De eddig esélytelen. This is my luck.

Hullámzó

Elég fura nap volt. Nagyon jól indult. Egy órával később kellett kelnem, aztán örültem, hogy megtaláltam a rózsaszín topomat, és abban mehettem ma suliba. Minden hófehér volt, amikor kiléptem az utcára. Ez is boldogsággal töltött el. Gyanítottam, hogy megint eggyel előbbi busszal megyek, mint a többiek, ezért zenét hallgattam. Ám a Bakancsosnál felszállt Bea, és Orsi, majd a Gyöngytyúk utcánál Levi is. Ennek örültem, mert legalább nem egyedül érkeztem meg a terembe. Jót elbeszélgettünk, majd sorban érkeztek a többiek is. Gyorsan lemásoltam az irodalom házit, és reménykedtem, hogy majd Mikecz nem veszi észre, hogy hármunknak is ugyan az van leírva. 

Órán semmi különös sem történt, kezdett lankadni a lelkesedésem mára. Aztán matek jött. Megkaptuk a dolgozatokat, és az enyém 4-es lett. Meg is voltam lepve, meg nem is. Gondoltam, hogy annyira rossz nem lesz. Aztán kémia jött, amin eléggé unatkoztam, és miközben próbáltam megérteni a feladatokat, a törit is tanulgattam.       Kb egész órán Bogi sikoltozását, és a fiúk nevetését lehetett hallani. Szünetben Bogi megkérdezte tőlem, hogy hogy is van a Bóbita, bóbita táncol folytatása. [A végére bemásolom az egész verset. Elég keveset találunk el belőle. :D] Nem igazán tudtam neki segíteni, ezért a terem másik végébe kiabált, Annának, hogy ő tudja-e. Patrik mellette állt, és valami olyasmit mondott, hogy Bóbita, bóbita táncol, Kapja be a ... Bogi azt mondta neki, hogy igazán menő. Erre Bence elkezdte védeni a Patrikot, hogy ő legalább kitalált valami újat, és használja az agyát (biztos sok agy kell ahhoz, hogy egy ilyen ocsmányságot mondjon egy gyerek-dalhoz...). Bogi erre azt mondta, hogy ennyi erővel, a Himnuszt is énekelhetnénk más szöveggel, ha már ezt a dalt sem lehet eredetivel mondani, mert milyen ósdi. Kicsit később Bence odajött Bogihoz, és mondott neki pár dolgot. Erre Bogi nem reagált, és akkor meg rögtön az jött, hogy megvan a véleménye mindenről, de nem tud semmit sem róla. Valahogy innen kezdődött az egész napi szekálása, de ott még nem tartok. Töri jött, ahol Szabival (még most sem tudom, hogy hogy hívjam... Furka, Szabi... semelyik sem jó rá) egész jól elvoltunk. Aztán német jött, és valami borzalom volt. Egész végig Bogit csesztették. Elég fárasztó volt, és nem tudom megérteni, hogy mi ütött beléjük. Minden nap szokták egy kicsit piszkálni őt, de ennyire még nem. Ezt is átvészeltük. 

Szünetben elmentem ebédelni, nagyon ideges voltam amiatt, hogy még két órám hátra volt. Az nyugtatott, hogy legalább ehető a kaja. Majd felmentem az énekterembe, két óra megpróbáltatásra. Ahogy beléptem Zsanett néni letámadott, hogy engem elengednek így otthonról?! Ilyen nyáriasan?! Meg fogok fázni. Mit gondolok?! Alig bírtam mondani neki, hogy van pulcsim, csak most nem vettem fel, mert meleg van. Amúgy egy top, és egy boleró volt rajtam, ami kitesz egy pólót... De nem akart megnyugodni, csak mondta a magáét, hogy én énekelek, nekem vigyázni kell a hangomra... blablabla. Azt hittem, hogy ennél rosszabb nem lehet, és most két óráig ott fogok ülni, és hallgatni a kiabálását. Természetesen rám parancsolta a pulcsimat, felvettem, és leültem. Aztán megérkeztek a többiek is, és elkezdünk énekelni. Először a Panis Angelicust kezdtük, amiben az egy szólam egy szóló. Zsanett néni a zongoránál ült, mi mögötte. Hátrafordult, és rám mutatott, de nem tudtam, hogy én rám, mert akár lehetett volna a mellettem ülő is. Aztán megkérdeztem, hogy én? Mondta, hogy igen, hogy hívnak? Végülis csak fél éve járok ebbe a suliba, de segáz. Mondtam, hogy Fruzsi. Aztán egyszerűen csak nekem adta a szólót. Nem hittem el. Azta! El kellett énekelnem, hát nem ment valami jól, de majd gyakorlok. Ezután már egész jó kedvem volt kóruson is. Még az sem zavart, hogy lekéstem a 15:32-es buszt, és 20 percet kellene várnom. Lassan mentem ki a buszmegállóba, óvatosan, nehogy elessek. Most pedig itthon vagyok, és egész boldog. :) 

Azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa egybeesések vannak az életben. Például, amikor Bogi és én is hasonló -a karácsonyi vásárban vehető- táskával jöttünk suliba. Vagy amikor pont aznap hallok valami újról, és még aznap hasznát is veszem valahogy. Érdekes. :)

És akkor a várva várt dal szövege:

Bóbita

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka hadak fuvoláznak,
Sáska hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali ködfal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe király fia, lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sűrűjében.

Megjegyzem, én a Törpe király, fia, lánya részt ovis koromban soha nem értettem, hogy miről van szó. Ezt az egy sort. És mindig úgy értelmeztem, hogy Törpe királyfi a lánya. Azért az menő. :D 

Szín

Unalmas. Minden szürke, és ugyanolyan! Minden egyes nap! Megesz az unalom. Nincs semmi esemény, semmi történés, de még egy kis veszekedés sem, ami hatással van a kis lelki világomra. Itt minden egyenlő a nullával. Ez itt kérem szépen a soha nem ismert, soha nem látott Rákoskeresztúr, és annak környező részei. Itt élek, a dögunalom szívében, és szeretem! Itt az emberek háta mögött minden olyan átlagos, semmi különös, unalmas, hétköznapos, borzalmas. De én itt lakom, és valahogy még is szeretem. Mért nem lakhatok én mondjuk Los Angelesben? Vagy Párizsban? Csak. Mert engem ide rendeltek. Itt kell lennem, és erősítenem kell az unalomban szenvedők táborát. Elég erős láncszem vagyok. Büszkeség tölt el. Bizony. Itt mindenkinek ugyanolyan az élete: Reggel felkel, hulla. Elmegy dolgozni/suliba, hulla. Aztán hazajön, és levágja magát a gép/tv elé. Aztán hullának érzi magát, és elmegy aludni. Izgis. Itt mindenki egy rohadt nagy hulla! Sosem fogsz úgy élni, mint a filmekben. Takaros kis kertvárosban élsz, egy nagy, csili vili házban. Reggel korán felkelsz, mosolyogsz, hogy megint csak te dolgozol a családért. Elkészíted a természetesen irtó finom szendvicseket -egyet a fiamnak, egyet a lányomnak, kettőt a férjemnek. Aztán feltipegsz a hálószobákba, és mindenkit mézes-mázos hangon keltegetsz. Természetesen hirtelen mindenki késésben lesz, ezért a férjed termoszban viszi el a kávét, a fiad csak kiront az ajtón, és a lányod még felkap egy csokis muffint, amit természetesen aznap reggel sütöttél. Apropó, a szendvicseket mind otthon hagyják, de neked letörölhetetlen a mosolyod, és csak örülsz, hogy milyen egy mérgezett egér családod van. Napközben takarítasz, pletykálsz a barátnőkkel. A szokásos. Aztán -nehogy legyen egy átlagos napod-, lehet épp egy titokzatos haláleset történik, a szomszédnak visszajött a férje... a lehetőségek tárháza végtelen. Majd este hazajön a család, és meleg vacsorával várod őket, amit persze tiszta szívedből készítettél. Aztán mielőtt egy szót is váltanátok mindenki lefekszik, de te boldog vagy. Ettől még a férjeddel való kapcsolatod tökéletes. Hurrá. 
Na, ilyen élete senkinek sem lesz. Nyugodj meg.
A lényeg, meg kell keresni minden napban az a bizonyos kis színes ceruzát, és kiszínezni vele az egész napodat. :)

Őszintén szólva ez egy elég utálkozó postnak indult, de így a végére nem is lett annyira negatív. Most ez jött.

Legyetek jók!


Fru

Blind Date

Vakrandi. Voltál már ilyenen? Soha ne menj! Eddigi életemben egyszer voltam randin, olyasfajta vakrandin. Beszéltem már a sráccal, már majdnem 2 hónapja, de csak msn-en. Ott meg azért más az ember. Főleg én...
Ez egy derűs pénteki napon történt áprilisban (azthiszem). Már megbeszéltünk mindent, izgatott voltam, és türelmetlenül ültem végig minden órát várva a csengő felszabadító hangját. Aztán elindultam haza. Azon gondolkodtam, hogy nem remeghetek, meg kell nyugodnom. Otthon elkészültem, elindultam be az Olof Palme sétányra (vagy mire), a Városligetbe. Zenét hallgattam az úton, és nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán nem vagyok izgatott. Nincsenek pillangók a hasamban, mint amikor csak msn-en egy kicsit személyesebb dolgokról beszélgettem azzal a fiúval. Kicsit eltévedtem a Stadionoknál, és nem akart előkerülni az a troli megálló. Persze aztán megtaláltam, pedig már majdnem kész voltam arra, hogy egy idegent szólítsak le: -Elnézést! Merre van az xy troli megállója? -Hát éppen itt, előtted. [kellemetlen nevetés, elpirulás] -Jaaaj, tényleg! Köszönöm. Szóval ezt a részét megúsztam, mert kis ügyesen rájöttem, hogy épp csak ki nem szúrta a szememet. Kicsit késésben voltam, de eszembe jutott, hogy Anyu azt mondta: A lány nem érhet oda előbb, egy pár percet késnie kell. Rendben, kipipálva. Egy kicsit ideges voltam amiatt, hogy ne tévesszem el a megállót, de sikerült. Leszálltam. Pár ribanc lány állt a megállóban, és talán egy férfi. De az én lovagom sehol sincs. Hát szép mondom... Igazán remek! Rossz helyen szálltam le? Megnéztem a táblát. A megálló stimmelt. Rögtön elkezdtem elméleteket gyártani (női logika), hogy talán felültetett, nem is akar velem találkozni. Már vagy 10 perce vártam. Gondoltam még egy perc, és hazamegyek. Velem nem szórakozik. Akartam írni egy sms-t Ritának, de végülis nem tettem. Bíztam benne, hogy nem hagy cserben az az átkozott fiú. Ránéztem a mobilomra. Indulnom kell. Még álltam ott egy kicsit, nem akartam elhinni. Ekkor valaki a hátam mögött azt mondja: Szia. Megfordulok. Első ami eszembe jut: Te jó ég! Második: Milyen magas (kosaras, 186 cm) Harmadik: Feketék a szemei. Két puszit nyom az arcomra, hát ezt inkább úgy írnám le, hogy olyan volt, mint ahogy a családtagok köszönnek. A szájuk nem ér egymás arcához, csak csücsörítenek, és olyan mintha csak az arcával simogatná a másikét. El tudod képzelni. Azt mondta induljunk el. Elindultunk. Kérdezte milyen volt a napom. Elmeséltem. Aztán egy kis csönd. Mondja, hogy üljünk le valahol, mert eddig sétált. Oké. Egy ping pong asztalra letelepedtünk. Elég frusztráló volt, mert a közelünkben folyton volt egy pár egymás szájában keresgélve. El kezdünk beszélgetni. Megjegyzésként elmondanám, hogy ezért szörnyű a vakrandi. Fogalmad sincs, hogy miről beszéljetek. Szeretnél vele nevetni, de nem kezded el a barátnőiddel való vicces történeteket. Mi valahogy megállapodtunk a sulinál, és a kosárnál(!!!). Irtó izgalmas volt. Néha azokat a párokat nézte, akik mellettünk voltak. Nem volt merszem megkérdezni, hogy mit néz. Aztán eltelt az idő. Sokszor néztem, hogy milyen feketék a szemei. Nagyon tetszett. Mondta, hogy mennie kell. (A randinkról rögtön ment a WestEndbe billiárdozni...-.-") Kérdezte, hogy eltalálok-e egyedül is a megállóba. (A nap lovagiassága... tehetek arról, hogy folyton késésben van?!) Azt mondtam, hogy azt nem tudom, hogy merre van a visszafele menő troli megállója. Válasza: Hát fel kell szállni arra, amivel jöttél, és az vissza fele is megy. Rendben. Majd akkor kitalálom. Köszönöm a segítséget. Még mielőtt elmehetett volna gyorsan elé álltam, és "tartottam az arcomat" egy puszira. (Ez hülyén hangzik, de tényleg ezt tettem.) Aztán elváltak útjaink, és én már tudtam, hogy ebből semmi sem lesz. Még az nap nem mondott nekem semmit, de másnap már elmondta, hogy én túl fiatal vagyok hozzá, meg hasonló kibúvó szövegeket.
Igaz, nem valami katasztrofális befejezése lett a dolognak, de nem is lett happy end.

Napi Fruzsi

Élek még, nem kell félni. Csak egyszerűen nincs miről írnom. Az iskola kopott padjaiban tengetem átlagos kis életem. Végig ülöm az unalmasabbnál unalmasabb órákat, haza vonszolom magam, aztán tanulok egy kicsit. Persze történnek érdekes dolgok, de ezek olyan belső poénok, és sokszor csak a helyzettől viccesek.

Tegnap Anyuval elmentünk venni ruhát a farsangi bálra. Nagyon szépet vettünk. Sötét kék, combközépig érő ruha, és a derékrésztől fekete fodros anyag lóg le, annak a tetején van egy deréköv. Nekem nagyon tetszik. Kaptam hozzá egy fekete "zakót" vagy legalábbis olyasmi kabát, és egy fekete táskát, meg egy szíves nyakláncot. Amúgy a ruha a H&M-ből van. Aztán kellett vennünk csizmát, mert a macska még két hete merényletet szervezett a csizmám ellen, és lepisilte. Yeti hőtaposót vettünk, az is sötétkék. :D Szerintem aranyos.
Ma pedig jót nevettem, mert megtaláltam Facebookon Bogiról a "baltás" képet, amit a bátyja tett róla fel. Nagyon vicces. :'D
Amúgy elég furcsa, hogy írói válságban szenvedek. Amikor elkezdtem a blogot rengeteg téma volt a fejemben. Most meg semmi. Csak úgy vagyok. Nincs semmi érdekes, unalmas minden. Semmi ünnep. Talán az jobb, hogy most már rendesen tudok aludni. Sokkal pozitívabb vagyok mostanság.
Sokan hiányoznak az életemből, akik olyanná tettek amilyen vagyok voltam. Általános iskola utolsó két évében lettem magabiztosabb. Azelőtt egy nagyon visszahúzódó lány voltam. Most már teljesen rendben van az önbecsülésem, de érzem, hogy változom. Ráfoghatnám ezt arra is, hogy érettebb leszek, kezdek felnőni. De nem biztos! Lehet, hogy az új környezet tesz mássá. Azért remélem sok érzésem nem változik a külvilág felé, mint például az idei karácsony. Nem volt valami meghitt. Nem voltam olyan hangulatban, mint amilyenben szoktam lenni. Remélem a tavasz más lesz. Remélem ugyanolyan lesz, mint az emlékeimben. Virágok, illatok, napsütés, rózsaszín. Mintha egy meleg fátyol hullt volna az egész világomra, és én csak a pillanatért élek. Hogy beszippanthassam a virágok illatát, hogy a napsütéses, barátságos utcákon sétáljak át, hogy a meleg simogassa csupasz lábszáramat, hogy végre szoknyában járhassak. Erre emlékszem. Igaz ez egy olyan emlék, amikor még kicsi voltam, és Ligeten laktunk. De remélem most is ilyen lesz.

Hétvégémet -illetve péntekemet, és szombatomat- a földrajznak szentelem. Ámen.


Ui.: Mielőtt elmegyek. Új könyv. Olvas.

Csak nem itthon?! :O

Good morning sunshine! 

Végre köszönhettem így.

Nincs ma suli, ugyebár. Itthon csücsülök, gépezek. Be akartam menni a Czimrába, de későn keltem, és így már mindegy. 

Süt a nap, szép idő van. Tiszta tavasz feeling. De ne legyen még tavasz! Lehet, hogy most páran hülyének néznek...főleg Bogi. :D De én alapvetően téli gyerek vagyok, és még ebben a szezonban nem is síeltem, csak februárban fogok. Igaz Ausztriában, de akkor is. Majd márciusban lehet tavasz. Addig kérem várjon. A másik érvem a pénz, mert Apunak télen jön be a munka. Ergo, ha meleg van nincsenek vevők. Na, pont. 

Amúgy ma tavaszról álmodtam, vagy legalábbis már az volt benne, az események lényegtelenek. Igazából már nagyon várom, hogy reggel a meleg napsugarak ébresszenek, és egy pólóban is jól érezzem magamat. Kissé ellentmondásos vagyok. Tavaly vettem magamnak egy nyári ruhát a NewYorker-ben. Rózsaszín, és virágok vannak a szoknya részén. Nagyon szeretem. Pedig utálom a rózsaszínt, és eddig nem is találtam olyan ruhát, ami tetszett volna. De ez most kivételesen jó. 

Eléggé nagy hülyeségeket írok, úgy hogy megyek is. 

Have a good day!

Fru

Fellegekben

Több pozitív gondolat is van a fejemben. Először is, holnap nem lesz suli. Ez már önmagában is szuper, de így most végre van időm bemenni megint a Czimtába, és köszönteni a kis unokáimat, meg beszélgetni. Ja, és ehetek finom hot-dogot, amit 8. óta nem volt lehetőségem enni. Legalábbis olyan finomat az IKEA-son kívül. Kicsit szomorú vagyok, hogy Rita nem ér rá.:( Mondjuk az már csak hab a tortán lett volna, hogy pont egy időben marad el mindkettőnknek a sulija. De néha megérdemlek egy kis habot is, nem?
Másodszor tegnap voltunk IKEA-ban, és kaptam új takarót, és párnát. IMÁDOM. Végre nem lóg ki a lábam, és annyira puha.** Jó vétel volt.
Harmadszor. Ma voltam Ritánál, és kaptam egy pólót, amire ez van írva: Best Friend, és a hátulján rólunk egy rajz, és még pár idézet. Ez azért is szép, mert ő készítette, kézzel. Festette. Nekem. Boldog vagyok!
Negyedszer, végre találtam pár új zenét, ami tetszik.
Szóval teljesen a fellegekben járok.
Alig várom már, hogy elmenjek Anyuval koktél ruhát venni a farsangi bálra. :] Az még arrébb lesz, de szeretnék rá egy jó kis ruhát.
Ma mindenkit szeretek! :D
Köszönöm.

JÚLIA

Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?

Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,

S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé

És nem leszek Capulet én se többé.

ROMEO

Hallgassak-e vagy szóljak-e neki?

JÚLIA

Csak a neved ellenségem, csak az: -

Te önmagad vagy és nem Montague.

Mi az a Montague? se kéz, se láb,

Se kar, se arc, se más efféle része

Az embereknek. Ó, hát légy te más név!

Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,

Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.

Így hogyha nem hívnának Romeónak,

E cím híján se volna csorba híred.

Romeo, lökd a porba a neved,

S ezért a névért, mely nem a valód,

Fogd életem.

ROMEO

Hadd fogjalak szavadnál.

Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.

Így nem leszek már Romeo soha.

JÚLIA

Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva

Megloptad az én titkomat?

ROMEO

Nevem

Nem mondhatom meg a számodra, nem.

Utálom a nevem, te drága szentség,

Mert néked ellenséged a nevem.

Ha írva volna, nyomban összetépném.

Ártatlan gyermekség

Milyen jó is volt, amikor még az oviba jártunk, és egész nap csak játszottunk, és játszottunk. Nem volt házi feladat, nem volt nehéz táska, és nem volt kötelezettség. Csak reggel felkeltem, tavasszal örömmel vettem fel pörgős szoknyácskámat, az oviba menet sütötte az arcomat a nap, télen pedig szánkóval vittek. Találkoztam a barátaimmal, egész nap csak a mókáról szólt. Aztán délután értem jöttek, és otthon is játszhattam. Hiányzik. Gyorsan elmúltak azok az évek, és lelkesen mentem iskolába. Szeptember elsején vidáman vittem cicás táskámat, és hatalmas mosollyal léptem be a Kép utca 2. kapuján. Itt már többet vártak el tőlem, és nehéz volt 45 percen keresztül egyhelyben ülnöm, és koncentrálnom. Aztán elmúlt ez is. Felsős lettem, az évek felgyorsultak, és megannyi teher nehezedett rám. Elérkezett az utolsó év az általános iskolában, és úgy éreztem enyém a világ. Nagy lettem. Nekem már bármit szabad. Aztán most idekerültem, a Szerb Antal Gimnáziumba. A tanárok szigorúak, a tanulni való sok, és érthetetlen. Nem biztatnak minket, csak azt mondogatják, hogy ez gimnázium. Itt minden év egyre nehezebb, és nehezebb lesz. Kösz. Most megnyugodtam. Ma otthon hagytam a matek füzetemet. A házit lemásoltam egy kockás lapra, és beletettem egy spirál füzetbe. Szerencsémre a tanár nem vette észre, hogy csak ez az egy lap az, ami matek. Aztán kiderült, hogy angol könyvet, és munkafüzetet sem hoztam. Remek. Megnyugtatott, hogy füzetem azért van, amiben a házi is volt, és ezért már nem kaphatok kis egyest. Órán jelentettem is a hiányt. A tanárúr egyszerűen azt mondta, hogy hát sajnos az egyes. Leesett az állam. Ez nem igazság. Egyszer nem volt könyvem, és csak azért kaptam egyest érte, mert abban volt a házi is. "Szerencsémre" felajánlotta, hogy kivehetem a második félévi szabadnapomat. Meg sem tudtam szólalni. Hogy lehet ilyen szemét?! Bogi felajánlotta, hogy egy könyvet nézünk majd, én meg mondtam, hogy a füzetbe írom a feladatokat. De nem! Vagy szabad nap, vagy karó. Mit volt mit tennem, kivettem a felmentést. Aztán persze órán csak a házit ellenőriztük, semmi mást, ami nekem is megvolt, és ki nem nyitottuk egyszer sem a könyvet, vagy a munkafüzetet. Hát köszönöm szépen. Ilyenekkel lehet elvenni a kedvem bizonyos tantárgyaktól, de persze megbocsátok, mert birom ezt a tanárt... de azért mégis! Ilyenkor vissza kívánkozok a 3 éves bőrömbe.





Csak szép illúzió minden!




Fru

Problémás nőszemély

Ez lennék én. Folyton van mit kritizálnom magammal kapcsolatban, és persze sokszor rá is kenem valakire a problémáimat. De az elmúlt pár napban elég merész kritizálni valóim akadtak.
Először is a hangom. Még mikor a Czimrába jártam, -és Anyu kórusában voltam, és RENDESEN beénekeltünk- akkor még szinte bármilyen magas hangot ki tudtam énekelni. Aztán ennek ugyebár vége lett, most itt vagyok a kamarakórusban, ami nagyszerű, hogy jó, meg szép, de tönkrevágja a hangomat. Én úgy érzem. Az nem beéneklés, hogy egyszer éneklünk egy nem egész egy oktávnyi futamot. Fölé is kéne menni, mert én hogy a jóegembe énekeljek magasan, ha egyszerűen beéneklésnél nem értük el azt a hangot. Marhaság! A legborzasztóbb az egészben, hogy mikor visszamentem egy előadásra "vendégként" az énekkarba Anyuhoz, -ahol RENDESEN beéneklünk- ott sem tudtam már kiénekelni magamból azt a bizonyos hangot. Persze a lányok is mutálnak, de minimálisan. Ha karbantartják a hangot, akkor meg nem is tűnik fel nagyon. Most itthon beénekeltem, és elpróbáltam azt a hangot. Most megy. Nem tökéletes, de ki tudom énekelni. Ennyit erről.
Az a vicc, hogy én nem is készülök zenei pályára. De azért mégis csak rosszul érint, hogy a tehetségemet kezdem elveszíteni. És én még a könnyebb eset vagyok. Anyu, aki viszont opera énekes akart lenni, és meg is volt hozzá a hangja, megfázott egyszer, és ráment a hangszalagjára, és annyira lemélyült a hangja, hogy már "csak" énektanár lehetett belőle. Képzeld el! Képzeld el, hogy az álmodat széttörik. Szörnyű érzés lehetett.
A másik problémám a tesi. Oké, én régen sem jártam rendes tesire, és még gyógytesin is csak hetente fél órát voltam, de most észrevettem, hogy elgyengültem. Valaki mondja meg, hogy a kosárlabdától hogy leszel erős! Persze, ha gimnasztika lenne, akkor az lenne a bajom, de attól legalább építek magamra egy kis izmot, ami azért nem ártana, hogy ne legyen rossz a testtartásom. Ennyi a tesi. Nulla. Örülök, hogy vannak akik élvezik, hogy egy labda után rohangálnak. Ám legyen, de tőlem ne várjanak ilyen téren túl sokat.

Visszatérve Anyura. Nagyon meglepett, hogy én milyen vallásos családból származom. Lenyűgöz. Anyu idejében megvetették a reformátusokat, és úgy minden Isten hívőt. Amikor nyolcadikos volt, a tanárai tudták, hogy a Debreceni Református Gimnáziumba készül (igen, ez az iskola szerepel a Légy jó mindhaláligban :)). Azt mondták neki, hogy ne menjen, mert elrontja az életét ezzel a húzással. De ő mégis ment, mert Istenben hisz, és a vallás fontos dolog. Örülök, hogy ilyen a családom. Ha Isten velünk, ki ellenünk?


Búcsúzom. A hangommal kapcsolatban, Anyut megfogom kérni, hogy segítsen kiénekelni azt a magas hangot. A tesivel kapcsolatban pedig még nem tudom mi legyen.


Szerintem gyönyörű. Andrea Bocelli vak. Anyu nagyon szereti.


Legyetek jók!


Fru

Marcipán*

Jól esnek az ilyen apróságok. Főleg a mai egy nagyon kedves dolog volt. 

Angolon kiszámoltuk az átlagokat. A Tanárúr hozott egy marcipánt, amit az kapott, aki a legközelebb áll a jobb jegyhez, de mégsem kaphatja meg (érsd: 3,44-re álltam én, de még nem kaphattam meg a 4-est, csak 3,5-től). Azt tudni kell rólam, hogy IMÁDOM a marcipánt. ♥ Igazából nem gondoltam volna, hogy én is megkaphatnám. Aztán mikor az én nevemhez értünk, és kiszámoltuk az átlagot, kiderült, hogy én vagyok éppen a marcipán-nyertes. Nagyon örültem, bár még sokan voltak utánam is. Aztán Ádámhoz értünk, és kiderült, hogy ő 2, 46-ra áll, ami miatt nem kaphatja még meg a hármast, de ő az új marcipán-nyertes. Hát szomorú voltam, de nem nagyon érdekelt. Végülis ő kapta meg az ajándékot. Aztán olyan 5 perc múlva Ádám mondja, hogy kapjam el, és odadobja nekem a marcipánt (amit amúgy nem kaptam el... nem is én lennék). Nagyon rendes tőle, tényleg boldog voltam. Tanárúr látta, és azt mondta, hogy ezért kell majd neki adnom valamit. Én mondtam, hogy megajánlom a jobb jegyet, de hát nem kapta meg. :D Mindegy, jövök neki eggyel. Majd adok valamit. Ja, és Bogival orin elfeleztük a marcipánt. 

Meg még Dorkának hozok egy csokit, vagy nem tudom, mert olyan rendes volt, lejött velem ebédelni, de nem adtam neki a marcipánból.:( 

Még egyszer köszi Ádám. :] 

Amúgy ma elég átlagos napom volt. Tesi nem öltöztem át, mert ilyenkor nem Csete van. De persze lebuktunk, úgy hogy remek! 

De most indulok zenekarra. Este Viva!

Goodnight! ;)

Fru

I'm in the tv. woow.

Gyors közérdekű közlemény. Ha emlékszel, akkor írtam, hogy valamikor még szünet előtt jött a Viva Tv, hogy forgasson megállót, az újdonsült iskolámban, a Szerb Antal Gimnáziumban.

A műsort még szünet előtt vették fel, de csak ezen a héten adják le. Szóval akit érdekel a fejem, ami remélem nem látszik sokszor, az nézze a Megállót. Mi Bogival az este 9 és 10 közötti adást nézzük, mert csak akkor érünk rá. Ez van, szprájt.

Ja, és egy fontos infó! Ha olyat látsz, hogy egy szőke hülye gyerek beleordít a mikrofonba... akkor az osztálytársamat látod, és én valahol mögötte ülök. De ezt lehet, hogy csak pénteken fogjátok látni. Ezt a remek mozzanatot.

Tehát, erre a hétre programozd be a Viva Tv Megálló című műsorát... Éljen! ;)


Kis reklámot csináltam nekik, az én forgalmas, méltán híres blogomon. Azért egy köszönöm járna...

Popocatépetl.♥

Vehetjük úgyis, hogy ez egy sikeres nap volt a körül-ményekhez képest. Hétfőn, suli, föci doga, matek, és nincs tolltartóm... Első kellemes meglepetésem, hogy hiányzik az angol tanár. Na, legalább a matek házit lesz időm megírni.
Aztán első órában megírtuk a topográfiát, amit Földrajz bácsi még ma kijavított, és négyes lett. Innen a Popocatépetl. Az egy vulkán. :)
Matekot is túléltem, törin feleltek a többiek. És a bónusz ajándék, -amiért befáradtam hétfőn a drága iskolába dogát írni- hogy nem lesz hetedik óra, tehát mehettünk is haza. Annyira jó, hogy ez így jött ki. Ja, és jövőhéten nem lesz hétfőn tanítás. Lehet bemegyek Czimrába, vagy ilyesmi.
A hétvégém jól telt. Végülis nem mentünk síelni, de sebaj. Szombaton Tomival 4-kor találkoztunk Örsön, és elmentünk az Ikeába Svéd húsgolyókat enni barnamártással, áfonya lekvárral, és krumplipürével. Yumm.
Aztán átmentünk a Douglasba (amit úgy kell mondani, hogy DUGLAS xD). Ott elvásároltam az utalványaimat. Vettem egy málnás-szedres habfürdőt, bőrradíros tusfürdőt, és egy ajakbalzsamot. Mindegyiket kipróbáltam, és mindegyik nagyon jó.
Vasárnap megnéztük a Mennyei Királyság című filmet, ami nekem nagyon tetszett. Erika nénitől kaptam kölcsön, ez az ő egyik kedvenc filmje. Valószínűleg az enyém nem lesz, de tagadhatatlanul jó film.

Még mai fejleményem, hogy kezd megváltozni a véleményem Furkáról. Eddig sem utáltam, vagy ilyesmi, de csak azt gondoltam, hogy jófej-jófej, de nincs semmi benne, ami miatt lehetne vele beszélgetni. Mostanában viszont minden Mikecz órán beszélgetünk Dorkával vele. Ez jó.

Az igazság az, hogy nincs kedvem írni. Nem vagyok olyan lelki állapotban. De ma Bogi megkérdezte, hogy mért nem írtam tegnap? Régebben minden nap írtam... Ennek egyszerű oka az, hogy vagy nincs időm, vagy nincs kedvem. Van, hogy nagyon akarok írni, de nem tudok, mert valamilyen oknál fogva tanulnom kell, és mire befejezem, és megkérdezem, hogy bekapcsolhatom-e a gépet, csak azt a választ kapom, hogy jaj minek mostmár. Menj inkább fürdeni, és feküdj le korán!
Ha meg nincs kedvem, az gondolom egyértelmű, hogy mért nem írok.

Tehát várom, hogy történjen velem valami, addig is legyetek jók. :)


Fru

Kapocs.

Mért kezd el mindenki szétesni? Amikor én pont úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem, és végre önmagam lehetek. Egyáltalán mért nyomasztanak engem mások bajai? Egyszerű. Ők a barátaim, és foggal körömmel kitartok mellettük. Ha akarják, ha nem. Kapocsnak érzem magam, aki próbálja összetartani a széthullott dolgokat. Próbálok segíteni, meglelni azt az utat, ami mindenkinek jó lesz. De nem mindig megy. Ha nem engedik, hogy segítsek, és nem ismerik el, hogy igenis változni kéne, akkor nehéz. De nem szabad feladni. Ha még maga sem ismeri a baját, akkor még nagyobb támogatásra van szüksége. 

Van, amikor azért akarsz elhagyni valakit, mert nem enged magához közelebb, és csak makacskodik. Van akit meg azért, mert belátást nyitott a félelmetes igazságba. 

Én csak annyit szeretnék mondani neki, hogy segítek neki amiben tudok. Ennyit megtehetek. Döntést hozni, hogy mit kell tenni.

Légy erős, kérlek!

Nehéz igaz barátokat találni. Furcsállottam, amikor év elején az egyik angol órán többen is azt mondták, hogy nincs legjobb barátjuk. Szerencsésnek érzem magam, hogy nekem kettő is van. Akik tudom, hogy kiállnak mellettem, és ismerik a múltam is. Akik segítettek talpra állni, mikor legtöbb ember cserben hagyott volna. Akik tudják féltett titkaim, és azt is tudom, hogy nem árulnak el. A bizalom minden alapja. 

Tegnap annyira jó érzés volt, hogy Rita kérdezett. Talán sokszor ez segít a leginkább. Segített nekem, hogy hogy oldjam meg a problémáimat. 

Nem tudom egyenlőre, hogy mi lesz az új barátaimmal. Biztos lesznek olyanok, akikkel nem mélyül el a barátságunk, de remélem vannak arra alkalmas emberek, hogy megbízzak bennük. Azért elég meredek lenne már három legjobb barát. Talán nem is kell több. Talán lesznek új legjobb barátaim, de Rita és Mesi örök barátok. És ez a fontos. 

Vannak emberek az osztályban, akikkel hol jókat nevetek, hol felém sem néznek. Na, ők a haverok. :D Ma például tök jól elvoltunk Furkával ofőn. Dorkával, és vele végigbeszélgettük. Ezért a tanár 4-es magatartást akar nekem adni. :'D Ha ettől boldog lesz, csak tessék.

Szeretem ezt az osztályt. A maga kis hülyeségével, és idegesítősségével belopta magát a szívembe. A régi osztályba voltak a jó barátaim, de valahogy még is itt érzem magam jobban. Tudom önmagam adni, és mégsem kritizál vele senki. 

Jó hétvégét mindenkinek, én a topográfiámmal töltöm a szombatot. :|

Ui.: remélhetőleg vasárnap SvéHúGó és Douglas. ** Tomi ♥

Fru

Tökfőzelék.

A tökfőzelék egy undorító dolog. Egy pocsék trutyi, amit semmi pénzért sem ennék meg. Mégis, ha nem eszek éhen maradok. Hát akkor kihalászom belőle a virslit, de az is trutymós. Ráadásul fél évig tisztogatom, aztán mégis éhen maradok.
Ilyen az élet is. Az élet egy éhes ember, a tökfőzelék a rossz sors, és a virsli a jó dolgok. Minden rosszban van egy kis mentőöv, amivel kievickélhetsz a partra, amíg túl nem jutsz a bajon. Ám a jó dolgokat mindig elrontja valami kis, undorító dolog, ami miatt vagy lemondunk róla, vagy küszködünk elfelejteni, megtisztítani a jót.
Igen, ma tökfőzelék volt az ebéd, és nem, nem ettem meg.
Akár kinevezhettek filozófusnak. Fanó Fruzsina főbb művei: a tökfőzelék hasonlat. Mint Platon Barlang hasonlata.

Igazából a mai napom jó volt, de mint fent említettem minden jó olyan mint egy virsli, ami tökfőzelékben volt. Tehát a szokásos jó dolgok ki vannak pipálva: Bogival szétröhögjük a fejünket, föcin dőlnek a poénok...stb. A szokásos rosszak: biosz unalom, matek unalom. Lezártak pár tantárgyból. Eddig két négyes, és egy ötös. Nem is rossz, ahhoz képest, hogy tuti lesz hármasom. Ám annak tükrében, hogy eddig kitűnő voltam...
Aztán hazafele rájöttem, hogy nincs kulcsom, ezért felmentem Rákoshegyre, Anyuhoz. Vele elmentem vásárolni, közben beszélgettünk. Főleg az osztályról, és hogy vannak olyan emberek, akik nem tudom mit várnak tőlem...
Nem is akarok ilyesmikre gondolni. Hagyjanak békén az ilyen hülye érzéseikkel, amikor ők sem tesznek semmit sem ennek változtatására.

Boginak: Nagyon szép ez a dal, amit szeretnéd, hogy én is megtanuljak. Remélem Dorka hozza holnapra a kottát, és remélem nem igazolódik be a sejtésem, hogy nincs meg neki a zenekari kottája, csak a zongora. De remélem tényleg megvan neki a violin I. is. ;) Azt tudnod kell, hogy ha egyáltalán sikerül egy kettőnknek összehozni, akkor sem fog úgy hangzani, mint az eredteti. Mivel Dorka és én nem teszünk ki egy zenekart. (cselló, violin III., violin II., violin I. és a szólista zongora) A dallam persze magában is nagyon szép, nekem is tetszik. Csak szólok előre, hogy ne várj ekkora hatást, mint az eredeti. Ezt próbáltam ma elmagyarázni, de ti nem értettétek meg.>.<
Ja, és a hegedüléssel kapcsolatban. Ha átjössz, felőlem aztán hegedülhetsz, még talán segítek is. Csak gyere át. :D

És íme Bogi dala, a The giving. ;)




Mindjárt félév. :D

Fru

Greensleeves*

Egy meg nem történt csókra gondolok. Annyi ideig ígérgette, aztán mikor ott voltam, és vártam, megfutamodott. Nem érezte, hogy érdemes vagyok a csókjára. Azt hitte, hogy megismert, de korán sem tudta, hogy milyen vagyok. De én azt hittem, hogy minden rendben van, és hamarosan ajkunk összeér. De hiába is vártam, neki mennie kellett, és a csókot magával vitte. Engem ott hagyott, és másnap el is búcsúztunk. Soha többé nem hallottam felőle. A csókomat másnak adta. Egy olyan lánynak, aki nem becsülete meg azt úgy, mint én tettem volna. Éjjel-nappal vágytam utána. Szeretetére voltam éhes, de ő nem keresett meg, hogy átadja azt, amit már rég elfelejtett. Csalódtam. Annyi ideig vágytam rá, de nem kaptam meg. Most már okosabb vagyok, és a csókom kincsként őrzöm egy olyan fiúnak, aki ugyan csak kincsét adja nekem. Az a fiú, aki nem adta oda nekem az övét, az nem volt érdemes a csókomra. 



Néha csodálkozom, milyen felindulásból tudok írni. Csak ömlenek a szavak, tele az én érzelmeimmel.
Rég volt már, s elmúlt felé minden érzelmem, de máig kísérti álmaim, és nem hagy nyugodni. Folyton felvetődik bennem, hogy mi lett volna ha... és mi lenne, ha ő megint megkeresne... De nem fog, tudom.
Na de elment a ihletem, mert Anyu most hozott valami nagyon finomat, és nem tudok Rá gondolni, ha valami felvidít. :)

Szerintem ez gyönyörű. Annyira szeretem.

Ha súg, ha búg a kósza szél a szívnek húrja mond mesét:
Hogy éllt egy délceg hős király, ki csókkal várta kedvesét.

Greensleeves, te árva nő, Greensleeves, te drágakő.  Greensleeves a váram szépe, zöldarany éke Greensleeves.

A hárfanóta kél, ott szárnyal édes hangodon,
Ki hallja ébren álmot lát, és mért tűnődne rangodon?

Greensleeves, te árva nő, Greensleeves, te drágakő.  Greensleeves a váram szépe, zöldarany éke Greensleeves.

De minden álom véget ér, és fáj a kínos ébredés.
A várban vár a bús magány, s az édes óra szenvedés.

Greensleeves, te árva nő, Greensleeves, te drágakő.  Greensleeves a váram szépe, zöldarany éke Greensleeves.

Hello 2011! Ha én magántanuló lennék...

Szilveszterkor volt a névnapom-pom. Csak aki nem tudta... jegyezze meg: Fruzsi nevűeket 00:00-kor kell felköszönteni. Az úgy elegáns. ;)

Ma voltam suliban. Bizony, vége van a szünetnek. Ráadásul ma szembesültem azzal, hogy 4 hónap, azaz 16 hét múlva lesz a következő szünet, ami 5 nap... Szép, mondhatom.
Összevetve annyira nem volt vészes a mai nap. Igaz, két dogát is írtam, de mindegyiket tudtam.
Ma elgondolkodtam, hogy milyen lenne magántanulónak lenni. Persze nézhetem a jó oldalát, hogy mindennap eljön hozzám egy tanár, szájba rágja az aznapi leckét, és utána az egész nap az enyém. És még ott van az a kis szösszenet is, hogy nem kell elmenni otthonról. Felkelsz mondjuk 8-kor, megreggelizel, rendbe szeded magad, leülsz gépezni, és várod a tanárt, aztán mikor vége van az óráknak visszaülsz gépezni. Ha azt mondanák, hogy ez most lehetséges, és holnaptól már így lehetne, tuti beleegyeznék, és ujjonganék örömömben. De én most azt is átgondoltam, ami első pillanatban nem jutna az ember eszébe. A negatívumokat, amik miatt kétszer is meggondolnám, hogy akarok-e ilyet. Először is, olvasd vissza azt az egy mondatot, ami úgy kezdődik, hogy Felkelsz mondjuk 8-kor... Ez így egy-két hétig menne, aztán halálra unnám magam. Még a hatalmas világhálón sincs annyi dolog, ami miatt érdemes lenne minden nap ott tölteni 10 órát a gép előtt. Oké, mondjuk nem tart otthon senki sem erőszakkal, elmehetnék én bárhova. De könyörgöm hova egyedül?! Voltam már egyedül vásárolni, meg ilyesmik, de azért ha belegondolsz mégis csak jobb, ha a barátnőddel mész. Jó, de délután mehetek a barátnőmmel is. Aha, ez igaz, de nem olyan biztos, hogy ő rögtön ugrani fog. Ugyanis lehet, hogy a kedves barátnő rendes iskolába jár, és olyasfajta tanulnivalói is vannak, meg házi. Persze nekem is lenne, de biztos gyorsabban végeznék.(Itt merül fel bennem a kérdés, hogy van megtartva a tesi, ének, rajz?) Lényegében ez a probléma sem megoldhatatlan. De számomra a legaggasztóbb az, hogy mi lesz velem egyedül egész nap (legalábbis délelőtt). Itt most arra gondolok, hogy nem találkozom senkivel a tanáron kívül, aki valljuk be nem hiszem, hogy a legjobb barátnőm lenne. Vagy magamba fordulok, és emos leszek?! Persze ez azoknak nem (akkora) probléma, akik nem olyan emberközpontúak mint én, akik valamilyen oknál fogva szeretnek otthon gubbasztani egyedül, a sötét lakásba, és csak gondolkodni... De hosszútávon azért megviselné őket is. Ha már csak azt is számba vesszük, hogy még jobban felszínre hozná azt a bizonyos depressziós vérüket. Ha csak magamra gondolok, megijedek, mert én már attól is kivagyok, hogy a régi barátaimat nem látom minden nap. Ha még a mostaniakat sem látnám... A másik meg az, hogy valószínűleg nem lennének olyan jó barátaim, mert lássuk be, az emberek alkalmazkodó lények, és ha nincs ott a régi barát, akinek kiönti mindig a kicsi szívét, akkor talál mást. Az ismerkedés alapja.
Lényeg a lényeg, én soha nem leszek magántanuló. Nem csak azért, mert nem szeretnék, hanem azért, mert a szüleim nem is engednék(odafigyelnek kis lelki világomra :)), és amúgy is elég drága.
Persze én most ezzel nem akarok ítélkezni senki fölött sem. Ha neki úgy tetszik, akkor áldásom rá.
Dorka, remélem nem engedi meg a közjegyző, hiányolnálak! :(


Az a bizonyos pesszimista bennem. :)