Az évek során megtanultam teljes mértékben kizárni a közönséget. Ez azért is vicces, mert jobban izgulok az osztály-társaim, kórustársaim előtt énekelni, mint 30-40 ismeretlen-ismerős előtt. Csak hallom hogy bemondják a nevem, és mosolyogva lépek fel a színpadra. Felnézek a közönség fölé, és énekelek. Ennyi. Nincs mit tennem. De már túl vagyok rajta, és ez a lényeg. Ezzel lezárult minden nehézség. Már csak attól félek, hogy hogy fogom neki megmondani. Megmondani, hogy én nem járok többet, sajnos. A lényeg, hogy már megnyugodtam, és minden a régi lett. Az a nyugodt régi, még az új iskola előtt.
A fák már rügyeznek, a nappalok hosszabbak, melegebb van. És én alig vártam, hogy mehessek vásárolni. De nem megyek. Mégsem. Mert nem lehet. És még magamnak is rosszul esik bevallani, hogy ez fáj. Pedig vannak fontosabb dolgok is az életben, mint, hogy én milyen ruhákat hordok. De hát ugye minél jobban beleélem magam, annál nagyobbat lehet esni...
A hétvégém nagyon jó volt. Itt volt Tomi, és rengeteget hülyéskedtünk, ahogy szoktuk. És végre elkészültek a várva várt fotók. A celeb-mamámmal közös képeim. :D Önkormányzati Képviselőjelölt, egész 16. kerületben híres. xD Szóval megvannak már a plakátok, és ahogyan Tomi és én pózolunk előtte. :) Csak egy kép ízelítőnek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése