Special

Volt esemény tegnap, de nem írtam. Egyáltalán nem is ültem a gép elé.
Jó hogy van ez az új Cosmo-s jegyzetfüzetem, mert írhatok bele, ha akarok. Ha valami olyan jut eszembe, ami máshova nem illene.
Jó ez az újság. Nem gondoltam volna, hogy ennyi érdekes téma lesz a számomra, hiszen főként 20-30 közötti nőknek íródott. Hol vagyok én még attól?
Mindenesetre mostantól venni fogom rendszeresen.:)

Tegnap előtt Anyuval voltam a Tescoban. A zöldségek mellett van a halaspult, ahol egy nagy akvárium is van. Soha nem tudtam megérteni, hogy van olyan ember, aki képes onnan venni halat. Mondjuk nem ítélhetem el őket, mert én is eszek húst, csak a különbség annyi, hogy én már csak készen kapom meg.
Csütörtökön pont épp mellette voltunk, amikor egy nagy koppanást lehetett hallani. Egy hal kiugrott. Eszeveszettül ugrált a kövön, és ahogy vergődött véres lett a föld. Sírni akartam. Látni egy állat szenvedését annyira felkavaró. Ha csak egy hal is. Egy házaspár velünk szemben állt, és a férfi röhögött. Megvetve néztem, hogy hogy képes ilyesmire. Aztán odasétált a haranghoz, és megkongatta, hogy az eladó jöjjön. De egy másik férfi gyorsabb volt, és megfogta a halat, és visszatette a vízbe. Bár ez olyan cseberből vödörbe dolog. Mindenképp meghal.

Pénteken egész vidáman indultam neki az iskolának. Ruhában voltam. Rózsaszínben. Aztán nap végére elment a kedvem mindentől, Zsanett néni miatt.
Elindultam hazafele, és felhívtam Anyut. Direkt a messzebbi megállóba mentem, hogy beszélhessek, meg gondoltam úgyse késem le a buszt. Épp hogy letettem a mobilt a 46-os elsüvített mellettem. Elengedtem egy: hát ez kurvajó-t. És lelassítottam a lépteimet, hogy minél késöbb érjek a buszmegállóba. Ígyis kellett 17 percet várnom, aminek az eleje azzal ment el, hogy átkoztam Zsanett nénit, aztán hogy nem vittem magammal a fülhallgatóm. Leültem egy kerítés szélére, ahol egy nagyon kedves kutya volt. Odajött megszaglászni, de hagyta hogy a területén várjak. Csak ültem, és gondolkodtam hogy mivel üssem el az időt. Eszembejutott a jegyzetfüzetem. Elővettem. Elolvastam, hogy miket írtam eddig bele. Nem sok, csak két dolog. Írni kezdtem.

A hangom elvékonyodott, és erővel kellett visszatartanom a könnyeimet. Miért történik mindig ez, ha meg akarom magamat védeni? Ha nem hunyászkodom meg rögtön, és küzdök? Fejben olyan könnyű. A felnőtt fejéhez vágok mindent, és már érzem a győzelem ízét a számban. De a valóság elkeserítő.

Jól esett leírni, és kicsit meg is nyugodtam. Hálát adtam a Cosmonak.
Aztán leírtam két könyvcímet, amit még meg szeretnék venni. Utána kilencszer leírtam, hogy különleges. És mire leírtam el is hittem. Mikor felszálltam a buszra különleges voltam. A rózsaszín ruhám miatt. A blézerem miatt. A jegyzetfüzet miatt a kezemben. Minden miatt.
Út közben kitaláltam valamit, amivel teljesen kivágom magam a bajból. Otthon aludtam három órát, és arra keltem, hogy Anyu hazaért, és hozott nekem valamit. Gyöngyöket. Innentől kezdve egész este fűztem, és tv-ztem. És jó volt.