2011. május 19., csütörtök

Kavarodás



Most épp olyan vegyes vagyok. Mindent jónak érzek, közben semmi sincs rendben. Talán a melegtől van, talán mert úgy érzem, hogy kicsúszott a kezem közül az irányítás. Megbeszéltük Baluval a dolgokat. Barátok vagyunk.  "Mindenképpen". (idézőjelben, csak hogy HB tanárúrnak megfeleljen. Bogi. :DDD) Lehet elmegyek Mesivel a ballagásukra.
Már nem érdekel semmi sem. Minden nap úgy megyek el az iskolába, hogy nincs házim, nem készültem, és csak reménykedek, hogy nem felelek. És mégsem érdekel. Számolom vissza a napokat, hogy mikor cserélhetem le az iskolatáskámat egy strandtáskára. Már csak ez számít. És a barátok. Semmi sincs többé. Kicsit hamar elkezdtem örülni. Még ki kéne tartanom. Csak három hétig. De nem megy. Minden nap eldöntöm, hogy ma bizony tanulni fogok. Bepótolom a lemaradásaimat, és nyugodt leszek. Sosem tartom be. Már előre érzem, hogy minden egyszerre fog a nyakamba szakadni, de nem számít ez sem.
Let's make a new tomorrow.
Bogi, Zsozsi! Elegem van abból, hogy minden dal amit szerettek, egy idő után az én kedvencem is lesz. Idegesítő. :D ♥



Tanulság: Fiúk, ugyanolyan határozatlanok vagytok, mint mi, lányok. ;) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése