Szeretek így iskolába járni. Igazából már nincsenek kötöttségek, csak be kell menni. Mikor hazaérek nem kell azon rágnom magam, hogy mit kell tanulni, miből írunk. Oda megyek ahova akarok, azt csinálok a szabadidőmmel amit akarok. Mindössze annyihoz kell magam tartanom, hogy reggel időben fel tudjak kelni. Azon kívül nincs határ. És ez a kis gát is csak péntekig lesz. Onnantól kezdve az egész nap az enyém. Szeretném már. Nagyon.
Annyira jól éreztem magam vasárnap. Csak feküdtünk a parton, és napoztunk. Nevettünk, fényképeztünk. Az egész nyaramat ilyennek szeretném. Gondtalannak. Élvezni akarom minden percét. Szívem szerint még éjszaka is talpon lenék, hogy ne vesztegessek el értékes pillanatokat, de hát azt azért mégsem lehet. Szeretnék lemenni a nagyszüleimmel, és Tomival Balatonra, mert akkor kevés a kötöttség, tényleg csak pihenünk. Hamarosan itt lesz.
Ez is egy olyan idő, amikor megint bebizonyítottam magamnak, hogy a barátaim azok, akik mindig mellettem állnak. Akik megmondják nekem őszintén, hogy hanyagoljam, hogy nem akarjam ennyire ezt az egészet, nem pedig csak mosolyognak, és bólogatnak. Őt is szeretném átállítani a barátaim közé. Úgy érzem hogy menni fog.
Akarok venni egy napszemüveget. Két táskát, és esetleg egy fürdőruhát. Ennyi lenne a kívánságom.
Csók a családnak.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése