Újra itt vagyok. Rég nem írtam, és csak hébe-hóba gépeztem. Mondjuk ebben a pár napban nem is az a fontos. Az a rossz számomra, hogy még mindig nem kapott el az a bizonyos zsongás. De mostmár tudom miért. Biztos, hogy a környezetem miatt. Más emberekkel vagyok. Mindegy. Most azért is átszellemült leszek a karácsonnyal szemben. >.< Már csak a post kedvéért is.:)Szóval, december 23. Takarítás, de semmivel sem lettünk kész. De komolyan. :/ Voltunk fodrásznál. Most annyira nem tetszett a hajam, de mindegy. Mostmár jó.
December 24. A nagy nap. Szenteste. Ilyenkor már csillogó szemmel szoktam kipattani az ágyból reggel 7-kor. Most is jó kedvem volt, de még mindig nem karácsonyi hangulat. Főleg, hogy reggel a nappali várt, ami éppenséggel még várt egy kis takarítást. Megoldottuk, fát díszítettünk. Ja, és veszekedtünk. Nem szoktunk, de Gergővel nem hazudtolhatjuk meg magunkat. Aztán készülődtünk, és elindultunk ligetre. Jól éreztem magam, néztünk nagyon régi felvételeket. Még Erzsi (legidősebb nagynéném-->Anyukám nővére) esküvőjét, meg másokat is. Csak hogy érezd, Anyu akkor kb 10 éves volt. :) Fekete-fehér, néma filmek. És majd megkapjuk dvd-n. Ez már feldobott. Aztán ajándékozás. Igazából alig kaptam valamit. Két embertől. Egyet Csabiéktól, egy Media Mark utalványt Gergővel közösen. És Mártitól mindenfélét, főleg zenei dolgokat. Hát igen, a többiek a fésülködő asztalomba adtak bele, ami megjegyzem már vagy egy hónapja a szobámban áll becsomagolva... :D Lassan hazaértünk, Anyu befejezte a vacsorát, én meg próbáltam csinálni egy képet magamról és a karácsonyfáról. Nem sikerült. :( Aztán Apuék is hazaértek a kutyaetetésből, és közös megállapodás alapján először ajándékoztunk. Kaptam két könyvet. Egy regényt (Csúfok), és egy kezdő gitáros könyvet. :) Mindkét könyv nagyon-nagyon jó. Lehet végre megtanulok gitározni. :'D Gergőtől pedig egy nagyon aranyos párologtatót. :] És ugyebár még volt a fésülködő asztalom, de azt nem hoztuk be a fa alá. Csak a széket, úgy hogy azt nagy elhatározással elkezdtem összeszerelni, és sikerült is. :D Aztán vacsoráztunk, és Gergő ajándékával bajlódtunk. Guitar Herot kapott, de valamiért a gitárt nem fogadja el a gépünk. :S Szívás, pedig nagyon jó játék. De majd Apu elmegy abba a boltba, ahol vette.
Éjfélig szerelgettük Gergővel az asztalomat, de végülis eltettük magunkat holnapra. :)
December 25. Ez a mai nap. :D Reggel nem mentünk templomba, ezért kicsit rosszul éreztem magam. Megint csak arra gondoltam, hogy miért is tartjuk a karácsonyt. De természetesen hamar elfelejtettem, miután Gergővel összeraktuk az asztalom. Nagyon tetszik. :)
Elindultunk Sashalomra, hogy most Apukám családjával töltsük az Első Ünnepet. Mikor megérkeztünk már ott voltak Tomiék. Esztike eleinte elég hisztis volt, de aztán nagyon jól elvoltunk a kis virág készítő szettjével. :) Ez a nap is jól eltelt, bár egy kicsit utána felidegesítettem magam valakin, de nem igazán érdekel. Szép ajándékokat kaptam, és Tominak nagyon köszönöm mindegyiket.^^
Most a Csúfokat olvasom, közben megy a Ben Hur, és Anyuval készülődtünk holnapra kajailag. Igen, jön Mama, és Papa. És nekem el kéne játszanom a Vivaldit... Már vagy két hete elő sem vettem a hegedűt. De csak pozitívan. xD Jövőre buzdítani fogom a családom, hogy vegyék fel koncertet ilyen esetekre... :P
A két ünnep között Apu azt mondta, hogy minden napra tervezünk valamit. :) Kicsit most szétestünk. Vagy nem is tudom, de Gergővel nagyon sokat veszekedtünk. Lesz egy két Újévi fogadalmam azthiszem...
Ja, és egy fontos dolog. ESIK A HÓÓÓ!!!^^ Így Első Ünnep végére. :) Annyira boldog vagyok. Azért már engem is megszállt egy kis mézeskalács illat, és csillógó díszek zápora.
Innen is üzenem mindenkinek: Boldog Karácsonyt! ♥
Fru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése