Blind Date

Vakrandi. Voltál már ilyenen? Soha ne menj! Eddigi életemben egyszer voltam randin, olyasfajta vakrandin. Beszéltem már a sráccal, már majdnem 2 hónapja, de csak msn-en. Ott meg azért más az ember. Főleg én...
Ez egy derűs pénteki napon történt áprilisban (azthiszem). Már megbeszéltünk mindent, izgatott voltam, és türelmetlenül ültem végig minden órát várva a csengő felszabadító hangját. Aztán elindultam haza. Azon gondolkodtam, hogy nem remeghetek, meg kell nyugodnom. Otthon elkészültem, elindultam be az Olof Palme sétányra (vagy mire), a Városligetbe. Zenét hallgattam az úton, és nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán nem vagyok izgatott. Nincsenek pillangók a hasamban, mint amikor csak msn-en egy kicsit személyesebb dolgokról beszélgettem azzal a fiúval. Kicsit eltévedtem a Stadionoknál, és nem akart előkerülni az a troli megálló. Persze aztán megtaláltam, pedig már majdnem kész voltam arra, hogy egy idegent szólítsak le: -Elnézést! Merre van az xy troli megállója? -Hát éppen itt, előtted. [kellemetlen nevetés, elpirulás] -Jaaaj, tényleg! Köszönöm. Szóval ezt a részét megúsztam, mert kis ügyesen rájöttem, hogy épp csak ki nem szúrta a szememet. Kicsit késésben voltam, de eszembe jutott, hogy Anyu azt mondta: A lány nem érhet oda előbb, egy pár percet késnie kell. Rendben, kipipálva. Egy kicsit ideges voltam amiatt, hogy ne tévesszem el a megállót, de sikerült. Leszálltam. Pár ribanc lány állt a megállóban, és talán egy férfi. De az én lovagom sehol sincs. Hát szép mondom... Igazán remek! Rossz helyen szálltam le? Megnéztem a táblát. A megálló stimmelt. Rögtön elkezdtem elméleteket gyártani (női logika), hogy talán felültetett, nem is akar velem találkozni. Már vagy 10 perce vártam. Gondoltam még egy perc, és hazamegyek. Velem nem szórakozik. Akartam írni egy sms-t Ritának, de végülis nem tettem. Bíztam benne, hogy nem hagy cserben az az átkozott fiú. Ránéztem a mobilomra. Indulnom kell. Még álltam ott egy kicsit, nem akartam elhinni. Ekkor valaki a hátam mögött azt mondja: Szia. Megfordulok. Első ami eszembe jut: Te jó ég! Második: Milyen magas (kosaras, 186 cm) Harmadik: Feketék a szemei. Két puszit nyom az arcomra, hát ezt inkább úgy írnám le, hogy olyan volt, mint ahogy a családtagok köszönnek. A szájuk nem ér egymás arcához, csak csücsörítenek, és olyan mintha csak az arcával simogatná a másikét. El tudod képzelni. Azt mondta induljunk el. Elindultunk. Kérdezte milyen volt a napom. Elmeséltem. Aztán egy kis csönd. Mondja, hogy üljünk le valahol, mert eddig sétált. Oké. Egy ping pong asztalra letelepedtünk. Elég frusztráló volt, mert a közelünkben folyton volt egy pár egymás szájában keresgélve. El kezdünk beszélgetni. Megjegyzésként elmondanám, hogy ezért szörnyű a vakrandi. Fogalmad sincs, hogy miről beszéljetek. Szeretnél vele nevetni, de nem kezded el a barátnőiddel való vicces történeteket. Mi valahogy megállapodtunk a sulinál, és a kosárnál(!!!). Irtó izgalmas volt. Néha azokat a párokat nézte, akik mellettünk voltak. Nem volt merszem megkérdezni, hogy mit néz. Aztán eltelt az idő. Sokszor néztem, hogy milyen feketék a szemei. Nagyon tetszett. Mondta, hogy mennie kell. (A randinkról rögtön ment a WestEndbe billiárdozni...-.-") Kérdezte, hogy eltalálok-e egyedül is a megállóba. (A nap lovagiassága... tehetek arról, hogy folyton késésben van?!) Azt mondtam, hogy azt nem tudom, hogy merre van a visszafele menő troli megállója. Válasza: Hát fel kell szállni arra, amivel jöttél, és az vissza fele is megy. Rendben. Majd akkor kitalálom. Köszönöm a segítséget. Még mielőtt elmehetett volna gyorsan elé álltam, és "tartottam az arcomat" egy puszira. (Ez hülyén hangzik, de tényleg ezt tettem.) Aztán elváltak útjaink, és én már tudtam, hogy ebből semmi sem lesz. Még az nap nem mondott nekem semmit, de másnap már elmondta, hogy én túl fiatal vagyok hozzá, meg hasonló kibúvó szövegeket.
Igaz, nem valami katasztrofális befejezése lett a dolognak, de nem is lett happy end.