Célok

Szívszorító valaki olyan blogját olvasni, akinek vannak céljai, hobbijai. Kitör bennem a féltékenység, és az elkeseredettség, hogy nekem miért nincs erőm felállni, és tenni valami hasznosat. Fogalmam sincs, hogy mi lesz belőlem. Miben vagyok tehetséges. Zenélek, énekelek. De nem akarok ezzel foglalkozni. Érdekel a belső építészet, lakberendezés, de nem érzem úgy, hogy olyan sokat foglalkoznék ezzel a kérdéssel. Az életem céltalan.
Utálom azokat, akiknek tökéletes életük van -szerintem. Nyilván nekik is vannak problémáik, és rossz napjaik, reménytelen pillanataik, de ezt én nem láthatom, hiszem nem ismerem őket. Csak olvasom a blogukat, nézem a képeiket.
Engem csak az izgat, hogy a barátaimmal beszélgethessek, és néha elmenjünk erre-arra. De sokszor kimozdulni sincs kedvem. Pedig ki akarom kapcsolni a gépet, és lépni, elfoglalni magamat. És még csak azt sem mondhatom, hogy nincs meg rá a lehetőségem. Mert megvan, csak nem élek vele. És ez szomorú.