Nem akartam ide mérgesen írni. Bemocskolni a blogomat. Mostmár kicsit meg-nyugodtam, de még mindig ideges vagyok. Néha úgy érzem, hogy az életemet a gép uralja. Közben tudom, hogy ez nem igaz, de én még is így érzem. Csak mert valami törlődött, én már ki tudok borulni, és hisztizni kezdek. Pedig nem kéne, mert minden problémám megoldható, és csak kellemetlen helyzetbe hozom magamat, és másokat is. Ilyenkor fáj, hogy éretlen vagyok. És az is fáj, hogy egyszer fel kell nőnöm. El kell engednem a szivárványos gyerekséget, a felelőtlenség könnyedségét, és helyette nehéz terheket kell a vállamra kapnom, és bár nem bírom el meg kell próbálnom, különben elbukom. Ez a felnőtté válás. Nem testi, hanem lelki, szerintem. Egy erő próba, ami a határaidat feszegeti, és arra vár, hogy feladd. És ha feladod, akkor még nem nőttél fel. Amíg megrémítenek az úton jövő akadályok, bonyodalmak, addig gyerek vagy. És amikor azt mondod, hogy erős vagy, és megtudod csinálni... akkor azt mondhatod, hogy érett vagy. Felelősségteljes, és felnőtt. Egy olyan ember, aki már végképp elhagyta a mesék birodalmát, és a színtiszta, és mocskosul őszinte valóságba lépett át. Én még nem vagyok itt. Ráérek még, azt mondják. De van aki késik. Van aki nem hajlandó elfogadni, hogy már nem élhet álmok között. Cselekednie kell, de nem tudja, hogy hol kezdje. A küszöbön áll, és mindkét oldal marasztalni akarja. Az egyik megoldás, hogy visszalép az ajtón, egy könnyebb élet reményében, és azzal ámítja magát továbbra is, hogy van idő. A másik, hogy bátor lesz, vesz egy mély levegőt, és elindul a jóval nehezebb, de boldogabb úton. Mi éri meg, és mi az ami már fölösleges? Mi az ami rossz, és mi az ami jó? A határ elmosódott, és könnyű átcsúszni a másik oldalra. Könnyen változhatsz sikertelenné, és amikor az utcán ülve azon gondolkodol, hogy hogy kerültél ide, akkor nem tudsz választ adni. Hol volt az a pont, amikor már nem volt visszaút? Hol kellett volna a sarkamra állni, és nemet mondani? Mit rontottam el? Az élet egy veszélyes játék. Félek. Nem tudom mi lesz velem, ha döntést kell hozni. Vajon engem se fog érdekelni, és visszaesek gyerekké? Vagy magabiztos leszek, és beállok önként a terhek alá? Nem tudhatom még. Mindennek eljön az ideje. És addig is gyakorlom a felnőtté válást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése