Csalódás

És tényleg akkor lehet a legnagyobbat pofára esni, mikor pont számítasz valamire, de az a valami mégsem történik meg. Nem mondhatom, hogy nem vártam. Butaság, de vasárnap mikor készülődtem lefekvéshez, ma reggel, miközben öltöztem már ezt vártam. Talán ezért zuhantam ekkorát. Álltam, és néztem ahogyan távolodik, és már kezdett elönteni a csalódottság, de akkor egy hang megszólalt bennem: Hahó, hiszen ezt te nem is akarod! Sosem gondoltál ilyesmire. Nem is te kezdted. Nem is akartál róla álmodni. Felesleges itt reménykedni. Aztán én is elmentem. Amikor először megkérdeztem, hogy miért velem várja a buszt, akkor azt mondta: Mert ...al ciki lenne. Ez a mondat első hallásra elég gerinctelennek tűnik. Kétféleképpen lehet értelmezni. Az első: én csak egy pillanatnyi kihasználható dolog vagyok, hogy ne kelljen unatkoznia. Második: én nem vagyok ciki. És az is lehet, hogy azért történt meg ez kétszer is, mert épp nem volt jobb lehetősége, és tudta, hogy én ott fogok állni vele abban a rohadt buszmegállóban. De most már elég, mert én ezt tényleg nem akartam. Nem akartam elméleteket gyártani. Már az első mondatánál észre kellett volna vennem, hogy mi is van. De nem tehetek róla. Nekem csak egy kis... figyelem kell. Egy kis törődés. De azt nem kapok. Ilyet meg...soha többé!
Hétvégén. Róla álmodtam. Sok ideje nem álmodtam vele. Már rég lezártam magamban, és csak egy érdekes élményként gondolok rá, ami kicsit azért fájt. De meg kellett tapasztalnom. Az álmomban sokat nevettünk, beszélgettünk, és együtt voltunk. Jól éreztük magunkat. Reggel, mikor felkeltem, és felültem az ágyamban öntudatlanul is mosolyogtam, hogy ilyen kellemes álomban aludtam. Pár másodpercig élveztem a tudatlanságot, és aztán rájöttem, hogy kiről is van szó. Mérges voltam magamra. Az agyamra, hogy ilyen csúfos tréfát űz velem mostanában. Mért akar olyan magokat elültetni bennem, amiket még kihajtásuk előtt megfolyt valami, és nem engedi tovább élni. Elhal, és annyi. De a nyomát ott hagyta. Ha valaki odajönne hozzám, és azt mondaná: Figyelj, Fruzsi! Kitörölhetem őt az emlékeidből. Megérdemled ezt a kis segítséget. Valószínűleg kézzel-lábbal tiltakoznék. Ha eltűnne akkor is hiányozna. Egy úton megyek. Az életen. De vannak kitérők, mikor meglátok egy-egy érdekes dolgot, akkor elfordulok, és letérek az utamról. Járatlanra cserélem a biztonságost, és felfedezek. Ő is egy ilyen kitérő. Nem tűnhet el, mert ha egyszer visszafordulok, hogy megnézzem a magam mögött levő már megtett utat, akkor egy szakadékot látnék. Ahol ő volt. És egész életemben a szakadék mellett állnék, és azt kutatnám, hogy vajon hogy kerültem a túloldalról ide. Mit tettem, amire nem emlékszem.

*