Oly zavaros minden

Furcsa hétköznapok

Hinned kell, hogy higgyek

Hisz válaszokat csak így kapok.

Sokszor bíztam benne, hogy jobb lesz

Tudnunk kéne, most már hogy lesz

Tovább nem számolom a lépéseket már.

Új napokat várok

Változások nélkül

Mindig mire vágyom

Újra meg újra csak elkerül.

Veled jó, veled még olyan egyszerűen szép

Csak tudnám hol tartunk.

Hisz üres minden papírlap, írnék rólunk mindennap

Míg itt vagyunk, míg itt vagyunk.

Az élet néha elvesz, 

néha két marékkal dobál.

Néha üres a napok,

néha meg tele a pohár.

Feledném régen, de tisztán emlékszem

Hogy milyenek voltunk,  hogy merre indultunk, és mennyire féltem.

Sztorikat vázolok fel, az érzésekről mindent tudok

Hiába változunk meg, nem leszünk új emberek, tudod?

Valami biztosan lesz velünk, csak az első lépést tedd meg

És társam legyél majd, hogyha közelebb engedlek.

Feladom, ha nem tudom, hogy van-e aki vár.

Feladom, ha nincsen aki értem kiabál.

Feladom, ha nem találok új célokat, talán épp holnap.

Keresel, ahogy mindenki más

Valakit, aki mindenben társ.

Keresed, ki majd melletted áll,

Ha majd úgy akarod, és ő is akarja már.

Miért hisszük, hogy minden rendben?

Miért rejtjük el, hogyha valami bánt?

A tegnapnak élünk, és félünk a múlttól

Hitünk visszatart, de mennünk kell tovább, tovább.

Lépnék, csak engedj el

Hisz mennem kell, de kulcsom nálad marad.

Még nálad marad.

Valaki remél, valaki csak él

Nem talállak úgysem másban

Hidd el, bármerre is jártam

Hol vagy nyáron, hol vagy télen?

Hol vagy nappal, miről álmodhatsz?

Nem kérdeztem rá, bár nem is volt fontos

Talán túlléptél már mindenen.

Késő van hozzá, hogy itt legyél velem.

Együtt miénk volt a világegyetem.

Vársz valamit, vonz az ismeretlen

Lépni kell egy szebb holnapért

Lesz majd, aki téged kísér tovább.

Olyan szép, olyan szép,

Ahogy feltűnik a nap.

Olyan szép, olyan szép,

Amit mindenki meg kap.

Olyan szép, olyan szép,

Olyan hirtelen jöttél.

Merre mész, mond merre mész?

Talán együtt mehetnénk...

Muris

Nevetséges vagyok. Már magamon nevetek, hogy mit szenvedek itt össze. Kb 2 hónapig nem is érdekelt, hogy nincs, most meg hirtelen erővel újra feléledt bennem a hiányérzet. Jó, mondjuk eddig semmilyen kapcsolatot nem tartottunk, és a hiányérzet kezdetekor élőben láttam, beszéltem vele, és meg is ölelt. Szóval ez nyomós indok lehet, de azért mégsem. Mert sok ideig nem kellett. És magamon sem igazodok ki, és rajta sem. Ez van. Lesz valahogy, és innentől nem érdekel.

Sp. 

Csak ülj le mellém, s ne szólj hozzám

Csak hallgasd mit mondok, tudod ez most fontos, úgy igazán.

Csak szaladunk gyorsan, és nem fogjuk fel

Hogy minek van súlya, mit kezdhetünk újra, és mit vesztünk el.

Sírni tudnék, hisz minden oly csodás volt

Sírni tudnék, addig futnék, amíg nem találsz majd rám.

A paradicsom meghódítása

Álmaink büszke tengerén

Útra kelt száz hajónk

A sok vitorlát a szél felé

Fordította karunk.

Drága kincs volt a szép remény

Mely tűrni is megtanít

Hogy végre majd ki is köthetünk

Az álmaink szigetén

Szeretem

Annyira örülök, hogy van megint naplóm. Végre őszintén leírhatok mindent. És ez pont tegnap jött a legjobban. Napok óta sírni tudnék. Most is, de nem megy, és nem tudom miért. Úgy érzem, mintha nem tudnám irányítani a dolgokat, és amikor a legjobban kéne teljesítenem egyszerűen kikapcsol az agyam, és elrontok mindent. Csütörtökön is ezt tettem, és azt mondtam, nem az én hibám. De az volt, és nem utálom magam, csak kicsit, amiért még ezeket a lehetőségeket is elszalasztom. Csak ki kellett volna nyitnom a számat, vagy csak mosolyogni, nem pedig faarccal menetelni előre, és hátra sem nézni, de nem ezt tettem, és rosszul vagyok magamtól. Mert még mindig szeretem. Azthittem, hogy nem, de ez nem így van, és most, hogy alig beszélünk, és találkozni is csak májusban fogok vele, még jobban el vagyok keseredve. Ilyenkor miért kell ezt az életet élnem? Májusig legalább lesz időm összeszedni magamat, és Fruzsinak lennem.

Violin

Hétfőn este voltam karácsonyi Concerto Filharmonia koncerten, és olyan "slágereket" játszotta, mint Mozart-tól az Egy kis éji zenét, és Vivaldi: Négy évszakot. A második felvonásban volt a Négy évszak, és minden évszak elején elmondta a karmester, hogy épp melyik tétel, mit ábrázol. Például a Tavasz első tétele a szeleket, a második az alvó juhászt, a harmadik azt, ahogy a nimfákkal táncol. Míg a Nyár harmadik Presto tétele a jégeső. Nekem ez tetszett a legjobban. Egyszerűen kiráz tőle a hideg.:D A szólistának vannak embert próbáló részei, de gyönyörű szerintem. 

Ilyenkor mindig olyan elkeseredett vagyok, hogy nekem nincs igazi tehetségem. Tudok hegedülni, meg énekelni is, de egyiket sem olyan kiemelkedően. 

Főleg ilyen tehetségek mellett vagyok nulla.

Egyiptom? What else?!

Most lehet hogy megyek Egyiptomba két hétre. Illetve mostmár 90%, hogy nem, mert nagy része múzeum és hasonlók, és Anyuék szerint nem bírnám. Végülis ez Anyu egyetemének a szervezése, szóval még jó, hogy "tanulnak" is. De azért érdekelne, viszont rettentően félek. Nem volt még ilyen, hogy egy utazás előtt féltem volna. Már csak a szüleimet is, ha én nem megyek. Annyi terrortámadás van, és durva hallani magyarok haláláról is. És féltem őket. Ha mennek, áprilisban mennek. Imádkozni fogok értük.

Studying, studying and studying

Lenne pár ötletem egy szép illúzióhoz. Például reggel felkelek, a lakás tiszta, rendes, meleg. Még mindenki alszik.  Kisurranok a konyhába a hálóingembe, és készítek magamnak egy kávét. Esik a hó, és én a konyhapultnál ülve bámulom a hóesést. Ezután felöltözöm, sminkelek, elkészülök, és elindulok a városba. Egyedül. Vásárolgatok, karácsonyra, magamnak. Nézelődöm. Minden bolt előtt annyi időt töltök el, amennyit csak akarok. Nincs aki azt mondaná, hogy nézzük meg még ezt, meg azt, menjünk már. Beülök egy kávézóba, rendelek egy forrócsokit. Viszek magammal könyvet. Ablak mellé ülök, hogy olvasok a gyenge, téli napnál. Utána hazamegyek, és hasznosan töltöm el az időmet. Készülődök a karácsonyi ajándékokkal, pakolok, rendezgetek. Utána felöltözöm melegen, csinálok egy forró mentateát, és kiülök az erkélyre.
Nagyjából egy szót sem kellene szólnom egész nap, még is tökéletes lenne. Csak egyedül.

De ez most nem adatik meg, mert utolsó hét jön, bele kell húzni még szünet előtt, és tanulni a témazárókra, röpikre, felelésekre. A félév vészesen közeleg, és kezd összeállni a fejemben egy kép a bizonyítványomról. Nem lenne túl fényes. Ma is tanultam. De későn keltem, sokáig készülődtem és csak délben kezdtem tanulni. Törire nem sok időt fordítottam, föcire annál inkább, de még rég nem fejeztem be, és holnap nem is leszek itthon. Megyek vásárolni Mamával és Tomival, ami jó, de hétfőn nem fog nekem ez kifizetődni. És ha belegondolok mához két hétre már az ajándékokat fogom bontogatni a fa alatt. A karácsony vészesen közeleg, és egy szeptemberi rémálmom jut eszembe egyfolytában: senkinem sem veszek ajándékot. Amikor találok valami jót, akkor kicsit megnyugszom, de van még pár emberek, akiknek fogalmam sincs hogy mit vegyek... De nem akarok erre gondolni. Mindenhez van kedvem, meg nem is. Kikapcsolom a gépet, megyek, és olvasok, mert abból nem lehet baj.

*Sok mindenki hiányzik, de legfőképpen a naplóm.*

Említésre méltó

Ma két órás hegedűórám volt, mert jövőhét szombaton tanszaki hangverseny lesz. Egész biztos vagyok a darabomban, de azért izgulok.
Amikor jöttem haza zenét hallgattam. Van ennek a napnak egy olyan fura érzése, hogy "ez egy jó nap". Pedig reggel 5 órai (visszaalvós, nyafogós) keléssel és vérvétellel indítottam Budán. (Igen, az egészségügyi story folytatódik!) Aztán bementem a suliba. Volt még 15 percem kicsöngőig, addig a lépcsőn ültem, és átnéztem a matekot. Amikor kicsöngettek jöttek az osztálytársaim, és fura mód örültem, hogy itt vagyok. Bioszon semmi sem történt, kicsit lemaradtam az írással, de semmi több. Nyavajogtam, hogy fáj a karom. Utána matek témazárót írtunk, ami pocsék lett. De még ez sem vette el a nap jó érzését. Közben rájöttem, hogy simán hazamehetnék, mert van igazolásom. Főleg, hogy az éneket tovább akarta tartani Zsanett néni. De nem mentem. Irodalmon elültetett a tanárnő Otti mellől Brigi mellé. Ezután ének jött, ahol Bogi és  közém Patrikot beültették. 50-kor viszont elmentem, mert ugye hegedűórám volt. Rájöttem, hogy imádok egyedül utazni a buszon miközben zenét hallgatok, de csak ha ülhetek. Utána volt az órám, és mikor jöttem haza, nálunk a buszmegállóban összefutottam Mátéval. Nem mondott semmit, csak nevetett, és az óráját mutogatta. Én is csak nevettem, és továbbsétáltam. Utálom, mikor egy olyan emberrel találkozok, akivel amúgy nem szoktam minden nap sokat beszélni, és akkor előadjuk a kényszerbájolgást. Mátéval szoktam beszélgetni, de ez pont jó volt, hogy csak nevetett. Nekem is jó kedvem lett, és nem éreztem magam kínosan. Szóval megadja az alaphangulatot ez az egymásra nevetés. Boldogsááág! :]

Ja, és új a képem is! :]

Láng

Ma arról álmodtam, hogy egy új panelbe költöztünk, és ott minden vasárnap be voltak osztva ima csoportok. Amikor mi odamentünk pont Anyu és én voltam a soros, hogy elmenjünk erre az alkalomra. És furcsamód Anyu rögtön felállt, és hívott hogy indulás. A következőkre, és magára a csoportra nem emlékszem, de a lényeg megvan.

Holnap azthiszem elmegyek templomba.

Black Swan

Ez egy olyan film volt, aminek a végén azt mondtam: Húú. És még fél órán keresztül a hatása alatt voltam, és még több ideig alatta lettem volna, ha nem jönnek haza és én nem mentem volna el moziba.
A balerinák nagyon közel állnak a szívemhez. Több mint 4 évig balettoztam, és tehetségtelenségem miatt abba is hagytam. De mindig is arról álmodtam, hogy spicc cipőig eljussak. Mondjuk ha még maradok egy évet, akkor ehhez is eljutok, de akkor is mára már csak a falamat díszítené az a cipő, és a lábujjaim nagyon haragudtak volna rám. De még mindig el vagyok varázsolva attól, hogy kecsesen tüll szoknyában táncolnak. Ezért is akartam megnézni ezt a filmet. Bogi azt mondta, hogy nem túl jó. Gyakorlatilag a főszereplő benne skizofrén. Eléggé pszicho volt a film, de én szeretem ezeket. Annyira jól látszik benne, hogy a tökéletességre törekvő táncos hogy roppan össze a főszerep súlya alatt. Nina karaktere nagyon messze állt tőlem, egy kicsit sem tudtam magam beleérezni, de ettől függetlenül nagyon jó volt. Egy olyan igazi fehér hattyú. Mila Kunis meg egy új kedvencem, aki Lily-t játszotta, a fekete hattyút. Bár szerintem annyira nem volt nagy szerepe, viszont mint karakter nagyon fontos volt. Ő lett volna Nina váltója. Nem akarom lelőni a lényeget, mert szerintem nagyon érdekes, bár néha én is takartam a szememet. Annyira egyértelműen mutatja Nina problémáit, és a vége sem kiszámítható, ahhoz képest, hogy így utólag visszagondolva tudhattam volna, hogy mi lesz.
Mostantól vadászni fogok a balerinás filmekre!

A fekete hattyú.

Ha lányom lesz, biztos hogy balettozni fog. 

Én is ilyen kis törpe balerina voltam.:)

A soha meg nem kapott cipőm.

Bárcsak én is ilyen lehetnék!

Wien

Ha már Bogi, akkor én is leírom, hogy milyennek képzelem el a Bécsi kirándulást. :)
Ezelőtt még sosem voltam Bécsben, az Aventi vásáron meg főleg nem. Tavaly is akartam menni, de akkor sajnos betelt a hely. Idén viszont mi V.I.P. listások voltunk, hála Ashinak.:) Így most Bogi, Fanni, Zsozsi és én december 25-én egy nap erejéig nekivágunk Bécsnek.
Nemrég olvastam egy cikket Bécsről, ahol azt mondták, hogy nincs este közvilágítás. De Adventi vásár szerintem nincs fények nélkül, szóval nem izgulok a hangulat miatt.
És akkor egy rövidke lista:

I must do in Wien

inni egy forrócsokit/forraltbort/kávét vagy bármi, ami meleg, és hangulat

találni aranyos ajándékboltokat, ahol fontos a hangulat is :D 

venni valami kis apróságot Karácsonyra, ami majd ott virít a fán/fa alatt/szobámban, és kézzelfoghatóvá teszi Bécset :)

sok sok sok fotó a lányokkal 

sétálni sokat Bécs parkjaiban és az Adventi vásárban

és legfőképpen jól akarom magam érezni, és azthiszem Bécsben csak azt lehet :)

Azt mondták, hogy NAGYON melegen öltözzünk. Már most tudom, hogy a jeticsizmámban megyek. És nagyon szeretném, ha lenne HÓ! *-*

[Bogi blogja]

Photos*

Ezt teszi velem, ha elkérem Mama fényképezőjét, elmarad az utolsó órám, és teát iszom...:'D 

Sok butaság

Illene írnom már valamit. Összefoglaló az ősziszünetemről? Drasztikus változások az életemben? Semmi különös. Mint minden szünet, rövid volt. (és az a durva, hogy a nyári szünet is már...). Amúgy nagyon pozitív ember vagyok -szerintem. Szeretem kitárgyalni a dolgokat, és megnézni minden oldalról, és a végén próbálok jó következtetést levonni. Sokszor beszélek hülyeségekről, semmiségekről. Régen mindig mondták a szüleim, hogy mennyit beszélek, és hogy az lenne csoda, ha elhallgatnék. Ez manapság már egyáltalán nem igaz rám. Csak szorosabb baráti körökben, és akkor sem mindig. A különbség a családom, és az ismerősök közt az, hogy a családtagok előtt önmagam merek lenni. Ha úgy tartja kedvem a földön fetrengek, és vadászom a macskára. Az is én vagyok, csak kicsit óvodásabb. Nekem nem kell még komolynak lennem. Játszhatok. Persze tudnom kell, hogy hol a határ, és ezt másoktól is elvárom. Hogy ne idegesítsenek halálra, és vegyék észre, hogy elegem van. Nem mindig van ez így, és sokszor megbántódom, de ezen dolgozom, és már sokkal kevésbé vagyok sértődékeny is. Értem a viccet -többségében. Csak azt nem, amikor valakit a semmiért cikiznek, és itt most nem magamra gondolok, mert engem nem szoktak -vagy nem veszem észre mert annyira aberrált vagyok, hogy még ez sem tűnik fel. De az nagyon zavar, ha másokkal szemétkednek. Bár nem állok ki sokszor mellettük. Vagy mert nem merek, vagy mert én is cikizem. Gáz, de megteszem. Egyre ritkábban, de néha azért becsúszik egy-egy gonoszkodásom.

Hűű, nemtudom hogy jött ez a hirtelen lelkifröccs. Talán mert nem találkoztam Ritával ma, és mert nem öntöttem ki a lelkem neki. Nagyon nagyon hiányzik még mindig a régi közegem, de szeretem az újat is. Ha tehetném összeolvasztanám a kettőt, és én lennék a legboldogabb. De tudom hogy nem lehet, ezért úgy kell szerveznem az életem, hogy mindenre legyen időm. Ehhez persze nem elég a napi 24 óra. Mindimum 30 kéne, hogy én tökéletesen meg legyek elégedve. Talán sokat alszom...:D Amúgy az a fura, hogy lelkiismeret furdalásom van az alvás miatt. Ha mondjuk 10-kor kelek fel szünetben/hétvégén akkor totálisan rosszul vagyok magamtól, hogy már simán tenni kéne a dolgom 7-kor, hogy ne vesztegessek el semmit sem a napból. Ez már baj? Tejóég.:D

Szerintem mindenki vágyik a változásokra. Nézegetek képeket szobákról, és arra gondolok, hogy "ez nekem miért nem jutott eszembe?" "neki miért ilyen jól néz ki?". Pedig nemrég jutottam el oda, hogy meg vagyok elégedve a sajátommal. Még van 1-2 dolog, amin változtatnom kell, de nincs túl sok erőm nagyobb változtatásokat csinálni. Lenne kedvem ahhoz, hogy havonta átrendezzem a szobát, de valljuk be, hogy ezt elég nehéz lenne megvalósítani. Szeretnék más színeket, és tervezem, hogy átfestem, de az munka. Én meg általában nagyon jól eltervezem, hogy mit fogok csinálni, és mikor, de amikor el kell kezdeni előtör bennem a leglustább énem. Vagy elkezdem, de nyafogok, hogy ez nem nekem való, és amúgy is koszos, fáradt vagyok. Hát ugye kéne mit változtatnom, és úgy tervezem, hogy tavaszra meg is teszem ezt, egy kis festéssel.:D
Eléggé kezdek önálló is lenni. Tudok főzni/sütni...Ami nem azt jelenti, hogy csinálom is, de ha elém raknak egy receptet, akkor talán még meg is tudom csinálni kisebb-nagyobb segítséggel. De ez jó kezdet.
Ha úgy vesszük dolgozni is járok, ami nekem inkább szórakozás, és még pénzt is keresek vele. De már elterveztem, hogy nyáron vállalok diákmunkát is.

És ha már a hátrányaimat sorolom, akkor még hozzá kell tennem, hogy kezdek (már tavaly óta) feeling-függő lenni. Van egy életérzés pl.: ha forrócsokit iszom hóesésben, és az már életcélom, hogy ezt megvalósítsam. Vagy nyáron egy stégen napozni, és ugrálni a vízbe, és nevetni. Ilyenkor már nem is pillanatra figyelek, hanem hogy "huhhú milyen feeling ez mááár!".

De mostmár tényleg teljesen hülyének érzem magam, hogy ilyeneket írok.

És a naplómban sem írtam egy hete.

És már 14 perce el kellett volna mennem készülődni holnapra.

Talán csak azért írok ilyenekről, mert nem akarok arról írni. Nem tudom meghazudtolni önmagam.


Na szép.

They call me hell.

They call me Stacie.

They call me her.

They call me Jane.

That's not my name.

Csak hogy legyen valami boldogságos is.:)

Halloween

Rég nem írtam, mert most annyira nem kell. Az életem többé kevésbé rendben van, nincs semmi komoly problémám. Az egészségem is kezd rendbe jönni, és ha műtenek is, még ráérek izgulni. Szerdán fog kiderülni. Mióta utoljára írtam, már voltam a Bhetesda kórházban, ahol kenetet vettek a torkomból, újabb vérvételt csináltak, és arcüreg röntgent is. Egyenlőre úgy néz ki, hogy a mandulám rendben van, de ez még nem biztos. Addig meg őszintén szólva leszarom.

Most itt vagyok a nagyszüleimnél Sashalmon, és Halloween van. Tomi nem tudott jönni, mert megbetegedett. Így most csak Gergő fog jönni még ebédre. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma milyen nap van. Pedig már annyira tudtam, hogy milyen tököt fogok faragni, de ez most nem jött össze. Tomi azt akarja, hogy vonatozzunk le valahova egy napra Mamáékkal. Hát oké, de érdekes lesz rávenni őket.
Nincs Halloween hangulatom, unalmas napnak tűnik ez is. Azt sem tudom hány óra van, az időátállás miatt. Már éhes vagyok, de még nincs ebéd. De legalább pár napig egy kicsit mindig örülök majd, mikor ránézek az órára, és hogy még csak ennyi az idő.
Holnap megyek angolra, és még nem csináltam semmilyen  házit sem. Mindig így szoktam...aznap írok meg mindent.

Héé, még csak hétfő van! :D

Mistletoe

Hűű, hogy én ilyeneket hallgatok. Olyan karácsonyi hangulatom lett. Havat, csizmát, kabátot, fahéj illatot, karácsonyfát! Buta vagyok? Talán igen, de most oly mindegy. :D

But I'mma be under the mistletoe.

White Palms

0:46 2:26 -jobbról 4. 

Nyomtató

Tejóég.:D Beszél hozzám. A nyomtatás elkezdve. Tegyen be papírt az automatikus adagolóba. Szegény, hamarosan elköltözik itthonról, és újat kapok, olyat ami tud is nyomtatni. Mert amit ez művel az sokminden, csak nem nyomtatás. Hiányozni fog a hangja. A nyomtatás befejezve.

Még jó hogy írok igazi naplót is...

A hajhullás dráma -sokadik felvonás

Orvosi rendelőkben az utóbbi pár hétben többet jártam, mint iskolába. Najó, ez enyhe túlzás, de majdnem igaz. Az ember lánya azt hinné, hogy ha elmegy az orvoshoz, hogy hullik a kis hajacskája, az csak ránéz, és felírja a Csodálatos Hajhullás Elleni Szert. Ez nem így van. Összefoglalva a történetem a következő.
Nyáron rohamosan elkezdett hullani a hajam. Ha napközben végigsimítottam a kezemet a fejemen, tuti, hogy pár szálat kiszedtem. A párnám, és az ágyam ugyanúgy tele volt hajjal. Ha hajat mostam, akkor konkrétan egy hatalmas csomó gyűlt össze mire kiszálltam a kádból. Húztam-halogattam, de el kellett mennem a háziorvoshoz. Meg is tettem ezt július idusán. A helyettes doktornő elküldött vérvételre, és kérte, hogy majd jöjjek vissza ha megvan az eredmény. Két hét után visszatértem, ahol egy újabb -kedves- helyettes doktornő várt. Megnézte a leletem, és megállapította, hogy egészséges vagyok. Tehát a következő állomás a bőrgyógyászat, ahol kicsit jobban ki fognak vizsgálni, mint egy vérvétel. Itt már kicsit ki voltam, és kezdett szerte foszlani a Csodálatos Hajhullás Elleni Szer ötletem. De még volt remény! Mert ugye az hal meg utoljára, a hajam meg még koránt sem járta a végét. Nagy vígan mentem el október 3-án a Péceli úti bőr- és nemi beteg gondozóba, ahelyett, hogy hétfő reggel az iskolapadot koptatnám. Gondoltam kapok valami Fantasztikus Hajhullás Elleni Szert, Amit Háziorvos Nem Ír Fel, és még lógok is. Ehelyett adott egy halom beutalót. Fogászat, Fül-orr-gégészet, és persze vérvétel, mert miért ne szurkáljanak két havonta?! Másnap reggel elmentem vérvételre, ahelyett, hogy az iskolai 8 óra gyötrelmeit élvezném. A laborvizsgálat egy kisebb novellát ér. A lényeg, hogy nem ez életem legszebb élménye. Szerdán mint jókislány, elmentem suliba, de csütörtökön tovább haj(haha)kurásztam a hajhullásom okát. Reggel rögtön a fül-orr-gégészeten kezdtünk, ahol a drága orvos megállapította, hogy a makulátlan előéletű mandulám egy szép nagy kórokozóktól hemzsegő góc. Műtét javasolt, c'est la vie. A kislány sírt, és csak sírt, míg nem a fogászatra értek, ahol viszont jó híreket kapott.
A hétvége nyugisra sikeredett egészségügyileg, ám ma folytattuk a színházi drámát, és visszatértünk az első fordulópont helyszínére: a bőrgyógyászatra. Természetesen nem csalódtam, mert megint egy halom papírral távoztam, bár tény, hogy most csak egy beutalót, és egy receptet vágtak hozzám. De még mielőtt előrerohannánk, elmentünk a háziorvosomhoz, ahol végre az igazi háziorvosom várt. Megnézegette ő is a mandulámat, és nem értette, hogy mire fel kaptam műtétre javaslatot. Mondhatni kétségei voltak a doktorúr diagnosztizálásával szemben. Így hát kaptam egy nevet és egy telefonszámot, hogy oda menjek fül-orr-gégészetre. Ez máris kecsegtet egy újabb vérvétellel. Már úgy is hiányzott. Ja, és ami a helyzet iróniájához fontos: a doktornő megállapította, hogy a vasam tökéletesen rendben van. Ezután következett a már említett bőrgyógyászat. Mint mondtam, nem csalódtam, és az újabbik vérvételem alapján alacsony a vasam... Úgy tűnik, nekem már csak ilyen ingadozó. Erre kaptam egy ízletes (a doktor mondta) rágótablettát, hogy vasas legyek. És az abszolút, váratlan, és megrendítő fordulat a pajzsmirigyem. Kissé alul működik, mert valami nemtudom milyen szintem magas. De ez lehet  ingadozó is, szóval nem biztos, hogy van jelentősége, de azért menjünk el a Pajzsmirigy Ambulanciára, hogy legyen több színhelye a drámámnak. Két hónap múlva várnak vissza. A kocsiban felhívtok a legújabb helyszínt, ahol -kapaszkodj!- februárra kaptam időpontot. Röpke 3 és fél hónap. Mi az nekem. A lényeg, hogy ott nem szúrnak, csak ultrahangoznak.
Az, hogy ilyen messzi-messzi időpontokba kapok időpontot, azt mutatja, hogy a drámám hosszú életű lesz. Ave!

Most hogy...?

Néha a világ felborul egy dologtól. A talaj kicsúszik a lábad alól, és már azt sem tudod, hogy talpon vagy fejen állsz. Én most fejen állok. Pár napja voltam a maradék orvosoknál, hogy végre megtudjam miért hullik a hajam. Persze az is lehetséges volt, hogy csak stressztől vagy ki tudja mitől hullik annyit. Nem féltem, nem volt miért. Legelőször a fül-orr-gégészetre mentünk, ahol alig kellett várakoznunk. Egy fiatal férfi doktor volt. Leültem vele szemben, ő meg mindenféle fura dolgot dugott a torkomba, fülembe és orromba. Mondta folyton, hogy negatív vagyok erre is, meg arra is. Eddig sem izgultam, de mostmár tudtam, hogy nem lesz baj. Aztán hátradőlt, és elkezdte mondani, hogy hegesedések vannak mindkét mandulámon, mikor megnyomta őket, genny jött ki belőlük. Anyu kérdezte, hogy meddig húzhatom ki ezzel. Az orvos erre azt felelte, hogy nem sokáig, inkább ki kell venni minél hamarabb. Már hullik tőle a hajam, később szív- vagy ízületproblémákat is okozhat. Még nem sírtam. Tűrtem. Hallgattam, hogy akár a kis manduláim szétküldhetnek a testem minden felébe kórokozókat, és nehezebb egy új szívet találni, mint kivenni ezt a két kis szemetet. Pont előző nap beszélgettem a buszon arról, hogy kit mikor mivel műtöttek, én meg büszkén mondtam, hogy engem még sosem kellett. Ennek vége.
Mikor kiértünk elkezdtem sírni. Anyu próbált nyugtatgatni. Már másodszor megyek ki ebből az Egészségházból úgy, hogy sírok. Ki-kell-venni-a-mandulámat. Meg-fogtak-műteni. Már rögtön azt kérdezgettem, hogy fáj-e. Anyu mondta, hogy csak amikor az infúziót beszúrják, de akkora már kapok egy "koktélt", amitől már kissé bódult leszek. Bár tényleg ki lehet bírni -ezt abból gondolom, hogy sokan túlélik ezt a műtétet-, én mágis elvékonyodó hangon nyávogtam, hogy de az is fáááj.
Ezután mentünk a fogászatra, hol szabályosan rettegtem már. Mi lesz, ha a fogaimban is góc van? Ki kell őket húzni. Vagy gyökérkezelésre kell járnom, ami szintén fáj. Ráadásul még az osztályfőnököm is sms-t küldött Anyunak, hogy vigyek már lakatot. Ott kiabáltam a kocsiban, hogy pont leszarom a hülye szekrényt meg a hülye lakatot. Ezután bementünk a fogászati röntgenre, ahonnan elküldtek a gyerek fogászatra. Oda mentünk, és mindkét orvosnál 1-1 osztály volt előttem. Majdnem fél órát vártunk, de 10 óra előtt egy kicsivel bemehettem. A doktornő alig nézett bele a számba, már mondta is, hogy semmi baj a fogaimmal, egy lyuk sincs. Ez megnyugtató volt.
Anyuval elmentünk vásárolni, ahol kaptam egy új kabátot és sálat. Mondtam, hogy ez a vigaszdíjam, és majd a kórházi ágyamon rá fogok gondolni. Ekkora már egészen megnyugodtam, felépültem a sokkból, és képes voltam felfogni, hogy nem lesz olyan vészes a műtét.
Délután még el kellett menni az ortopédorvoshoz is, ahol megint csak biztató jeleket kaptam, azt mondta, hogy látszik már a csípőmön a korrigálás.

Kezd minden egyenesbe jönni?

Tortúra

Úgy sejtem, hogy mostanság sokat fogok járni orvosokhoz. Elmentem ma bőrgyógyászhoz a talpammal, és a hajhullásommal. Elvileg volt időpontunk...gyakorlatilag sokat vártunk. Utána bent elmondtam, hogy mi a bajom, vittem a vérvételi leletem. A doktornő meg sorra adta ezután a beutalókat, a recepteket...konkrétan: Újabb vérvétel, fül-orr gégészet, fogászati röntgen. A hajamra tabletta, aminek tejpor szaga van, hajszesz...a talpamra kenőcs, meg tabletta. Nem volt olcsó, és elkeserítő, hogy megint kell mennem vérvételre.
Szeretném még ezen a héten elintézni, úgy hogy lehet, hogy szerdán megyek vérvételre, meg megnézem, hogy a többire mikor van rendelés. Hallelujah! De aztán remélem, hogy olyan dús lesz a hajam, mint egy oroszlánnak....

Missing Person

Hiányzik. Nagyon nagyon nagyon. Megnézgettem a közös dolgainkat facen, és rá kellett jönnöm, hogy régen mennyire jóban voltunk. Most már nem ugyanolyan. Fáj hogy megismertem, fáj hogy elvesztettem. Jó barát. És talán szeretett is. 

Nem csak rajtam múlt, hogy ennek vége legyen. 

Létezik olyan, hogy egynyári barátság? Mert akkor ez az.

Egyre feljebb tör bennem egy érzés. Sírni akarok, de még nem megy. Felhalmozódnak a különféle csalódások, fájdalmak, és csak nő a szemétdomb bennem. Aztán egyszer minden kitör, és ezek szoktak lenni a havi kiborulásaim. Már közeleg érzem. A szemem sarkában van.

Dühös

Jó napnak indult, mondjuk. Úgy jöttem délután haza, hogy sehova sem kell mennem. Lesz időm tanulni, gyakorolni, és még így is sok szabadidőm lesz. De nem így alakult. Amikor leszálltam a buszról X hívott, hogy be kell mennem az irodába a papírommal, hogy pénteken tudjak menni dolgozni az Összeesküvőkbe. Nem gond -gondoltam-, bár nem lesz időm, gyorsan elintézem. Anyut nem tudtam elérni, ezért Apunak szóltam, hogy elmegyek, és rohantam is az Örsre. Ott X-el együtt mentünk az irodába. Megírtuk a papírom, majd jött Y, és ő is jelentkezett. Beültünk a mekibe, ahol X fizetett, így most jövök neki 400 ft-tal. Nem volt időm ebédelni, úgy hogy kénytelen voltam kölcsön kérni...
Ezután nagy nehezen elindultunk, és innentől lett minden rossz. Sutyorgás, hátam mögött beszélés, leszaromozás.
Itthon beszéltem Y-al. Innentől kezdve nem tudok mit kezdeni a dologgal, mert a "Majd egyszer elmondom" nem válasz. Idegroncs voltam. Kikapcsoltam a laptopot, és mentem házit írni. Próbáltam az angolra, és a németre koncentrálni, de a fele energiám azzal ment el, hogy ne sírjak. Írtam sms-t Ritának, aki kicsit késöbb fel is hívott. Annyira jó volt hallani a hangját, és beszélni vele. Vasárnap találkozunk végre. Már nagyon hiányzik. Tudom, hogy hozzá fordulhatok.
Ritt valamelyest megnyugtatott, és befejeztem a maradék házimat. Utána megint bekapcsoltam a laptopot. A gyerekes, visszaadós módszert választom. Vagyis leszarom. Bunkóság vagy nem, de nem én kezdtem. És most nem fogok megbocsátani. Amíg mindent meg nem tudok. Addig meg ehhez a gyerekes dologhoz folyamodok, és nem jópofizok. Talán hiányzom majd nekik, talán nem. Nekem most mindenesetre nem.
Csalódás? Az.
Ha így folytatódik a péntek is egy elcseszett nap lesz... kösz.

A neveket azért vettem ki, mert nem akarom úgy leírni, hogy ne lehessen érteni, de le sem akarom írni konkrétan kik. Megszoktam, hogy a naplómba mindent leírhatok. 

Ki tudja minden titkom?!

Blog

Hűű, hát nem tudok túl tartalmasakat írni mostanában. Újra elkezdtem a naplómat, és kicsit jobb mint ez a blog. Írhatok neveket, konkrétan mindenről. Nem kell úgy tennem, mintha azt akarnám, hogy senki ne tudja a gondolataimat.
Megosztom ezeket itt is. Csak míg a naplómat visszaolvasva tudom, hogy kiről van szó, itt nem vagyok benne biztos.
Szeretem ezt a blogot, ezért folytatom. Tény, hogy kevesebb lesz a post, és nem olyan tartalmas, de azért lesz. Remélem. Kellene egy kis változás. Világosabb szín, de nem feltétlen, meg jó így is, inkább nem rontom el.:D

Amúgy rázódok bele az iskolába. Ahhoz képest, hogy nem tanulok túl sokat jó vagyok. De tudom, hogy kell, és fogok is. Csak még halogatom.

Körülöttem annyira változnak az emberek. Furcsa, és ijesztő is egyben. Úgy érzem, hogy míg ők előre mennek én egy helyben toporgok. Pedig nem így van, és mégis ezt látom. Sok dologban vagyok jó, de ettől még nem leszek előrébb. Meg kell nyílnom az emberek felé, és lépni, ha akarok valamit.
Legyen ez az idei tanév feladata.

Hétfő

A hét fő napja. Nulla kedv. Nulla életerő. De azért csak hajrá. Nulla tanulással, és nulla házifeladattal belevágni az igazi. Nagy a kockázat. Hajrá kedves diáktársaim! Mindent bele!

Mindenes

Nehéz most. Először másokban láttam a hibát, és nem tudtam elfogadni a változásokat. Kellett egy hét ahhoz, hogy rájöjjek én vagyok a probléma. Irritál a társaság. Lehet, hogy azért, mert elszoktam ettől a sok embertől, de egyszerűen sokszor felkiáltanék, hogy "Könyörgöm had menjek haza, vagy itt helyben leszúrom magam, hogy végre egyedül lehessek!"
És ez nem a többiek hibája. Én sem akarom, hogy így legyen. Mert amikor meg magamra hagynak, rögtön azért idegeskedem, hogy miért nem jön ide senki? Érdeklek egyáltalán valakit is?
Nehéz most velem. Bocsánat.

Special

Volt esemény tegnap, de nem írtam. Egyáltalán nem is ültem a gép elé.
Jó hogy van ez az új Cosmo-s jegyzetfüzetem, mert írhatok bele, ha akarok. Ha valami olyan jut eszembe, ami máshova nem illene.
Jó ez az újság. Nem gondoltam volna, hogy ennyi érdekes téma lesz a számomra, hiszen főként 20-30 közötti nőknek íródott. Hol vagyok én még attól?
Mindenesetre mostantól venni fogom rendszeresen.:)

Tegnap előtt Anyuval voltam a Tescoban. A zöldségek mellett van a halaspult, ahol egy nagy akvárium is van. Soha nem tudtam megérteni, hogy van olyan ember, aki képes onnan venni halat. Mondjuk nem ítélhetem el őket, mert én is eszek húst, csak a különbség annyi, hogy én már csak készen kapom meg.
Csütörtökön pont épp mellette voltunk, amikor egy nagy koppanást lehetett hallani. Egy hal kiugrott. Eszeveszettül ugrált a kövön, és ahogy vergődött véres lett a föld. Sírni akartam. Látni egy állat szenvedését annyira felkavaró. Ha csak egy hal is. Egy házaspár velünk szemben állt, és a férfi röhögött. Megvetve néztem, hogy hogy képes ilyesmire. Aztán odasétált a haranghoz, és megkongatta, hogy az eladó jöjjön. De egy másik férfi gyorsabb volt, és megfogta a halat, és visszatette a vízbe. Bár ez olyan cseberből vödörbe dolog. Mindenképp meghal.

Pénteken egész vidáman indultam neki az iskolának. Ruhában voltam. Rózsaszínben. Aztán nap végére elment a kedvem mindentől, Zsanett néni miatt.
Elindultam hazafele, és felhívtam Anyut. Direkt a messzebbi megállóba mentem, hogy beszélhessek, meg gondoltam úgyse késem le a buszt. Épp hogy letettem a mobilt a 46-os elsüvített mellettem. Elengedtem egy: hát ez kurvajó-t. És lelassítottam a lépteimet, hogy minél késöbb érjek a buszmegállóba. Ígyis kellett 17 percet várnom, aminek az eleje azzal ment el, hogy átkoztam Zsanett nénit, aztán hogy nem vittem magammal a fülhallgatóm. Leültem egy kerítés szélére, ahol egy nagyon kedves kutya volt. Odajött megszaglászni, de hagyta hogy a területén várjak. Csak ültem, és gondolkodtam hogy mivel üssem el az időt. Eszembejutott a jegyzetfüzetem. Elővettem. Elolvastam, hogy miket írtam eddig bele. Nem sok, csak két dolog. Írni kezdtem.

A hangom elvékonyodott, és erővel kellett visszatartanom a könnyeimet. Miért történik mindig ez, ha meg akarom magamat védeni? Ha nem hunyászkodom meg rögtön, és küzdök? Fejben olyan könnyű. A felnőtt fejéhez vágok mindent, és már érzem a győzelem ízét a számban. De a valóság elkeserítő.

Jól esett leírni, és kicsit meg is nyugodtam. Hálát adtam a Cosmonak.
Aztán leírtam két könyvcímet, amit még meg szeretnék venni. Utána kilencszer leírtam, hogy különleges. És mire leírtam el is hittem. Mikor felszálltam a buszra különleges voltam. A rózsaszín ruhám miatt. A blézerem miatt. A jegyzetfüzet miatt a kezemben. Minden miatt.
Út közben kitaláltam valamit, amivel teljesen kivágom magam a bajból. Otthon aludtam három órát, és arra keltem, hogy Anyu hazaért, és hozott nekem valamit. Gyöngyöket. Innentől kezdve egész este fűztem, és tv-ztem. És jó volt.

PrincessPictures

Mozgalmas nap volt, bár az eredménye konkrétan semmi.

Még a buszmegállóban megvártam Máté buszát, aztán fél 3 után valamivel értem haza. Ettem, és körmöt festettem, közben pedig laptopoztam. Dáviddal beszéltem, hogy az a négy ember, akit ő beszervezett nem tud jönni. Aztán kiderült hogy Mesi sem jön, bár ő már regisztrált korábban. Viszont elvileg ő is szervezett 5 embert, akikből úgy volt hogy valószínűleg kettő eljön. Ez azt jelentette, hogy 2800-at kellett volna fizetnünk. Felhívtam Fannit, hogy megmondjam neki. Szerencsére ő szervezett be még egy lányt, így összeszámolva elvileg 7-en lettünk volna. Ami még mindig nem tíz, de reménykedtünk hogy sikerül meggyőznünk az irodában a nőt, hogy adja meg a kedvezményt. 

Jucival és Dáviddal találkoztam fél 4-kor az elágon, és onnan együtt mentünk Kökire. Végigröhögtem az egész utat. Nagyon vicces volt.:D 

Először a WestEnd elé mentünk, mert nem tudtuk, hogy Mesi osztálytársai oda mennek-e vagy a villamosmegállóba. De még azt sem tudtuk, hogy kik jönnek. Végülis elmentünk a 4-6-os megállójába, mert Fanni hívott hogy hol vagyunk. Gondoltam majd onnan felhívom Mesit. Megérkezett Fanni és Bogi, aztán szinte rögtön a nyomukban Tomi és Dávid is. Utánuk nem sokkal jött Mesi osztálytársa, Hetti és a barátja. Több emberre nem is vártunk így elindultunk. 

Hát konkrétan a Dávid az idegeimre ment. Röhögtem rajta, de jól lefárasztott. A végén kb ott lyukadtunk ki, hogy én egy hobbit vagyok.:I 

Megérkeztünk a PrincessPictures-be, ahol a nő -aki legutóbbi látogatásomnál is ott volt- mondta, hogy ma már nincs lehetőségünk regisztrációra, mert nincs itt a fényképész. Egyeztettük az időpontokat, és megbeszéltük, hogy kedden megyünk vissza, és addigra szerzünk még pár embert, hogy meglegyen a tíz. Mondjuk így el kell kéredzkednem zenekarról, de muszáj lesz. 

Hazafele nyomorogtunk a buszon, de olyan szinten, hogy az ajtó ki sem tudott nyílni. A villamosnál kettéváltunk, és Tomi meg Dávid a Moszkvára mentek, mi meg vissza a Nyugatihoz. A Nyugatinál Hettiék is elmentek, aztán a metróbejáratnál Fanniék is. Juci, Dávid és én még bementünk a WestEndbe, de 7-re én is itthon voltam.

Nem vettem meg a Cosmopolitant, mert semmi kedvem nem volt. Majd holnap bemegyek a Tescoba. 

Nagyon fáradt vagyok, és holnap angolból és németből is dogát írunk. 

Note

Azthiszem be kell szereznem egy noteszt. Mert annyi dolog van, ami napközben eszembejut, hogy majd írok róla, és mire hazaérek esélyem sincs emlékezni rá. Mondhatnám hogy azért felejtettem el, mert nem fontos, de nem így van. Holnap megjelenik az ehavi Cosmo, és abban van notesz. Beszerzek egyet, és le is van tudva.:)

Már megint

Vele álmodtam. Nem tudom hogy, mert már egy ideje nem jutott eszembe. És nem is koncentráltam elalvás előtt, hogy az álmaimba csalogassam.
Egy kocsiban ültünk. Taxiban. Valahonnan -messziről- jöttünk haza. Volt még egy vagy két ember mellettünk, de nem emlékszem hogy kik.
A vállára hajtottam a fejem -vagy ez még előtte volt? Nem emlékszem, hogy mi hogy jött sorrendben. Aztán valahogy távolabb ültünk, és akkora üresség támadt bennem. Megint közel akartam érezni.
Furcsa mód nem szakított fel bennem semmit. Talán mert nincs alapja a dolognak. Vagy ami volt, azt már kitörölte pár dolog.
Szeretném látni, de erről lekéstem. Elcsesztem. Már nem oda jár, ahol véletlenül is összefuthatunk. Most ki tudja mikor hol van. De még találkozunk. Hamarosan.

Kipakoltam, és rendet tettem a szekrényemben. Most annyi szép pedáns az egész. Tetszik.
Dobozokba pakoltam a cuccaim. Kotta. Suli. Újságok és Emlékek. Az Emlékek dobozba mindenfélét bepakoltam: osztályfényképet, oklevelek, plüss, kép... Jó lesz majd elővenni néha, és megnézegetni.:)

Ma kaptam kölcsön egy könyvet Bogitól. Rachel könnyei. Még nem kezdtem el, de hamarosan az is meglesz.

Jó úgy leülni szórakozni, hogy tudom minden kész.

Első

  

Jól érzem magam. Tényleg. Tegnap nagyon jó buli volt. Minden megcsináltam. Mindent, ami miatt eddig féltem. Rájöttem, hogy ha néha egyszer egy házibulin vagy délután vizipipázok, az nem baj. Nem leszek függő, se rákos. Néha lehet magamat mérgezni. Néha. Gondolj csak bele: ott van a meki. Emberek milliói esznek minden második-harmadik nap, rosszabb esetben naponta. Egészségtelen. Káros. Zsíros. Mégis megbocsátható. Valahogy így vagyok az itallal, és a vizipipával. Olykor meg lehet engedni magamnak. Hogy kicsit más legyek. 

Nem mentem el a végletekig. Összesen annyi mellékhatás volt, hogy amikor felálltam kicsit szédültem. De azt sem sokáig, meg lefekvéskor fájt egy picit a fejem. De ennyi. 

Juci szülinapját ünnepeltük.:) 

Boldog szülinapot! 

Suli, lista...

Na ezt utálom a suli időszakban. Hogy délután nem történik semmi sem, ha nincs külön órám, viszont elég időm sincs arra hogy elmenjek bárhova is, mert hát holnap iskola... És ha még lenne is, hova mennék? Nehéz egyeztetni a barátaimmal, mert mind máskor végeznek, többet kell utazni...stb.
Igaz, olvashatnék. De nincs kedvem. Menni akarok. Ide oda. Nevetni, beszélgetni, este hazaérni, éjfélkor elindulni a fürdőszobába, és hasonlók. Ezek nem tehetem meg. És még csak szeptember elseje van. Soká...nagyon, nagyon soká leszek boldog ilyentéren azthiszem.

Még az a szerencse, hogy pénteken utazunk el. Vasárnap jövünk haza, és addig is elfelejtem, hogy iskola van. Ez már nem úgy megy mint alsóban. Hogy az első hét csak ismerkedés, játék. Itt képesek már a második napon tanítani. Mondjuk jogos...mikor kezdjék el. Egyszer úgyis meg kell tenni, hát jobb túlesni rajta hamar.

Eszembejutott valami. A listám. Már írtam róla, hogy mit sikerült teljesítenem. Hát akkor nézzük hogy azóta mi történt...

-Igaz barátságot kötni pár emberrel.  Hát...
-Mosolyogni, mosolyogni, és mosolyogni... Megint csak egy nagy: Hát... mondjuk.
-Elhinni hogy szép vagyok, és úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Ez az iFeszten sikerült, azóta küzdök, hogy fenttartsam ezt.
-Elmenni statiszta munkára. Esélytelen.:D
-Minden nap valami olyat tenni, amitől jó kedvem lesz. Mondjuk, hogy megtettem. Volt amikor sikerült, meg Rita emlékeztetett rá.:)
-Egy olyan nap, amikor végig fürdőruhában vagyok.(Balatonon) Nem nagyon.
-Sátorozni, ha még csak a nagymamámék udvarán is. Az buli. Nem sikerült.
-Egész éjjel fenn maradni Rittel, és beszélgetni. És igen! Egész éjjel! Egy percet sem aludtunk.:D Igaz kómák voltunk, és nagyrészt gépeztünk, de akkor is.:)
-Reggel korán felkelni, és egy bögre kakaóval kiülni az erkélyre. Nem...:D
-Írni egy novellát. (Talán kapok ihletet) Nyáron úgy néz ki esélytelen. Csak ilyenkor van ehhez hangulatom.
-Járkálni egész nap a belvárosban. Délelőtt volt csak, de mondjuk hogy megtettem.
-Elmenni a Sugar! Shop-ba. Újra és újra. :D Kihagytam.:'( Bepótolandó.
-Napozni. Egyszer úgy igazából. Sosem megy. Egyszerűen nem tudok egy helyben feküdni sokáig. Nem volt nap. 
-Duna-parton sétálni. Max amikor a nagyszüleinket vittük/hoztuk a hajóállomásra/ról.
-Segíteni valakinek. Nemtudom hogy tettem-e ilyet.
-Egyszer meglepődni valamin. Biztos volt ilyen, de konkrétan csak negatív példát tudok.
-Elmenni a Margitszigetre, sétálni, és vattacukrot enni. A Margitsziget közelébe sem jártam...
-Elmenni a Városligetbe, de most úgy, hogy legyen is értelme...:D Azóta csak akkor voltam, mikor Aquaworldbe mentünk, és akkor is csak a tó partján egy 10 percre.
-Egy hetet pihenni a Balaton partján. Totális semmit tevés. Pipa.
-Megőrülni a játszótéren. Sokszor. Nemhiszem hogy ilyen történt, de azért voltak őrült pillanataim.
-Sötétedésig sétálni, és mekis jegeskávét inni közben. Ilyen sem volt, de mekis cappuchino igen.:)
-Megtanulni gitározni RENDESEN. :D Esélytelen...:'D


Összességében tettem valamit a listámért. Nem is rossz. Jövőre jobb lesz. 


Viszlát nyár! 

09. 01.

Belekerültem megint a mókuskerékbe. És a legrosszabb, hogy az osztályban eddig semmi javulás sincs. Teljesen szét van esve. Ami engem maximum abban zavar, hogy nem olyan vidám a hangulat. Ezen kívül semmi, csak gáz.
Jött két új osztálytárs. Szegények, én biztos nem vállalnám be, hogy egy összeszokott (bár nálunk ez nem probléma...) közösségbe kerüljek be. Azért kiváncsi vagyok miért jöttek át...

Így az évnyitó megkoronázására elmentünk fagyizni Bogival és Fannival a Szamócába, ahol én egy kókuszgolyót ettem. Beszélgettünk, wifiztünk, majd jöttünk haza. Kéne még ilyen sokszor, mert elég stresszoldó hatása van, de félek hogy a "tanulás szempontjából" nem lesz túl gyakran ilyesmi.
Itthon csináltam magamnak limonádét, és ebédeltem. Utána bepakoltam. El sem hiszem, hogy megint a hátizsákot kell hordanom. Teljesen elszoktam tőle.

Holnap már rendes tanítás. Juhhé.

Utolsó nyári reggel

Sokak számára még alig indult el a nap. Ha rajtam múlott volna még most is aludnék, de mennem kellett orvoshoz a leleteimmel.
Szóval elkészültem, aztán felhívtam a rendelőt, ahol az asszisztens 8:40-re hívott be. Más a nap mint a többi. Egyenlőre két dolog miatt: 1. utolsó 24 óra a nyári szünetből, 2. máshogy öltöztem ma fel, és tetszik. Bár ez a kevésbé lényeges, de említésre méltó ok. :D
Tehát elmentem orvoshoz. Az udvaron két kis szürke cica feküdt. Megpróbáltam megközelíteni őket, de gondolom kóbor macska az anyjuk, így a berögződött félelem is megvolt bennük. Végül elszakadtam tőlük, és bementem a rendelőbe. Hamarabb értem oda. Olyan 35 körül, de csak egy lány volt előttem, és ő sem volt bent sokat, szóval én is hamar végeztem. 40-kor azzal indítottak utamra, hogy makk egészséges vagyok, és a következő állomás a bőrgyógyász. Éljen! Azthittem kiderül hogy vérszegény vagyok, felírnak pár bogyót, és ennyi. A hajam a régi lesz. De hát csalódnom kellett. Most megint mehetek a bőr- és nemibeteg gondozóba...-.-
Kifele menet mégegy próbát tettem az egyik kiscicánál, és már egész közel is jött, de megint elfutott. Utána akartam menni, de ennek majdnem egy rohadt nagy pókos rohadt nagy hálóba borulás lett a vége. Még megtaláltam egy bokor alatt a kicsit anyját, és amilyen csúnyán nézett rám inkább elindultam hazafelé.

8 és 9 között még egyáltalán nincs meleg, így leültem az egyetlen padra, ami a napon volt. Innentől kezd érdekessé válni a reggelem.
Mellém ült egy idős néni, amivel nem volt gondom. Miért is lett volna? Zenét hallgattam, vártam a buszt. Aztán jött egy 61 éves -mint késöbb megtudtam- bácsi, és kérte hogy csússzak arrébb, hogy elülhessen. Persze hogy megengedtem, miért is ne tettem volna? Így két öreg közé kerültem, amivel semmi bajom sincs. Max annyi lehetett volna, hogy büdösek, de szerencsére úgy tűnt hogy fürdenek.
Tehát üldögéltem, zenét hallgattam, amikor elkezdett a bácsi rajtam keresztül beszélni a nénviel. Gondoltam ismerik egymást. Kivettem az egyik fülest a fülemből, hogy tudjam miről van szó, mert közben a bácsi néha rám nézett.
Pontosan már nem emlékszem milyen szavakat használt, de a lényeg annyi volt, hogy milyen rendes vagyok, hogy itt ülök két öregember között.
-Persze.:D Miért ne tenném?
-Volt már hogy leültem ugyanígy, és felpattantak mellőlem. De te milyen jó vagy. Téged nem zavar.
-Persze hogy nem zavar.:) -végig vigyorogtam.
Ezután volt egy kisebb szünet, de nem sokáig.
-Nem akarok illetlen lenni, de azt merem mondani, hogy ez a lány még szűz.
Hát nagyon elkezdtem nevetni. A nénire néztem.
-Igen, ezt jól tetszik gondolni.

-Mi a keresztneve önnek? -kérdezte a bácsi a nénitől.
-Teri néni.
-Na hát akkor Terike...
-Nem Terike! Teri néni. Három gyerekes nagymama vagyok.

Ezután beszéltünk az iskoláról, meg a munkáról. Meg hogy a mai fiatalok nem tudnak beszélni. Bár többségében a bácsi beszélt.

-Amikor mi fiatalok voltunk, akkor nem mertünk ennyit beszélni, hangoskodni. -mondta Teri néni.
-Csak a lucernásban...
-NEM volt lucernás...

Jött a 198-as, és láttam hogy mind a ketten felállnak. Na mondom jó utam lesz...
A bácsi a buszon még beszélt a spermákról, meg a borról. Meg megkérdezte, hogy Teri néni unokája vagyok-e. Teri néni cinkosul rám mosolygott, én meg vissza. Azt mondta, hogy akár lehetnék az is, de nem vagyok. :D
Két megállóval előbb leszálltak mint én. A piacra mentek...hova máshova? A bácsi megfogta a karomat, és azt mondta: Szia kislány! Teri néni szinte bocsánatkérően mosolygott rám. Kedvesnek tűnik.
Az egész beszélgetés igazából csak a bácsi miatt indult el. És azthiszem nem csak én éreztem magam kicsit kellemetlenül, de a végére örültem, hogy így alakult a hazafele út.

Ja, és a bácsi megdicsérte a fogaimat. Hogy milyen természetesek... Hát ha valami szépet kéne rájuk mondani én is ezt mondanám...:'DDD

iFeszt -utóhang

Hajnalban úgy feküdtem le, hogy az előző bejegyzés elég negatívra sikerült. Pedig nem úgy éreztem magam. Kaptam valamit, és azért nagyon hálás vagyok. Bár tényleg furcsa volt nekem pár dolog, attól még jól éreztem magam. Sőt, nagyon jól. Az egész gyülit egy szóval tudnám jellemezni: összetartó. Nekem ezt a benyomást keltette. 

Lehetséges, hogy jövőre is megyek. 

És mégegyszer köszönöm Bogi, hogy a legjobb barátnőm vagy! :) <3

iFeszt

Fáradt vagyok, de úgy gondolom, hogy ha minden gondolatot le akarok írni, akkor még most kell. Gondolom Bogi úgyis szeretné tudni a véleményem, meg ugye Andris hívott beszélgetni, és nem árt, ha leírom magamnak, hogy el ne felejtsem...:D
Szóval úgy gondolom, hogy ez az iFeszt arra volt jó, hogy véglegesen is rendet tegyek a hitemben. Volt ami a tanításban és a dicsőítésben tetszett, és volt ami nem. Ugyebár én református vagyok. Templom, Biblia, Istentisztelet, Zsoltárok. Elég konzervatív, bár a reformátusok úgy gondolom, hogy még a felengedettebb keresztyének.
Ellenben a pünkösdi hátat fordít minden réginek, és tökéletesen új, merész felfogásban dicsőítik az Urat és Jézust. Ez nekem hol tetszik, hol nem. Bogi már tudhatja, hogy bizonyos dolgokban ragaszkodom a hagyományhoz -lásd hegedű.
Lényeg, hogy nekem sok volt ez a rengeteg Hallelujah, Ámen, és hogy érted zenélünk Jézus, és Őt tapsoljuk meg. Igaz, én itt önszántamból beleugrottam a közepébe, és most próbálom feldolgozni.
Már mostanra is teljesen szétzilálódtak a gondolataim, lehet jegyzetelni kellett volna.:D
A dicsőítés amúgy tetszett, hogy hangszeren játszottak, és így dicsérték az Urat. De az nekem tényleg fura volt, hogy Őt tapsoljuk meg, és mindenki fennállva tombolt. Olyan hatásvadász volt számomra. A dicsőítésből azt tanultam, hogy lehet felszabadultabban is tenni az Úr kedvére, és a ha azt mutatjuk, ami a tehetségünk, amit Ő adott nekünk, akkor jót cselekszünk.
Voltak még tanítások. Az első napon arról szólt, hogy az Úrral hogy teljesítsük ki a kapcsolatunkat. Ez számomra annyira nem volt érdekes, bár tény, hogy évek óta nem imádkoztam, talán tavaly egyszer-kétszer. Aztán ma volt egy, ami engem érintett. Hogy Isten nem hiába teremtett olyan külsővel és belsővel, amilyen vagyok. Ez a terv része, a velem való terve. Nem szabad változtatnom magamon, mert azzal az Ő munkáját gyaláznám. Gyakorlatilag ezzel azt mondom, hogy fogadjuk el magunkat. És nekem ez fontos, mert sokszor nem megy. Már csak ezért is megérte elmennem.:)
Viszont este a kapcsolat a világgal volt a téma, amiről én nagyon máshogy vélekedek. Azt mondták az ifiknek, hogy a feladatuk, hogy megtérítsenek 2-3 embert, mert ennyi vár az osztályban rájuk. Ez az ő elhívásuk most.
A végén ami még nagyon tetszett, hogy Bogi és Andris értem imádkoztak. Nagyon nagyon jól esett, bár Andris imádságának a felét sajnos nem hallottam, mert közben elkezdtek énekelni. De ez tényleg megérintett, és köszönöm.:)
Visszatérve a megtéréshez. Andris elmondta, hogy nem számít Istennek, hogy milyen gyülekezetben vagyok, hiszen Ő szeret engem, és úgy áldjam a nevét. Pontosan így gondolom én is. A Bibliában is a próféták megtérítik a pogány embereket. Ezt még meg is értem, hiszen hittel teljesebb az élet, Isten segít, és minden embert szeret. De manapság néha úgy érzem, hogy a gyülekezetek egymás ellen mennek. Hogy ki miben más, miben jobb. És én úgy érzem, hogy két szék közé estem, mert nem akarok ebben részt venni. A magam módján akarok imádkozni, helyettem ne mondják el, nem fogom elismételni, mert nem vagyok papagáj. Nem tudok olyan felszabadultan dicsőíteni, mint Bogiék, de olyan komolyan sem, mint a reformátusok. Szeretnék a saját nyelvemen szólni Istenhez.

Ez a két nap arra volt jó, hogy eldöntsem magamban végre, hogy el akarok menni konfirmálni, megerősíteni a hitem. Természetesen maradok református.
Tetszik, hogy ennyire máshogy fogják fel a dolgokat. Kicsit a négerekhez tudom hasonlítani, ahol ugyanilyen felszabadultan énekelnek Isten magasztalására.
Amúgy feltűnt, hogy az alkalmat sosem egy Miatyánkkal, vagy az Apostoli hitvallással zárták.:D

Köszönöm Istenem, hogy Bogi az egyik legjobb barátnőm lehet, és általa megismerhettem ezt a másféle gyülekezetet. Segítettél abban, hogy megszilárduljon a hitem benned, és Jézusban. Hiszem, hogy nem véletlenül jöttem el az iFesztre, ennek így kellett lennie. Tapasztaltabb lettem, és mostantól hűen foglak szolgálni Téged. Bocsásd meg nekem, hogy kizártalak több éven keresztül, és nem akartalak meghallani. Köszönöm, hogy ilyennek teremtettél, amilyen vagyok. Tudom, hogy Te tökéletessé tettél arra a feladatra, amire megszülettem. Gyakorolni fogom a tehetségem, amivel megáldottál. 

Áld meg Bogit és egész családját, amiért kedvesek voltak velem, és segítettek megismerni az ő gyülekezetüket. 

Ámen. 

Mesedalok

Furcsa, hogy a mesék sokkal jobban rámutatnak a valós gondokra, és érzésekre, mint egy film. Pedig annyi valótlan van benne beszélő állatok, varázslat, és legfőképp a happy end. De pont ettől lesz igazi, és sokkal érthetőbb és tisztább. A jó meséket meg lehet nézni felnőtt fejjel is. Mert az igazi mondanivalója csak akkor jön át.

Hallgatom a mesedalokat, és néhányon jót nevetek, mások fájó emlékeket szakítanak fel bennem. Ezekkel a legkönnyebb visszaemlékezni.
Annyi emlék.

Najó, teljes meselázban égek. :D