2010. december 8., szerda

Itt is ott is Karácsony -vagy nem?


Szabadságon van a Múzsa, úgy hogy egy kis lopott anyag következik az IM jóvoltából.
Ma délelőtt kiváltottam a gyógyszereim, és aztán elmentem az újságoshoz, az e havi IM-ért. Már ki is olvastam. Egy cikk nagyon tetszett. Több is. De gondoltam, ma erről írok. Illetve másolok. 
A cikk címe: Kis Karácsony, Nincs Karácsony
Sejthetitek már, hogy a különféle népek december 24-i ünnepéről van szó. Remélem nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem. Nem írok le mindent. 
Az első nagyobb rész a zsidó vallásúakkal foglalkozik. Ehhez annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy én nem sok olyan emberrel találkoztam (mondhatni eggyel sem, vagy nem tudom róla), aki TÉNYLEG ezen vallásához híven éli a mindennapjait. Szóval, akkor a cikk. 
NINCS KARÁCSONY
Sára, 15
"Az én családom vallásos, ezért nem ünnepeljük a Karácsonyt (...), mert zsidó vallásúak vagyunk, és nálunk a karácsony nem létezik. Nekünk egy hanuka nevű ünnepünk van, ami idén december 1-jén kezdődik. Ezt tévesen zsidó karácsonynak is szokták hívni, azért mert közel vannak egymáshoz a naptárban. A mi ünnepünk nyolc napig tart, ekkor gyújtunk meg mindennap egy gyertyát a bizonyára számodra is ismerős, hanukkija nevű gyertyatartón (ez egy 9 ágú menóra).  (...) Persze vannak olyan zsidó családok, ahol állítanak karácsonyfát. 

Na, most képzeld el az életed Karácsony nélkül. Nem megy, mi? Nekem sem.:D Még szerencse, hogy keresztény vagyok. (Ugye tudtad, hogy a karácsony egy keresztény ünnep?!) 

Azt hiszem, hogy az amerikait kihagyom. Fölösleges tornáztatnom az ujjaimat. Megnézel egy karácsonyi filmet, ami amerikai, és mindent tudsz. 

Oroszország. Hát ez szerint vicces. A nevek miatt. :D
Oroszország
Oroszországban, noha nem is gondolnád, nagyon más a karácsony. A keleti ortodox egyház még mindig a Julianus-naptárt használják, így a karácsony nem is akkor van, amikor nálunk. Ők január 7-én ünnepelnek, amit a hívők számára egy 39 napos böjt előz meg. Az eredeti ünnepi vacsora 12 fogásból áll, amelyek közül egy sem tartalmaz húst. Az orosz gyerekeknek nem a Kisjézus hozza az ajándékokat, hanem Fagy Apó(Gyed Maróz) és kísérője, Hópelyhecske(Sznyegúrocska). Oroszország hatalmas ország, így jól sejted, hogy nem mindenki a hagyomány szerint ünnepel, rengetegen tartják a nyugati naptár szerint a karácsonyt.

Számomra eléggé ünnepromboló lenne, hogy mondjuk a fél ország januárban tartaná a karácsonyt. Megint csak örülök, hogy keresztény vagyok! Ja, és a nevek.:D Megérte felkelnem. Sznyegúrocska. Nagyon tetszik. :)

Igazából ezt a két cikk volt számomra érdekes. Főleg Oroszország. Amúgy vegyétek meg az IM-et. :) Rengeteg tippet kaptam. Szóval hasznos. 

Remélem nem okozott nagy csalódást, ez a semmilyen cikk, de tényleg mióta beteg vagyok, és egész nap itthon ülök semmi olyan hatás nem ért, ami miatt hirtelen egy téma körül kattogott volna az agyam. Szóval bocsánat. Pénteken megyek suliba. Holnap relax napot tartok. **

Szép napot! 

Fru



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése