Állj le, jó?!

Késztetést érzek arra, hogy írjak. Vagy nem. Nem tudom. Nem tudok már semmit. Nem értem az embereket. Lehet nagyon rossz emberismerő vagyok. Az is lehet, hogy csak épp olyanba ütköztem bele, aki teljesen más. Azt hiszem értem. Aztán kiderül, hogy csak bemeséltem magamnak, és ezek után a kész, kimondott tényeket sem fogadom már el olyan könnyen.
Lehet megint mindent túl bonyolítok. Nem kéne, de öntudatlanul megteszem. Megszokásból. Csak próbálom a dolgokat minden oldalról megvizsgálni, és a végén mégis csak egy nagy kuszaságot látok.
Tehát csak beképzelem, hogy értem. Pedig nem. Vagy lehet, hogy igen, csak nem akarom elhinni. Ki tudja?! Én biztosan nem.

Az a baj velem, hogy olyan emberré akarok válni, aki nem lehetek. Ez van.