2011. augusztus 21., vasárnap

Augusztus 20



Elvileg ez egy elég nagy esemény, szóval illene leírnom -márcsak magamnak is-, hogy mik történtek ezen a napon.
Reggel kényelmesen keltem, hiszen csak 4-kor volt találkozó az elágon, amitől én sétálva is 10 percre lakom, vagy kevesebb. Megfürödtem, hajat mostam, és leültem lap topozni. Apu megkért, hogy porszívózzam fel a saját szobámat. Gondoltam ráér még. Dél előtt egy kicsivel hívott Mesi, hogy áttudna-e jönni, mert máshogy alakult a programja és ő is jön fagyizni a táborosokkal. Rögtön rávágtam, hogy igen. Kimentem a konyhába, és tájékoztattam Anyut is, hogy hamarosan megérkezik. Ő kiadta nekem a parancsot, hogy akkor takarítsak. Igazából önszántamból elkezdtem felporszívózni az előszobát, meg a saját szobámat. Aztán a szüleim kitalálták, hogy akkor már a nappalit miért hagynám ki...Szóval ezzel is kész lettem, és visszaültem gépezni. Megérkezett Mesi, beszélgettünk, laptopoztunk, ebédeltünk, és kicsivel késöbb indultunk a találkozóra. Mire mi odaértünk már jópáran ott voltak. Csak két emberre vártunk -a két szervezőre-, akik egy keveset késtek is, de miután ők is előkerültek elindultunk a Szamócába. A buszon jött ellenőr, nálam meg csak két jegy volt, amiből az egyiket Dávidnak adtam. Innentől kezdve kicsit tartottam a buszozástól, de reménykedtem, hogy nem augusztus 20-án jut eszébe a bkv-nak, hogy így éjjel jegyeket nézzenek. 
Nem ettem fagyit, mert nem kívántam, de megkóstoltam Mesi rákos- meg pinásfagyiját. :D Dáviddal meg egymás képébe nyomtuk az ő fagyiját, amiből végül egy kicsi az én hajamon is lett. Mesi már nem jött vissza velünk a Vida dombra, szóval tőle elbúcsúztunk, és a csapattal mentünk tovább.
Életemben nem voltam még a Vida dombon, de már ezt is elmondhatom magamról. Kerestünk a domb tetején egy helyet, és innentől kezdve a koncertig csak nevettünk, beszélgettünk, meg sétáltunk. 
8-kor elkezdődött a Keresztes Ildikó koncert (huhúúúúúú!). Az eleje még jó volt. Dáviddal lerohantunk, hogy megnézzük hogy száll ki a kocsiból. Autogrammot nem kértünk, de tetszett, hogy nincs elkerítve mindenféle kordonnal, mintha valami hihetetlen fontos személy lenne, csak két-három testőr állt a közelében. 
Visszaültünk a helyünkre, és a további időben szenvedtünk. Dáviddal imitáltuk Keresztes öreglányt, táncoltunk, meg énekeltünk... Rita meg Áron már hülyének nézett gondolom, de sebaj.:D
Egészen sötét lett mire 9 óra 40-kor képes volt abbahagyni az éneklést. Még mondott valamit, de már nem figyeltem. Mindenki felállt, és hátrafordult, hogy nézhesse a tüzijátékot. Elindították a zenét (amiből az első szám az volt, ami a Circus de Soleil alatt ment, így számomra elég szép emlékként marad meg.), szinte olyan volt az egész, mintha fölöttünk durranna, mert nagyon közelről lőtték. Kiderült, hogy Levi fél a tüzijátéktől, ezért a végefelé már hol ámuldoztam, hogy milyen szép, hol Levin röhögtem, hol meg Ritán, ahogy a durranásokra összerezzent. :)
10-kor vége lett ennek is, és lassan elindultunk hazafelé. Tényleg lassan, mert még erre-arra kellett várni. Rita és Áron együtt elmentek, mert Rita szülei vitték őket haza.
A buszmegálló tömve volt. Az első buszra fel sem tudtunk szállni, de nem kellett sokat várni. Természetesen a másodikon is nyomorogtunk, és konkrétan egy néni segge, meg Dávid közé voltam bepréselve. Az elágon mindenki leszállt, kivéve Dávid és én. A következő megállónál viszont elbúcsúztam Dávidtól is, és mentem haza.
23:45 körül értem fel a lakásba. Gondoltam, hogy megnézem az István a királyt, mert ezt augusztus 20-án néha megteszem, de most ez elmaradt, mert már ment egy ideje, meg fáradt is voltam. Úgyhogy egy kicsit még gépeztem, beszéltem Mesivel, aki megszerezte az órámat, úgyhogy már van órám (a fehér) is.:D
Ezután viszont vegyes érzelmekkel elmentem aludni.

Így összeségében nagyon jó volt. Volt ami zavart, más meglepett, és megint más boldoggá tett. Hiányzott már jópár ember, és azthiszem ez az első tábor, ami után összefut még a csapat, és én is tartom a kapcsolatot olyanokkal, akikkel amúgy eddig nem tettem.
Most voltam először kint barátokkal a tüzijátékon, és jövőre is menni fogok. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése