Napi Fruzsi

Élek még, nem kell félni. Csak egyszerűen nincs miről írnom. Az iskola kopott padjaiban tengetem átlagos kis életem. Végig ülöm az unalmasabbnál unalmasabb órákat, haza vonszolom magam, aztán tanulok egy kicsit. Persze történnek érdekes dolgok, de ezek olyan belső poénok, és sokszor csak a helyzettől viccesek.

Tegnap Anyuval elmentünk venni ruhát a farsangi bálra. Nagyon szépet vettünk. Sötét kék, combközépig érő ruha, és a derékrésztől fekete fodros anyag lóg le, annak a tetején van egy deréköv. Nekem nagyon tetszik. Kaptam hozzá egy fekete "zakót" vagy legalábbis olyasmi kabát, és egy fekete táskát, meg egy szíves nyakláncot. Amúgy a ruha a H&M-ből van. Aztán kellett vennünk csizmát, mert a macska még két hete merényletet szervezett a csizmám ellen, és lepisilte. Yeti hőtaposót vettünk, az is sötétkék. :D Szerintem aranyos.
Ma pedig jót nevettem, mert megtaláltam Facebookon Bogiról a "baltás" képet, amit a bátyja tett róla fel. Nagyon vicces. :'D
Amúgy elég furcsa, hogy írói válságban szenvedek. Amikor elkezdtem a blogot rengeteg téma volt a fejemben. Most meg semmi. Csak úgy vagyok. Nincs semmi érdekes, unalmas minden. Semmi ünnep. Talán az jobb, hogy most már rendesen tudok aludni. Sokkal pozitívabb vagyok mostanság.
Sokan hiányoznak az életemből, akik olyanná tettek amilyen vagyok voltam. Általános iskola utolsó két évében lettem magabiztosabb. Azelőtt egy nagyon visszahúzódó lány voltam. Most már teljesen rendben van az önbecsülésem, de érzem, hogy változom. Ráfoghatnám ezt arra is, hogy érettebb leszek, kezdek felnőni. De nem biztos! Lehet, hogy az új környezet tesz mássá. Azért remélem sok érzésem nem változik a külvilág felé, mint például az idei karácsony. Nem volt valami meghitt. Nem voltam olyan hangulatban, mint amilyenben szoktam lenni. Remélem a tavasz más lesz. Remélem ugyanolyan lesz, mint az emlékeimben. Virágok, illatok, napsütés, rózsaszín. Mintha egy meleg fátyol hullt volna az egész világomra, és én csak a pillanatért élek. Hogy beszippanthassam a virágok illatát, hogy a napsütéses, barátságos utcákon sétáljak át, hogy a meleg simogassa csupasz lábszáramat, hogy végre szoknyában járhassak. Erre emlékszem. Igaz ez egy olyan emlék, amikor még kicsi voltam, és Ligeten laktunk. De remélem most is ilyen lesz.

Hétvégémet -illetve péntekemet, és szombatomat- a földrajznak szentelem. Ámen.


Ui.: Mielőtt elmegyek. Új könyv. Olvas.