Most hogy...?

Néha a világ felborul egy dologtól. A talaj kicsúszik a lábad alól, és már azt sem tudod, hogy talpon vagy fejen állsz. Én most fejen állok. Pár napja voltam a maradék orvosoknál, hogy végre megtudjam miért hullik a hajam. Persze az is lehetséges volt, hogy csak stressztől vagy ki tudja mitől hullik annyit. Nem féltem, nem volt miért. Legelőször a fül-orr-gégészetre mentünk, ahol alig kellett várakoznunk. Egy fiatal férfi doktor volt. Leültem vele szemben, ő meg mindenféle fura dolgot dugott a torkomba, fülembe és orromba. Mondta folyton, hogy negatív vagyok erre is, meg arra is. Eddig sem izgultam, de mostmár tudtam, hogy nem lesz baj. Aztán hátradőlt, és elkezdte mondani, hogy hegesedések vannak mindkét mandulámon, mikor megnyomta őket, genny jött ki belőlük. Anyu kérdezte, hogy meddig húzhatom ki ezzel. Az orvos erre azt felelte, hogy nem sokáig, inkább ki kell venni minél hamarabb. Már hullik tőle a hajam, később szív- vagy ízületproblémákat is okozhat. Még nem sírtam. Tűrtem. Hallgattam, hogy akár a kis manduláim szétküldhetnek a testem minden felébe kórokozókat, és nehezebb egy új szívet találni, mint kivenni ezt a két kis szemetet. Pont előző nap beszélgettem a buszon arról, hogy kit mikor mivel műtöttek, én meg büszkén mondtam, hogy engem még sosem kellett. Ennek vége.
Mikor kiértünk elkezdtem sírni. Anyu próbált nyugtatgatni. Már másodszor megyek ki ebből az Egészségházból úgy, hogy sírok. Ki-kell-venni-a-mandulámat. Meg-fogtak-műteni. Már rögtön azt kérdezgettem, hogy fáj-e. Anyu mondta, hogy csak amikor az infúziót beszúrják, de akkora már kapok egy "koktélt", amitől már kissé bódult leszek. Bár tényleg ki lehet bírni -ezt abból gondolom, hogy sokan túlélik ezt a műtétet-, én mágis elvékonyodó hangon nyávogtam, hogy de az is fáááj.
Ezután mentünk a fogászatra, hol szabályosan rettegtem már. Mi lesz, ha a fogaimban is góc van? Ki kell őket húzni. Vagy gyökérkezelésre kell járnom, ami szintén fáj. Ráadásul még az osztályfőnököm is sms-t küldött Anyunak, hogy vigyek már lakatot. Ott kiabáltam a kocsiban, hogy pont leszarom a hülye szekrényt meg a hülye lakatot. Ezután bementünk a fogászati röntgenre, ahonnan elküldtek a gyerek fogászatra. Oda mentünk, és mindkét orvosnál 1-1 osztály volt előttem. Majdnem fél órát vártunk, de 10 óra előtt egy kicsivel bemehettem. A doktornő alig nézett bele a számba, már mondta is, hogy semmi baj a fogaimmal, egy lyuk sincs. Ez megnyugtató volt.
Anyuval elmentünk vásárolni, ahol kaptam egy új kabátot és sálat. Mondtam, hogy ez a vigaszdíjam, és majd a kórházi ágyamon rá fogok gondolni. Ekkora már egészen megnyugodtam, felépültem a sokkból, és képes voltam felfogni, hogy nem lesz olyan vészes a műtét.
Délután még el kellett menni az ortopédorvoshoz is, ahol megint csak biztató jeleket kaptam, azt mondta, hogy látszik már a csípőmön a korrigálás.