Annyira örülök, hogy van megint naplóm. Végre őszintén leírhatok mindent. És ez pont tegnap jött a legjobban. Napok óta sírni tudnék. Most is, de nem megy, és nem tudom miért. Úgy érzem, mintha nem tudnám irányítani a dolgokat, és amikor a legjobban kéne teljesítenem egyszerűen kikapcsol az agyam, és elrontok mindent. Csütörtökön is ezt tettem, és azt mondtam, nem az én hibám. De az volt, és nem utálom magam, csak kicsit, amiért még ezeket a lehetőségeket is elszalasztom. Csak ki kellett volna nyitnom a számat, vagy csak mosolyogni, nem pedig faarccal menetelni előre, és hátra sem nézni, de nem ezt tettem, és rosszul vagyok magamtól. Mert még mindig szeretem. Azthittem, hogy nem, de ez nem így van, és most, hogy alig beszélünk, és találkozni is csak májusban fogok vele, még jobban el vagyok keseredve. Ilyenkor miért kell ezt az életet élnem? Májusig legalább lesz időm összeszedni magamat, és Fruzsinak lennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése