Flash*

Teljesen nyári hangulatban vagyok. Ami abban nyilvánul meg egyenlőre, hogy már nem érdekel a suli (mintha eddig annyira izgatott volna...:)), hazajövök és rögtön laptopozok. Főleg most, hogy megint jól érzem magam, minden rendben jött bennem, illetve kezd rendbe jönni. Azt mondta egyszer a keresztapám, hogy egy kapcsolatban semmi sem tart örökké: sem a jó, sem a rossz. Tenni kell azért, hogy egyensúlyban tartsuk a kettőt. És milyen igaz.
Most épp boldog vagyok. Holnap fizikából és bioszból is témazárót írok, de sebaj. Olyan az egész életem, mint egy hullámvasút. Általában egy kisebb hullámzás van benne, néha viszont a csúcsra kerülök, ami nem tart sokáig, és hirtelen egy mély völgybe kerülök. Aztán onnan lépcsőzetesen felmászok, minden egyes nap valamit megoldok. Most is a csúcs felé tartok. Megint. Mindenki oda akar jutni.

I don't speak your, I don't speak your language. Oh no!

I won't speak your, I won't speak your. Jesus Christo!

Hát most vigyorogjon a fejed!*

Sajnálom

Rosszul érzem magam, mert megint önző voltam. Tegnap egész nap hullámzott a kedvem. Délelőtt jól voltam, aztán hazajöttek a fiúk, és nagyon ideges lettem. Aztán lenyugodtam. Este pedig a semmiért megint rossz kedvem lett. És akin ezt kitöltöttem az nem tehet róla. Még nem tudom hogy oldom meg, de biztos sikerül majd. Csak akarnom kell.
Bocsánat Bogi.:( <3

Lefelé

Rá kellett jönnöm, hogy nem ígérhetek csak úgy dolgokat. Rá kellett jönnöm, hogy felelősségeim vannak, és nem vágya-kozhatok más felé. Rá kellett jönnöm, hogy vége. Be kellett magamnak vallanom, hogy elrontottam mostanában sok mindent. Nem az a baj hogy megismertem. Kedvelem. Figyelmeztettek, hogy vigyázzak vele. Nem szabad bedőlnöm minden szavának. Tudtam. Végig tudtam, hogy csak játszunk. De aztán öntudatlanul, magamban legbelül elkezdtem komolyan venni. Hittem neki, és azt akartam hogy igaz legyen. Pedig tudom hogy nem így érzek. Valaki, akit egyszer ugyanerre figyelmeztettem azt mondta nekem: Ezek a dolgok nem fejben dőlnek el. És milyen igaz. Az agyam tudja, hogy mi az igazság. Hogy ki vagyok én, és ki ő. De a szívem másra vágyik. Nem rá, hanem arra hogy szeressen. Csak is ez kell. Nem akarom mégegyszer átélni. Szörnyű volt, és reménytelen időszak az életemben. Minden nap azt vártam, hogy talán mégis van esély. Talán. Aztán egyszer csak eltűnt. Kisöpörtem magamból minden érzelmet, amit valaha is rá pazaroltam. Megvoltam így is. Többé nem hiányzott. Aztán most, hogy valaki újat ismertem meg minden újra elkezdődik. Amikor látom felbukkanni a nevét, a gyomrom összeszorul. Az agyam mindig ráparancsol, hogy azonnal hagyja abba, nem szabadna ilyesmit éreznem, de nem tudom irányítani. És most hogy leírtam már bevallottam. Tudom mire van szükségem, hogy megint úgy lássam mint egy kedves, jófej barátot. Csak látnom kell. Sürgősen.
Én tudom hogy csak megjátszom magam. Kérlek! Valaki vegye észre, és segítsen!

Kezd minden összeomlani. Amikor boldog voltam egy kicsit nem vettem tudomást a dolgokról, csak éltem. És most látom a következményét. Minden lefelé tart a mélybe.

Programok

Szóval az Operett Színházat megengedik. Rebecca.♥ :) Már csak a pénzt kell össze szednem. Az aquaparkot megengedik. A jövőheti mustrát megengedik. De azt nem, hogy elmenjek pénzért tapsolni az X-faktorba.:( Kitolás. És az indok: mert tavaly nem festettem le a kutyakennelt. Marha jó. Fogy a pénzem, de sehonnan sem szerzek. Ideje kitalálnom valamit. Segítség!



Június 20. 19 órakor Operett Színház Rebecca musical.♥

Vizsga

Mosmár úgy állok hozzá, hogy még egy kicsi kell, ezt ki kell bírni, aztán vége. Pihenés. Strandolás. Barátok. Ennyi.

Ma megírtuk a matekvizsga első felét. A könnyű, rövid feladatokat. Reménykedek a legjobbakban. Egy hármasban. Mondjuk. Lehet hogy az már túl nagy kérés. Most meg itt tanulom a holnapi hegedűvizsgára az anyagot. Beethoven életrajza, bécsi klasszika, és d-moll szonatina elemzés. Nincs is jobb. Pont erre vágytam. De holnap ezt is letudom. Már csak két hét. Annyit ki kell bírnom.
Most pedig: Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett őt tartják a bécsi klasszika harmadik nagy alakjának...

*

Kicsit sem áztam el

De nem lettem mérges. Megvártam Mátéval a buszt. Kénytelen voltam, ha csak nem akarok a zuhogó esőben
sétálni. Így is eláztam, de nem annyira. Egészen gondtalannak érzem magam. Megírtuk a föci témazárót, ami nem lesz a legjobb, de egész jól ment, és kaptam egy kisötöst angolból, töriből meg lezárt a tanárúr ötösre. :) Kicsit pihenek, aztán nekilátok a biosznak, és a hegedűnek. Már érzem hogy közel a vége. Ma bejelentettek még egy dolgozatot jövőhét szerdára. Ha ez így megy tovább, akkor minden nap írunk. Pedig azthittem, hogy még hétfőn letudom a matekvizsga második felét, és onnantól hawaii. De még lesz kémia is. Annyira várom.
Nincsenek most túl összefüggő gondolataim. Egész nyugodt vagyok mostanság. Semmi nem aggaszt. Pedig van ami kellene hogy érdekeljen. De sajnos nem tud. Már csak azért sem mert iskolával kapcsolatos.:)

Boldog szülinapot a már tizenhat-éves-nagylány Bogicának.♥ [meglesz az a rágós parfüm.;)]
Szeretlek.

Barátok...

...akik szebbé teszik azt a börtönt, ahol hétköznapjaim nagy részét élem.
Kicsit visszatértem a kezdetekhez, és megint nagyon szeretem Zsozsit. Volt egy kis kimaradás, amikor sokat volt beteg, és most hogy visszajött érzem, hogy mennyire hiányzott. Szeretlek Zsozsi.♥
Bogi. Egyre jobban szeretem. Bízom benne, és remélem ő is bennem. Mindennap megnevettet. Amikor pedig komolyan beszélgetünk, akkor érzem, hogy mennyire okos, és jó gondolatai vannak az életről. Szeretlek Bogi.♥
Nagyon nagyon sok mindenkit szeretek az osztályból. Nem mi vagyunk a legjobb osztály, se tanulásban, se közösségben, de külön-külön mindenki értékes számomra. Kiváncsi vagyok mi lesz velünk nyáron. Egy éve ismerjük egymást. Emlékszem, nem is volt olyan rég, hogy az iskola focipályáján álltunk, gyülekeztünk a gólyatáborra, és tetőtől-talpig végigmértem az embereket. Mindenki ismeretlen volt, csak Zsozsi nem. Senkiben sem láttam még semmit. Nem ítéltem előre. Aztán gólyatáborban egészen összerázódtunk. Voltak, akiket megszerettem, és mások, akiket azért nem bírtam, mert még nem ismertem. Aztán vége volt annak az egy hétnek, és nem sokkal utána mentünk először a közös termünkbe. Lassan megismertük egymást. Változott a véleményem sok emberről, és másik társaságba kerültem. Aztán kicsit vissza. Nagyjából mindenkivel jóban vagyok. Nincsenek olyanok, akiket utálok. Annyira gyorsan eltelt ez az egy év. Még három. Ha belegondolok nem is olyan sok. Tejóég!


*

Mert a fejében mindenki egyedül él. 

Kavarodás

Most épp olyan vegyes vagyok. Mindent jónak érzek, közben semmi sincs rendben. Talán a melegtől van, talán mert úgy érzem, hogy kicsúszott a kezem közül az irányítás. Megbeszéltük Baluval a dolgokat. Barátok vagyunk.  "Mindenképpen". (idézőjelben, csak hogy HB tanárúrnak megfeleljen. Bogi. :DDD) Lehet elmegyek Mesivel a ballagásukra.
Már nem érdekel semmi sem. Minden nap úgy megyek el az iskolába, hogy nincs házim, nem készültem, és csak reménykedek, hogy nem felelek. És mégsem érdekel. Számolom vissza a napokat, hogy mikor cserélhetem le az iskolatáskámat egy strandtáskára. Már csak ez számít. És a barátok. Semmi sincs többé. Kicsit hamar elkezdtem örülni. Még ki kéne tartanom. Csak három hétig. De nem megy. Minden nap eldöntöm, hogy ma bizony tanulni fogok. Bepótolom a lemaradásaimat, és nyugodt leszek. Sosem tartom be. Már előre érzem, hogy minden egyszerre fog a nyakamba szakadni, de nem számít ez sem.
Let's make a new tomorrow.
Bogi, Zsozsi! Elegem van abból, hogy minden dal amit szerettek, egy idő után az én kedvencem is lesz. Idegesítő. :D ♥



Tanulság: Fiúk, ugyanolyan határozatlanok vagytok, mint mi, lányok. ;) 

Mostanában néhány kép teljesen megfog. Ránézek, és egy érzelem süvít át rajtam, vagy azonosulni tudok vele, vagy egy történet szövődik bennem. Szinte látom magam a képekben. Érdekes, és nem tudom miért van.

Egy jó kedd

Reggel sokáig húztam a felkelést, ezért mindössze 5 (!) perc alatt elkészültem, és siettem a buszhoz. Éppen elértem. Benn a régi sulimban Erika nénivel beszélgettünk, aztán fél 9 fele elindultunk a stúdióba. Szerintem elég hamisra sikerültek a dalok, folyton hallottam, hogy mellettem csúszkálnak, bár nekem sem ment ma valami jól. Két dalban nem énekeltünk, ezért Ritával beültünk egy másik szobába, és ott beszélgettünk. Aztán elénekeltünk még egy dalt, ezután szünetet tartottak, úgy hogy mi visszamentünk a szobába, és becsuktok az ajtót. Két lány néha benyitott, és nevettet amikor hülyén énekeltünk. Majd egyszer csak valaki kinyitotta megint az ajtót. Rita erre fölkiált: Mit csinálsz?! Hátrafordultam, és egy fiú állt az ajtóban. A stúdió tulajának a fia(?). Gyorsan visszafordultam, és nevettem. Ritával egymást néztük, majd néha kinéztünk az ajtón, és a fiú még mindig ott állt karba tett kézzel, és mosolygott. Mégsem mehettem oda, és csaphattam be az ajtót, mert végülis ő van itthon. Aztán visszamentünk énekelni, és a fiú még mindig ott állt. Elég szar volt úgy koncentrálni, hogy közben kint figyel két ember is (stúdiós+fiú). De végül elment, mi is befejeztük, és hazamentünk.
Rita átjött hozzánk. Egy kicsit voltunk nálunk, aztán elmentünk a mekibe. Onnan vissza hozzánk, majd ki a parkba, ahol szép virágok voltak. Mondtam, hogy menjünk vissza Rita fényképezőjéért. Amikor kiléptem a virágok közül, láttam, hogy a cipőmet összefogta a virágpor. Itthon letakarítottam, majd elmentünk az új városközpontba. Ott fényképeztünk, beszélgettünk. Majd jött egy gördeszkás kisfiú, aki a közelünkben gyakorolt. Közben Rita fényképezett, és egyszer pont úgy kapta le a fiút, hogy belenézett a kamerába. Innentől kezdve már direkt őt fényképeztük. Szegény, nem tudom észre vette-e.:D Talán már menekült előlünk. Ki tudja. Mindenesetre most van pár kép a cuki-kék-pólós-deszkás kisfiúról.:)
Ezután hazajöttem, és nem ültem le tanulni, hanem bekapcsoltam a gépet. 6 előtt pár perccel elindultam zenekarra. Már 2 hónapja nem voltam, úgy hogy most már tényleg kellett mennem. Mikor odaértem köszöntem a portásnak, egy ismerősnek, Pistinek. Felmentem az emeletre, és semmiféle ismerős arcot nem láttam. Csak fekete-fehérbe öltözött hangszeresek. Elsétáltam a Bartók teremig, ahol a zenekar szokott lenni. Hallottam, hogy valaki hegedűn játszik, de kísérettel, szóval nem zenekaros. Gondoltam lemegyek, megkérdezem a portán, hogy most mi van. De a portás nem volt ott, ezért úgy döntöttem, hogy hazajövök. Sétáltam egy jót. Nem voltam zenekaron. Ennyi pont elég nekem.
Azért mikor hazaértem gyakoroltam hegedűt, hogy ne legyen olyan nagy lelkiismeret furdalásom, hogy meg kellett volna várnom a portást, és megkérdezni.
Holnap meg kell írnom a vizsgára megtanulandó anyagot Beethovenről, meg a darabról amit játszom. Egy hét múlva ugyan ilyen nap lesz, csak Mesivel. Jól jön ez, hogy kimarad az orientáció. Pihentetem az idegeimet. :)

Hiányérzet

Önző vagyok. Mert ma reggel mérges voltam Bogira, hogy nem jött suliba. És boldog voltam, hogy holnap én nem fogok menni. Egyszerűen csak hiányzik a mindennapjaimból. Hiányzik a nevetés, az ölelés, az, hogy minden nap egy kicsi jelét adja annak, hogy nem bírja Balut. Ez mind Bogi. ♥
Ma úgy mentem el itthonról, hogy nem fogok gépezni. Gépezek? Igen. Most is találtam kibúvót. Tesin az osztálytársam fejbe rúgott egy labdával. Be van dagadva a bal szemem, és véres. Hogy ez mennyire kapcsolódik a tanuláshoz, ne kérdezzétek.
Föcin olyasfajta vallomást írtam. Versben. Nem szándékozom neki elküldeni, de jó volt leírni. Átláttam kicsit az érzelmeimet, és már tudom mi kell ahhoz, hogy döntést tudjak hozni. Remélem még ő is úgy érez, ahogy azt mondta, és egyszer meg tudjuk beszélni. Remélem.
Talán a legnagyobb probléma velem, hogy amikor megcsillan egy lehetőség, egy kedvezőbb dolog, akkor rögtön beleélem magam. Először azt mondom, hogy nem hiszem hogy jó lenne. Aztán gondolkodom, és rájövök, hogy nekem igenis kell ez. Aztán már megszállottá válok, és általában a végén pofára is esem. Csak ezt szeretném most elkerülni. Nagyon szeretném.
El kell ma mennem hegedűre. Nincs kedvem, és szívesebben mondanám, hogy be van dagadva a szemem, és képtelenség hogy elmásszak a zeneiskolába. Persze ez nem igaz, szóval meg sem próbálom.
Tanulnom kell. Most.

*

Hullámvasút

Néha el akarok menekülni, mert félek hogy szétesik az életem. Ma is, mikor kutyát etettünk. Csak róttam a köröket a műhely körül, nem bírtam megállni. A szél bekúszott a kabátom alá, szorosabban húztam össze magamon. Arra gondoltam, hogy most nem kéne itt lennem. Nem kéne egyedül lennem. Kell valaki. Akinek foghatom a kezét, magamhoz ölelhetem. Sírhatok a vállán. Aki megért. Akit szeretek. 

Ezt az állapotot megelőzte egy beszélgetést. Furcsa, mostanában mindig egy fontos beszélgetés változtat meg sok mindent bennem. Ma is. Végre beengedett, engedte, hogy megértsem, hogy segítsek. Azzal a busszal mentünk, ami mindenhol megáll, hogy tovább tartson az út, és tovább beszélhessünk. Szüksége van rám, és én már annyiszor ellöktem. És még el is fogom. A testvérem. Néha idegesít, és bár nem akarom, de kiabálok, és aztán őt szidják le. Pedig szeretem. 

Ezt egy jó állapot előzte meg. Tomival voltam szinte egész hétvégén. Jó volt, és még lesz ilyen. Sok. :)

Teljesen úgy érzem magam, mint valami hangulatváltozós bolond csaj. Hol kicsattanok az életkedvtől, hol meg elásnám magam, hogy senkivel se kelljen beszélgetnem. Egyszer úgy érzem, hogy kell valaki akit megölelhetek, máskor még a gondolattól is irtózom, hogy kötődjek, és megbízzak valakiben. Nem csak neki kell bizonyítania, most már tudom. Nekem is. 

My only sunshine

Szabad akarok lenni. Hihetetlen hogy mekkora nyomot hagyott bennem az osztály kirándulás az a része, mikor Bogival a mezei boglárkák között ültünk, fényképeztünk, és nevettünk. Bárcsak lenne itt is egy olyan rét. Csak egy picike, ahol épp elég nagyok ahhoz a virágok, hogy eltakarjanak. Ki akarok vinni magammal valakit, és beszélgetni. Egész nap. Hagyni hogy a nap süssön ránk, hogy megint összefogja a farmeromat a fű. El sem hiszem mennyire hiányzik egy ilyen pénteki napon. Már mindennél jobban várom a nyarat. Egy napot sem fogok elpocsékolni. Csak élvezni akarom. Mint mindenki. Egyenlőre még nem lehet. De már nincs messze. Érzem, hogy már itt nyújtogatja felém a kezét, de még nem érhetem el, és ez a legrosszabb. Már csak kis idő. Minden rendbe fog jönni. Még pár hét.

Please don't take my sunshine away!


*

Bogi, folyton ez a dal megy a fejemben...:) *sunshine*

Péntek 13

~A technika ma nem volt túl kegyes hozzám. Nem működött a blogspot, úgy hogy jegyzettömben mentettem el a mai postot. És íme.~


Sosem gondoltam volna, hogy egyszer is valamivel különlegesebb lesz ez a nap mint a többi. Péntek 13. A szerencsétlenség napja. Húú. Nem hiszek ilyenekben. A mai nap viszont tényleg más volt. Rossz is, jó is. Különleges. Igazából mát tegnap éjjel elkezdődött. Egy telefonhívás. Volt min gondolkodnom. Ma is, holnap is, és még ki tudja meddig fogok ezen rágódni. Először nem tudtam felfogni. Számítottam rá. Aztán ma reggel mikor bementem már teljesen máshogy éreztem. Talán Bogi reakciója miatt. Talán csak magam miatt, mert nem vagyok tisztában az érzelmeimmel. Nem tudom mit akarok, nem tudok dönteni. Úgy érzem mintha túl fáradt lennék egy kapcsolathoz. Még gondolkodom.
Szóval azt hittem, hogy ez egy pocsék nap lesz, mert megint magambafordulva ülök majd, és bámulom a padomat kitartóan. Ekkor jött Zsozsi, és a töréntete. Nevettem, még is csalódtam valakiben. Szép lassan rájöttünk, hogy eddig mi mindent gyanítottunk, és most be is iagazolódott. Illetve feltételezzük. Még mindig nem tudom elhinni. Sajnálom nagyon, mert ez olyan, mintha egy másik embert kedveltem volna. Mintha mindig is csak játszott volna velünk. Az iskola hátralevő részében erről beszélgettünk. És még mindig csak nevettünk. Nem tudtunk mást tenni.
Aztán hazafele mindenki mosolygott. Olyan jól esett. Nem nekem szóltak, de jó volt látni. Szirbi pedig ma hazakísért. Ez is olyan jól esett. A nap végére már tényleg felszabadultam.
Lényegében két emberről tudtam meg dolgokat. Ez egyikről kiderült a sejtésem, a másikról meg az, hogy talán eddig nem is ismertem túl jól. Az egyik fáj, míg a másik miatt boldog vagyok, még is ideges.
Még csak a nap felénél járunk. Még bármi lehet. Ez a nap sok mindent megváltoztatott. Engem is egy kicsit.

*


P.S.: Két dologra vágyom most. 1. kiülni egy rétre, és olvasni. 2. kiülni egy rétre vele.

Varázsos

Minden olyan rendben van, mintha a problémáimat feltettem volna egy polcra, és engedelmesen ott is maradnak. Az idő is egész szép, a suliban sincs semmi probléma, a barátaimat nagyon szeretem, és úgy mindent összevetve boldog vagyok.

"Brendon! Mit eszel?"

"Medvesajtot."

"És nem gondoltál bele, hogy mi lehet benne?"

"Medve?"

"Nem. Sajt."

-Susogós mackók-

Holnap találkozunk.
P.S.: Szoknyában leszek.

*

Ez a helyzet

Azon gondolkodtam, hogy milyen lesz az osztálykirándulás. Lesz valami említésre méltó?  Lesz valami botrány? Valami szép? Talán most az egyszer tartok az ismeretlen jövőtől. Pedig nem kéne, mert gólyatáborban egy hétig voltunk együtt, és semmi sem történt. De azóta megismertem jobban az embereket. Talán félek attól, hogy meglátják milyen vagyok. Félek elengedni magam, és sodródni. Pedig nem valami rossz titkot próbálok rejtegetni. Csak magamat. Hogy hogy viselkedem, mikor igazán vidám vagyok. Majd kiderül. Egyetlen ígéretem van a kirándulásra: magamat adom, ha tetszik, ha nem. Nem fogok ülni, és nézni ki a fejemből, hanem pörögni fogok. Remélem sikerül átlépni a saját határaimat.
Amikor valaki azt mondja neked, hogy szép vagy, akkor nem tudod először hogy mit reagálj. Első ami eszembe jutott: köszönöm. Második: nem is vagyok olyan szép. Harmadik: ez most úgy hangzott, mintha valami megerősítést várnék, hogy azt mondja -dee te nagyon szép vagy. És innentől nem tudok mit mondani. Nem mondhatom azt, hogy -húúúúú te is nagyon szép vagy ám-, mert az meg olyan mintha csak ekkor jutna eszembe, mintha adni akarnék valamit cserébe.
Egyesek álmai összetörnek, és ilyenkor én sem merek élni már annyira. Nem akarok valami boldog hírt bejelenteni, mert az fájna neki. Inkább eltemetem, és hátrébb helyezem, mert most a barátnőm mellett kell hogy legyek. Álszentség lenne tőlem, ha én most lennék a legvidámabb. És rosszul is érzem magam, hogy boldog vagyok. Nem nagyon, csak egy kicsit van lelkiismeret furdalásom. Most minden olyan jó. Kiegyensúlyozott, és buta módon arra várok, hogy történjen valami. Valami ami kizökkent. Nem szabadna ilyeneket kívánnom. Inkább el kéne fogadnom a helyzetet, és hálát adni érte, hogy végre a helyemen vagyok. Úgy érzem, hogy a barátságaim egyre erősebbek. Persze van még mit csiszolni rajtuk, és van akit kicsit elengedtem, de tegnap megint beszéltünk. Van új barátságom, ami jónak ígérkezik, csak egy valamitől félek: egyszer megunjuk egymást,  és akkor vége. Nekem nagyon fájna. Nekem is tennem kell azért, hogy ez ne történjen meg.
Holnap már suli. Aztán este hegedű. Aztán pénteken suli, délutántól pedig Bogival leszek, és jól fogom magamat érezni. Tudom.<3

Félek attól, hogy rosszul lépek, és mindent elrontok. 

*

Átlagon felüli

Az élet szép és színes. Ahogy elúszott a matekvizsga, már mindent máshogy láttam. A legjobb pedig, hogy szinte tökéletesen teljesítettem. Magamnak teljesen megfeleltem, remélem a tanárok is így látják. Megdicsértek. "Végre valaki aki tudja az indokokat is, és az ábrák is nagyon szépek." Egy feladatot néztem el, de kijavítottam. 4-esnél rosszabb nem lesz, de számítok az 5-re. Boldog vagyok, és sosem gondoltam volna, hogy egy matekjegy miatt van ez.
Mesi megvárt vizsga után, és együtt elmentünk az Árkádba, aztán hozzánk jöttünk. Fotóztunk, nevettünk. Cickááány. :D Szinte úgy érzem, hogy vége van minden gyötrelemnek, és kötelességnek, pedig nem. Még egy napot kérek. Egy napom van, hogy a semmittevést élvezzem, aztán vissza kell menni az iskolába, és nyakamon a hegedű-vizsga is. Nincs megállás, de én most felrúgom a szabályokat, és egy kicsit megpihenek. Letettem valamit az asztalra, és cserébe kérek is valamit. Ennyi.
Pénteken lehet hogy jön Bogi. Én nagyon remélem. Eljön velem folyosószínapdra, aztán hozzánk, és együtt megyünk az osztálykirándulásra. E felől vegyes érzelmeim vannak. Várom is, nem is. Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de valahogy tartok is tőle. Meglátjuk. Lesz valahogy, és mint mondtam én most csak a pihenésre, és a szórakozásra gondolok.

*

Változatok

Mintha a tavasz beköszöntével az események körülöttem felgyorsultak volna. Úgy jöttek új dolgok az életembe, hogy szinte észre sem vettem. Új emberek, élmények. Egyetlen mondat, és kialakult köztem és közte egy barátság, és észbe sem kaptam, de már találkoztunk is. Nagyon jól éreztem magam szombaton, Mesivel, Baluval és Pistivel. :) Igaz, még sok az üresjárat, amikor semmit nem tudunk mondani egymásnak, de ezt leszámítva sokat nevettem. És nem utolsó sorban a film is nagyon jó volt. A lány és a farkas.
És ma is kialakult valami új, amin meglepődtem. Majd csütörtökön kiderül, hogy tényleg betartjuk-e az ígéretünket, és kedvesek leszünk egymáshoz. Várom már. :D
Idősebb lettem, és a felelősség is több. Többet követelnek, mert azt hiszik, hogy mivel egy évvel több ideje élek, azért már nagyobb a teljesítő képességem is. Ez nem igaz. Matek vizsga. Szóbeli. Szörnyűség. És ma tanulok...próbálok. Nagyon izgulok, és komolyan is veszem. Nem értem minek van ez. Nem értem, hogy mért szivatnak ilyenekkel. Oké, a középiskola azért van, hogy felkészítsen az érettségire. Ez szép és jó, de első évben pont egy matekvizsgával indítani... Amikor még általánosba jártam, akkor irigykedtem, hogy a gimnazistáknak van érettségi szünetük. Három nap, nem sok, de akkor is szünet. Idén olyan boldog voltam, hogy végre nekem is  lesz. Erre mivan: vizsga. Köszönöm kedves iskola, szeretlek!
Az idő repül, egyre gyorsabban. Minden év hamarabb telik el, mint a többi. Amikor alsós voltam, akkor egy örökké valóságnak tűnt egy tanév. Aztán felsőben egyre rövidültek. Nyolcadikban ezt annak tudtam be, hogy biztos mert ballagunk, és izgatottak vagyunk. De most még gyorsabb, mint tavaly, és egyre jobban érzem, hogy nem szabad mellébeszélnem,  nem szabad hagynom elsuhanni egy napot sem, minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy éljek. Hogy érezzek. A legszívesebben most is sírnék, majd nevetnék a földön fetrengve. Lehet bolond vagyok. Lehet csak nem akarok tudni magamról. Lehet el akarom űzni a gondjaimat, és újra gyerek lenni. Kínoz a tudat, hogy épp most szakadok szét. Egyik felem komoly lenne, és kötelesség tudó, felnőtt. A másik visszaszaladna a gyermekségbe, és mint egy dacos kislány kapaszkodna abba. Még nem nőttem fel. Gyerek vagyok, nézzétek el nekem.

*