Mozgalmas nap volt, bár az eredménye konkrétan semmi.
Még a buszmegállóban megvártam Máté buszát, aztán fél 3 után valamivel értem haza. Ettem, és körmöt festettem, közben pedig laptopoztam. Dáviddal beszéltem, hogy az a négy ember, akit ő beszervezett nem tud jönni. Aztán kiderült hogy Mesi sem jön, bár ő már regisztrált korábban. Viszont elvileg ő is szervezett 5 embert, akikből úgy volt hogy valószínűleg kettő eljön. Ez azt jelentette, hogy 2800-at kellett volna fizetnünk. Felhívtam Fannit, hogy megmondjam neki. Szerencsére ő szervezett be még egy lányt, így összeszámolva elvileg 7-en lettünk volna. Ami még mindig nem tíz, de reménykedtünk hogy sikerül meggyőznünk az irodában a nőt, hogy adja meg a kedvezményt.
Jucival és Dáviddal találkoztam fél 4-kor az elágon, és onnan együtt mentünk Kökire. Végigröhögtem az egész utat. Nagyon vicces volt.:D
Először a WestEnd elé mentünk, mert nem tudtuk, hogy Mesi osztálytársai oda mennek-e vagy a villamosmegállóba. De még azt sem tudtuk, hogy kik jönnek. Végülis elmentünk a 4-6-os megállójába, mert Fanni hívott hogy hol vagyunk. Gondoltam majd onnan felhívom Mesit. Megérkezett Fanni és Bogi, aztán szinte rögtön a nyomukban Tomi és Dávid is. Utánuk nem sokkal jött Mesi osztálytársa, Hetti és a barátja. Több emberre nem is vártunk így elindultunk.
Hát konkrétan a Dávid az idegeimre ment. Röhögtem rajta, de jól lefárasztott. A végén kb ott lyukadtunk ki, hogy én egy hobbit vagyok.:I
Megérkeztünk a PrincessPictures-be, ahol a nő -aki legutóbbi látogatásomnál is ott volt- mondta, hogy ma már nincs lehetőségünk regisztrációra, mert nincs itt a fényképész. Egyeztettük az időpontokat, és megbeszéltük, hogy kedden megyünk vissza, és addigra szerzünk még pár embert, hogy meglegyen a tíz. Mondjuk így el kell kéredzkednem zenekarról, de muszáj lesz.
Hazafele nyomorogtunk a buszon, de olyan szinten, hogy az ajtó ki sem tudott nyílni. A villamosnál kettéváltunk, és Tomi meg Dávid a Moszkvára mentek, mi meg vissza a Nyugatihoz. A Nyugatinál Hettiék is elmentek, aztán a metróbejáratnál Fanniék is. Juci, Dávid és én még bementünk a WestEndbe, de 7-re én is itthon voltam.
Nem vettem meg a Cosmopolitant, mert semmi kedvem nem volt. Majd holnap bemegyek a Tescoba.
Nagyon fáradt vagyok, és holnap angolból és németből is dogát írunk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése