Rémképek

Nekem már az is felfoghatatlan volt, hogy egy család szétválik. Összevesztek. Igazából a feleség volt a rossz. Megcsalta azt a férfit, akitől két kisfia is van. Azt a férfit, aki közel áll hozzám. Aztán nem elég, hogy ennyit tudok. Most még részletekbe menőbb ismertetést kaptam a válásról. Az öngyilkosságról. A szomorúságról. Hogy tehetnek ilyet egy olyan emberrel, aki mindenkihez jó? Aki mindig kedves, és szereti a gyerekeket. Annyira fáj. De már rendben van. A férfi összeszedte magát. Már magabiztos, és határozott. És a gyerekei... szeretik őt. És ennek így is kell lenni. Az a nő... Már kedveltem is. Tényleg. De most felfordul a gyomrom, ha rá gondolok. Hogy lehet valaki ekkora szenny? Egy feleség. Egy anyuka. Azt mondta nekem a férfi -és milyen igaza van-, hogy egy kapcsolatban semmi sem tart örökké. Se a rossz, se a jó. Meg kell oldani a problémákat.
Ha önző lennék -és mért ne lennék? Akkor azt mondanám, hogy valami jó is lett ebből. Nekem. Sokkal többet találkozom velük. Mind a férfival, mind a két fiával. És ez a fontos. A szeretet. Példát mutat nekem, és ezért ő a keresztapám. ♥