Hullámvasút

Néha el akarok menekülni, mert félek hogy szétesik az életem. Ma is, mikor kutyát etettünk. Csak róttam a köröket a műhely körül, nem bírtam megállni. A szél bekúszott a kabátom alá, szorosabban húztam össze magamon. Arra gondoltam, hogy most nem kéne itt lennem. Nem kéne egyedül lennem. Kell valaki. Akinek foghatom a kezét, magamhoz ölelhetem. Sírhatok a vállán. Aki megért. Akit szeretek. 

Ezt az állapotot megelőzte egy beszélgetést. Furcsa, mostanában mindig egy fontos beszélgetés változtat meg sok mindent bennem. Ma is. Végre beengedett, engedte, hogy megértsem, hogy segítsek. Azzal a busszal mentünk, ami mindenhol megáll, hogy tovább tartson az út, és tovább beszélhessünk. Szüksége van rám, és én már annyiszor ellöktem. És még el is fogom. A testvérem. Néha idegesít, és bár nem akarom, de kiabálok, és aztán őt szidják le. Pedig szeretem. 

Ezt egy jó állapot előzte meg. Tomival voltam szinte egész hétvégén. Jó volt, és még lesz ilyen. Sok. :)

Teljesen úgy érzem magam, mint valami hangulatváltozós bolond csaj. Hol kicsattanok az életkedvtől, hol meg elásnám magam, hogy senkivel se kelljen beszélgetnem. Egyszer úgy érzem, hogy kell valaki akit megölelhetek, máskor még a gondolattól is irtózom, hogy kötődjek, és megbízzak valakiben. Nem csak neki kell bizonyítania, most már tudom. Nekem is.