Elkezdtem komoly zenét is hallgatni. Itthon. Tanulás közben. Megnyugtató. És már tényleg én megyek oda a könyves-polchoz, és veszem elő Vivaldi-Négy évszak cd-jét. Kezdem azt érezni, hogy visszatértem magamhoz. Hiába tagadnám, hogy szeretek énekelni. De most nehéz. Sokat próbálunk, és mintha elment volna a hangom. Nagyon elkeserítő. Remeg a hangom. Lehet hogy a fáradtságtól. Amikor tegnap hazaértem -kórusról. Teljesen kilátástalannak láttam a helyzetem. Másnap témazáró, felelés, és még a szólóm sem megy úgy, ahogyan kéne. Megint sírtam. Anyu vigasztalt, hogy az éneklésben segít nekem, ne izguljak. De én csalódtam. És ez volt a legrosszabb. Sokat dolgoztam, és most semmi eredményét nem látom. Miért? Hogy lehetek ennyire béna? Elképesztő. És szombaton megint egész nap ott kell lennem, és gyakorolnom. Fáj belegondolni is, hogy megint kudarcba fulladjon az egész. Anyu felajánlotta, hogy kikér szombaton, és nem kell bemennem. de ezt egy héten kétszer már nem csinálhatom meg. Kötelességem. De sok ez így egyszerre. Attól félek, hogy egyszer megutálom az egészet, és soha többé nem akarok kottát látni a közelemben. Miért kell ilyen keménynek lenni? Az éneklés nem arról szól, hogy élvezzük, és szép legyen? Akkor mért kell felemelni a hangját, ha valami nem úgy sikerül. Rengeteget dolgoztam rajta, és mégse látja meg. Nem akarok így zenélni. Ha nem változik, akkor nekem kell lépnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése