Holnap lesz a tanszaki hang versenyem. Ebben a félévben az utolsó hegedülésem. Tudom, hogy megcsinálom.Ma mikor hazaértem egyből gyakorolni kezdtem. Talán nem kellett volna, mert már akkor nem voltam valami jó idegállapotban. Amikor nem ment valami már sokadszorra, már sírtam. Tudom, hülyeség, de tényleg ki voltam borulva. Aztán kicsit jobb lett. Most meg már nagyon fáradt vagyok. Nem állt szándékomban leülni írni, de úgy érzem, hogy ez most kell. Aztán megint megpróbálom. Hosszú a darab, és nehéz. De a legrosszabb, hogy a végén vannak a nehéz részek, és addigra elfáradok. De nem baj, megoldom.
Talán ma megcsinálom a szappanokat. :D Vicces lesz. Csinálok kis karácsonyfa formájút.^^A mai nap részben unalmas volt, mert nem volt Bogi. Már megszoktam a sok hülyeségét, és ha nincs hiányzik.
Dorkával eléggé elvoltunk irodalmon, ezért a tanár elültette. :( :'D
Ma volt kamara próba. 50-kor elkéredszkedtem, hogy holnap hagverseny lesz, és gyakorolnom kell. Részben ezért is, részben pedig azért, hogy elérjem a többieket, és velük mehessek haza. Mert pénteken mindig együtt megyünk: Ádám, Levi, Szabi, Bea...és akik még 46-ossal járnak. De nem sikerült elérnem őket, úgy hogy álltam tíz percet a megállóban, közben azthiszem odafagyott a lábam. Nagyon hideg volt.
Hétfő elég gáz lesz. Ugye 3. órában lenne az osztály karácsony, de aznap jön a Viva TV, hogy a sulinkban forgassa a Megállót. Persze a fél osztály jelentkezett, hogy segít 9 és 12 óra között, mert senki sem akar kémiát írni. Én sem.:D De akkor ki lesz osztálykarácsonyon?! Majd biztos 7. órában tartjuk meg... Azért érdekes lesz. Benne leszek a tvben!:'DDD
Holnap szorítsatok nekem! :) Aki akar, jöjjön el. Fél 12-kor kezdődik a Bartók Béla Zeneiskolában.
Fru
deédes^^
VálaszTörlés♥
ne bízd el magad...:)
VálaszTörlés