Egyenesben

Végre megtaláltam a nyaramat. Voltam most négy napot a nagyszüleimnél, és ez egészen visszahozta az emlékeimet. Megtaláltam a biztos pontot, amibe kapaszkodhatok. Innentől már nem fogok ezen gondolkodni.
Talán tényleg a túl sok új élmény, új ember okozta a gondot. Hogy kinyílt a világ hirtelen. De megoldottam, és most büszke vagyok magamra.
Nemrég értem haza, és első dolgom volt, hogy kiszellőztettem a szobámban. Most ez a legjobb dolog, amit tehetek: ülök az ágyamon, ölemben a laptoppal a nyitott ablak mellett. Ja, és most hogy itthon vagyok újra élvezhetem a gyors internet minden örömét. Hallelujah!
Bár nem sokat leszek itthon. Holnap reggel cuccokol át Ritához, a gitáromat is beleértve, aztán irány a Fővárosi Állat- és Nővénykert. Még ősszel voltam ott, de nem volt valami nagy élmény, viszont tudom, hogy Ritával mi mindent meg akarunk nézni, és nem fogunk azon sírni, hogy mennyit sétáltunk már. Aztán valamikor estefelé visszamegyünk hozzájuk, és Rita megpróbál némi gitártudást verni a fejembe. Ki tudja, hogy sikerül-e. Minden esetre reménykedek.:)
Most minden olyan szép. És nyugodt. Pár napja nem volt az. Sok gondolat volt, amit mondhatnék nyugtalanítónak és feleslegesnek. Egyik alaptalan, a másik meg felesleges szenvedés volt számomra. De hát én ilyen vagyok. Át kell magam rágnom ezeken a körökön, és végre megnyugodhassak. Ettől a pillanattól kezdve viszont végleg magam mögött akarom hagyni a múltat. Ha csak egy kicsit is.
Elfogadom, hogy nem lehet minden az enyém. Talán ez haladás részemről.