Missing Person

Hiányzik. Nagyon nagyon nagyon. Megnézgettem a közös dolgainkat facen, és rá kellett jönnöm, hogy régen mennyire jóban voltunk. Most már nem ugyanolyan. Fáj hogy megismertem, fáj hogy elvesztettem. Jó barát. És talán szeretett is. 

Nem csak rajtam múlt, hogy ennek vége legyen. 

Létezik olyan, hogy egynyári barátság? Mert akkor ez az.

Egyre feljebb tör bennem egy érzés. Sírni akarok, de még nem megy. Felhalmozódnak a különféle csalódások, fájdalmak, és csak nő a szemétdomb bennem. Aztán egyszer minden kitör, és ezek szoktak lenni a havi kiborulásaim. Már közeleg érzem. A szemem sarkában van.

Dühös

Jó napnak indult, mondjuk. Úgy jöttem délután haza, hogy sehova sem kell mennem. Lesz időm tanulni, gyakorolni, és még így is sok szabadidőm lesz. De nem így alakult. Amikor leszálltam a buszról X hívott, hogy be kell mennem az irodába a papírommal, hogy pénteken tudjak menni dolgozni az Összeesküvőkbe. Nem gond -gondoltam-, bár nem lesz időm, gyorsan elintézem. Anyut nem tudtam elérni, ezért Apunak szóltam, hogy elmegyek, és rohantam is az Örsre. Ott X-el együtt mentünk az irodába. Megírtuk a papírom, majd jött Y, és ő is jelentkezett. Beültünk a mekibe, ahol X fizetett, így most jövök neki 400 ft-tal. Nem volt időm ebédelni, úgy hogy kénytelen voltam kölcsön kérni...
Ezután nagy nehezen elindultunk, és innentől lett minden rossz. Sutyorgás, hátam mögött beszélés, leszaromozás.
Itthon beszéltem Y-al. Innentől kezdve nem tudok mit kezdeni a dologgal, mert a "Majd egyszer elmondom" nem válasz. Idegroncs voltam. Kikapcsoltam a laptopot, és mentem házit írni. Próbáltam az angolra, és a németre koncentrálni, de a fele energiám azzal ment el, hogy ne sírjak. Írtam sms-t Ritának, aki kicsit késöbb fel is hívott. Annyira jó volt hallani a hangját, és beszélni vele. Vasárnap találkozunk végre. Már nagyon hiányzik. Tudom, hogy hozzá fordulhatok.
Ritt valamelyest megnyugtatott, és befejeztem a maradék házimat. Utána megint bekapcsoltam a laptopot. A gyerekes, visszaadós módszert választom. Vagyis leszarom. Bunkóság vagy nem, de nem én kezdtem. És most nem fogok megbocsátani. Amíg mindent meg nem tudok. Addig meg ehhez a gyerekes dologhoz folyamodok, és nem jópofizok. Talán hiányzom majd nekik, talán nem. Nekem most mindenesetre nem.
Csalódás? Az.
Ha így folytatódik a péntek is egy elcseszett nap lesz... kösz.

A neveket azért vettem ki, mert nem akarom úgy leírni, hogy ne lehessen érteni, de le sem akarom írni konkrétan kik. Megszoktam, hogy a naplómba mindent leírhatok. 

Ki tudja minden titkom?!

Blog

Hűű, hát nem tudok túl tartalmasakat írni mostanában. Újra elkezdtem a naplómat, és kicsit jobb mint ez a blog. Írhatok neveket, konkrétan mindenről. Nem kell úgy tennem, mintha azt akarnám, hogy senki ne tudja a gondolataimat.
Megosztom ezeket itt is. Csak míg a naplómat visszaolvasva tudom, hogy kiről van szó, itt nem vagyok benne biztos.
Szeretem ezt a blogot, ezért folytatom. Tény, hogy kevesebb lesz a post, és nem olyan tartalmas, de azért lesz. Remélem. Kellene egy kis változás. Világosabb szín, de nem feltétlen, meg jó így is, inkább nem rontom el.:D

Amúgy rázódok bele az iskolába. Ahhoz képest, hogy nem tanulok túl sokat jó vagyok. De tudom, hogy kell, és fogok is. Csak még halogatom.

Körülöttem annyira változnak az emberek. Furcsa, és ijesztő is egyben. Úgy érzem, hogy míg ők előre mennek én egy helyben toporgok. Pedig nem így van, és mégis ezt látom. Sok dologban vagyok jó, de ettől még nem leszek előrébb. Meg kell nyílnom az emberek felé, és lépni, ha akarok valamit.
Legyen ez az idei tanév feladata.

Hétfő

A hét fő napja. Nulla kedv. Nulla életerő. De azért csak hajrá. Nulla tanulással, és nulla házifeladattal belevágni az igazi. Nagy a kockázat. Hajrá kedves diáktársaim! Mindent bele!

Mindenes

Nehéz most. Először másokban láttam a hibát, és nem tudtam elfogadni a változásokat. Kellett egy hét ahhoz, hogy rájöjjek én vagyok a probléma. Irritál a társaság. Lehet, hogy azért, mert elszoktam ettől a sok embertől, de egyszerűen sokszor felkiáltanék, hogy "Könyörgöm had menjek haza, vagy itt helyben leszúrom magam, hogy végre egyedül lehessek!"
És ez nem a többiek hibája. Én sem akarom, hogy így legyen. Mert amikor meg magamra hagynak, rögtön azért idegeskedem, hogy miért nem jön ide senki? Érdeklek egyáltalán valakit is?
Nehéz most velem. Bocsánat.

Special

Volt esemény tegnap, de nem írtam. Egyáltalán nem is ültem a gép elé.
Jó hogy van ez az új Cosmo-s jegyzetfüzetem, mert írhatok bele, ha akarok. Ha valami olyan jut eszembe, ami máshova nem illene.
Jó ez az újság. Nem gondoltam volna, hogy ennyi érdekes téma lesz a számomra, hiszen főként 20-30 közötti nőknek íródott. Hol vagyok én még attól?
Mindenesetre mostantól venni fogom rendszeresen.:)

Tegnap előtt Anyuval voltam a Tescoban. A zöldségek mellett van a halaspult, ahol egy nagy akvárium is van. Soha nem tudtam megérteni, hogy van olyan ember, aki képes onnan venni halat. Mondjuk nem ítélhetem el őket, mert én is eszek húst, csak a különbség annyi, hogy én már csak készen kapom meg.
Csütörtökön pont épp mellette voltunk, amikor egy nagy koppanást lehetett hallani. Egy hal kiugrott. Eszeveszettül ugrált a kövön, és ahogy vergődött véres lett a föld. Sírni akartam. Látni egy állat szenvedését annyira felkavaró. Ha csak egy hal is. Egy házaspár velünk szemben állt, és a férfi röhögött. Megvetve néztem, hogy hogy képes ilyesmire. Aztán odasétált a haranghoz, és megkongatta, hogy az eladó jöjjön. De egy másik férfi gyorsabb volt, és megfogta a halat, és visszatette a vízbe. Bár ez olyan cseberből vödörbe dolog. Mindenképp meghal.

Pénteken egész vidáman indultam neki az iskolának. Ruhában voltam. Rózsaszínben. Aztán nap végére elment a kedvem mindentől, Zsanett néni miatt.
Elindultam hazafele, és felhívtam Anyut. Direkt a messzebbi megállóba mentem, hogy beszélhessek, meg gondoltam úgyse késem le a buszt. Épp hogy letettem a mobilt a 46-os elsüvített mellettem. Elengedtem egy: hát ez kurvajó-t. És lelassítottam a lépteimet, hogy minél késöbb érjek a buszmegállóba. Ígyis kellett 17 percet várnom, aminek az eleje azzal ment el, hogy átkoztam Zsanett nénit, aztán hogy nem vittem magammal a fülhallgatóm. Leültem egy kerítés szélére, ahol egy nagyon kedves kutya volt. Odajött megszaglászni, de hagyta hogy a területén várjak. Csak ültem, és gondolkodtam hogy mivel üssem el az időt. Eszembejutott a jegyzetfüzetem. Elővettem. Elolvastam, hogy miket írtam eddig bele. Nem sok, csak két dolog. Írni kezdtem.

A hangom elvékonyodott, és erővel kellett visszatartanom a könnyeimet. Miért történik mindig ez, ha meg akarom magamat védeni? Ha nem hunyászkodom meg rögtön, és küzdök? Fejben olyan könnyű. A felnőtt fejéhez vágok mindent, és már érzem a győzelem ízét a számban. De a valóság elkeserítő.

Jól esett leírni, és kicsit meg is nyugodtam. Hálát adtam a Cosmonak.
Aztán leírtam két könyvcímet, amit még meg szeretnék venni. Utána kilencszer leírtam, hogy különleges. És mire leírtam el is hittem. Mikor felszálltam a buszra különleges voltam. A rózsaszín ruhám miatt. A blézerem miatt. A jegyzetfüzet miatt a kezemben. Minden miatt.
Út közben kitaláltam valamit, amivel teljesen kivágom magam a bajból. Otthon aludtam három órát, és arra keltem, hogy Anyu hazaért, és hozott nekem valamit. Gyöngyöket. Innentől kezdve egész este fűztem, és tv-ztem. És jó volt.

PrincessPictures

Mozgalmas nap volt, bár az eredménye konkrétan semmi.

Még a buszmegállóban megvártam Máté buszát, aztán fél 3 után valamivel értem haza. Ettem, és körmöt festettem, közben pedig laptopoztam. Dáviddal beszéltem, hogy az a négy ember, akit ő beszervezett nem tud jönni. Aztán kiderült hogy Mesi sem jön, bár ő már regisztrált korábban. Viszont elvileg ő is szervezett 5 embert, akikből úgy volt hogy valószínűleg kettő eljön. Ez azt jelentette, hogy 2800-at kellett volna fizetnünk. Felhívtam Fannit, hogy megmondjam neki. Szerencsére ő szervezett be még egy lányt, így összeszámolva elvileg 7-en lettünk volna. Ami még mindig nem tíz, de reménykedtünk hogy sikerül meggyőznünk az irodában a nőt, hogy adja meg a kedvezményt. 

Jucival és Dáviddal találkoztam fél 4-kor az elágon, és onnan együtt mentünk Kökire. Végigröhögtem az egész utat. Nagyon vicces volt.:D 

Először a WestEnd elé mentünk, mert nem tudtuk, hogy Mesi osztálytársai oda mennek-e vagy a villamosmegállóba. De még azt sem tudtuk, hogy kik jönnek. Végülis elmentünk a 4-6-os megállójába, mert Fanni hívott hogy hol vagyunk. Gondoltam majd onnan felhívom Mesit. Megérkezett Fanni és Bogi, aztán szinte rögtön a nyomukban Tomi és Dávid is. Utánuk nem sokkal jött Mesi osztálytársa, Hetti és a barátja. Több emberre nem is vártunk így elindultunk. 

Hát konkrétan a Dávid az idegeimre ment. Röhögtem rajta, de jól lefárasztott. A végén kb ott lyukadtunk ki, hogy én egy hobbit vagyok.:I 

Megérkeztünk a PrincessPictures-be, ahol a nő -aki legutóbbi látogatásomnál is ott volt- mondta, hogy ma már nincs lehetőségünk regisztrációra, mert nincs itt a fényképész. Egyeztettük az időpontokat, és megbeszéltük, hogy kedden megyünk vissza, és addigra szerzünk még pár embert, hogy meglegyen a tíz. Mondjuk így el kell kéredzkednem zenekarról, de muszáj lesz. 

Hazafele nyomorogtunk a buszon, de olyan szinten, hogy az ajtó ki sem tudott nyílni. A villamosnál kettéváltunk, és Tomi meg Dávid a Moszkvára mentek, mi meg vissza a Nyugatihoz. A Nyugatinál Hettiék is elmentek, aztán a metróbejáratnál Fanniék is. Juci, Dávid és én még bementünk a WestEndbe, de 7-re én is itthon voltam.

Nem vettem meg a Cosmopolitant, mert semmi kedvem nem volt. Majd holnap bemegyek a Tescoba. 

Nagyon fáradt vagyok, és holnap angolból és németből is dogát írunk. 

Note

Azthiszem be kell szereznem egy noteszt. Mert annyi dolog van, ami napközben eszembejut, hogy majd írok róla, és mire hazaérek esélyem sincs emlékezni rá. Mondhatnám hogy azért felejtettem el, mert nem fontos, de nem így van. Holnap megjelenik az ehavi Cosmo, és abban van notesz. Beszerzek egyet, és le is van tudva.:)

Már megint

Vele álmodtam. Nem tudom hogy, mert már egy ideje nem jutott eszembe. És nem is koncentráltam elalvás előtt, hogy az álmaimba csalogassam.
Egy kocsiban ültünk. Taxiban. Valahonnan -messziről- jöttünk haza. Volt még egy vagy két ember mellettünk, de nem emlékszem hogy kik.
A vállára hajtottam a fejem -vagy ez még előtte volt? Nem emlékszem, hogy mi hogy jött sorrendben. Aztán valahogy távolabb ültünk, és akkora üresség támadt bennem. Megint közel akartam érezni.
Furcsa mód nem szakított fel bennem semmit. Talán mert nincs alapja a dolognak. Vagy ami volt, azt már kitörölte pár dolog.
Szeretném látni, de erről lekéstem. Elcsesztem. Már nem oda jár, ahol véletlenül is összefuthatunk. Most ki tudja mikor hol van. De még találkozunk. Hamarosan.

Kipakoltam, és rendet tettem a szekrényemben. Most annyi szép pedáns az egész. Tetszik.
Dobozokba pakoltam a cuccaim. Kotta. Suli. Újságok és Emlékek. Az Emlékek dobozba mindenfélét bepakoltam: osztályfényképet, oklevelek, plüss, kép... Jó lesz majd elővenni néha, és megnézegetni.:)

Ma kaptam kölcsön egy könyvet Bogitól. Rachel könnyei. Még nem kezdtem el, de hamarosan az is meglesz.

Jó úgy leülni szórakozni, hogy tudom minden kész.

Első

  

Jól érzem magam. Tényleg. Tegnap nagyon jó buli volt. Minden megcsináltam. Mindent, ami miatt eddig féltem. Rájöttem, hogy ha néha egyszer egy házibulin vagy délután vizipipázok, az nem baj. Nem leszek függő, se rákos. Néha lehet magamat mérgezni. Néha. Gondolj csak bele: ott van a meki. Emberek milliói esznek minden második-harmadik nap, rosszabb esetben naponta. Egészségtelen. Káros. Zsíros. Mégis megbocsátható. Valahogy így vagyok az itallal, és a vizipipával. Olykor meg lehet engedni magamnak. Hogy kicsit más legyek. 

Nem mentem el a végletekig. Összesen annyi mellékhatás volt, hogy amikor felálltam kicsit szédültem. De azt sem sokáig, meg lefekvéskor fájt egy picit a fejem. De ennyi. 

Juci szülinapját ünnepeltük.:) 

Boldog szülinapot! 

Suli, lista...

Na ezt utálom a suli időszakban. Hogy délután nem történik semmi sem, ha nincs külön órám, viszont elég időm sincs arra hogy elmenjek bárhova is, mert hát holnap iskola... És ha még lenne is, hova mennék? Nehéz egyeztetni a barátaimmal, mert mind máskor végeznek, többet kell utazni...stb.
Igaz, olvashatnék. De nincs kedvem. Menni akarok. Ide oda. Nevetni, beszélgetni, este hazaérni, éjfélkor elindulni a fürdőszobába, és hasonlók. Ezek nem tehetem meg. És még csak szeptember elseje van. Soká...nagyon, nagyon soká leszek boldog ilyentéren azthiszem.

Még az a szerencse, hogy pénteken utazunk el. Vasárnap jövünk haza, és addig is elfelejtem, hogy iskola van. Ez már nem úgy megy mint alsóban. Hogy az első hét csak ismerkedés, játék. Itt képesek már a második napon tanítani. Mondjuk jogos...mikor kezdjék el. Egyszer úgyis meg kell tenni, hát jobb túlesni rajta hamar.

Eszembejutott valami. A listám. Már írtam róla, hogy mit sikerült teljesítenem. Hát akkor nézzük hogy azóta mi történt...

-Igaz barátságot kötni pár emberrel.  Hát...
-Mosolyogni, mosolyogni, és mosolyogni... Megint csak egy nagy: Hát... mondjuk.
-Elhinni hogy szép vagyok, és úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Ez az iFeszten sikerült, azóta küzdök, hogy fenttartsam ezt.
-Elmenni statiszta munkára. Esélytelen.:D
-Minden nap valami olyat tenni, amitől jó kedvem lesz. Mondjuk, hogy megtettem. Volt amikor sikerült, meg Rita emlékeztetett rá.:)
-Egy olyan nap, amikor végig fürdőruhában vagyok.(Balatonon) Nem nagyon.
-Sátorozni, ha még csak a nagymamámék udvarán is. Az buli. Nem sikerült.
-Egész éjjel fenn maradni Rittel, és beszélgetni. És igen! Egész éjjel! Egy percet sem aludtunk.:D Igaz kómák voltunk, és nagyrészt gépeztünk, de akkor is.:)
-Reggel korán felkelni, és egy bögre kakaóval kiülni az erkélyre. Nem...:D
-Írni egy novellát. (Talán kapok ihletet) Nyáron úgy néz ki esélytelen. Csak ilyenkor van ehhez hangulatom.
-Járkálni egész nap a belvárosban. Délelőtt volt csak, de mondjuk hogy megtettem.
-Elmenni a Sugar! Shop-ba. Újra és újra. :D Kihagytam.:'( Bepótolandó.
-Napozni. Egyszer úgy igazából. Sosem megy. Egyszerűen nem tudok egy helyben feküdni sokáig. Nem volt nap. 
-Duna-parton sétálni. Max amikor a nagyszüleinket vittük/hoztuk a hajóállomásra/ról.
-Segíteni valakinek. Nemtudom hogy tettem-e ilyet.
-Egyszer meglepődni valamin. Biztos volt ilyen, de konkrétan csak negatív példát tudok.
-Elmenni a Margitszigetre, sétálni, és vattacukrot enni. A Margitsziget közelébe sem jártam...
-Elmenni a Városligetbe, de most úgy, hogy legyen is értelme...:D Azóta csak akkor voltam, mikor Aquaworldbe mentünk, és akkor is csak a tó partján egy 10 percre.
-Egy hetet pihenni a Balaton partján. Totális semmit tevés. Pipa.
-Megőrülni a játszótéren. Sokszor. Nemhiszem hogy ilyen történt, de azért voltak őrült pillanataim.
-Sötétedésig sétálni, és mekis jegeskávét inni közben. Ilyen sem volt, de mekis cappuchino igen.:)
-Megtanulni gitározni RENDESEN. :D Esélytelen...:'D


Összességében tettem valamit a listámért. Nem is rossz. Jövőre jobb lesz. 


Viszlát nyár! 

09. 01.

Belekerültem megint a mókuskerékbe. És a legrosszabb, hogy az osztályban eddig semmi javulás sincs. Teljesen szét van esve. Ami engem maximum abban zavar, hogy nem olyan vidám a hangulat. Ezen kívül semmi, csak gáz.
Jött két új osztálytárs. Szegények, én biztos nem vállalnám be, hogy egy összeszokott (bár nálunk ez nem probléma...) közösségbe kerüljek be. Azért kiváncsi vagyok miért jöttek át...

Így az évnyitó megkoronázására elmentünk fagyizni Bogival és Fannival a Szamócába, ahol én egy kókuszgolyót ettem. Beszélgettünk, wifiztünk, majd jöttünk haza. Kéne még ilyen sokszor, mert elég stresszoldó hatása van, de félek hogy a "tanulás szempontjából" nem lesz túl gyakran ilyesmi.
Itthon csináltam magamnak limonádét, és ebédeltem. Utána bepakoltam. El sem hiszem, hogy megint a hátizsákot kell hordanom. Teljesen elszoktam tőle.

Holnap már rendes tanítás. Juhhé.