2011. június 5., vasárnap

Balaton



Idei első éjszakám a nyaralóban. Hideg. Büdös. Ez van, nem azért jöttem, hogy aludjak. Fél óra múlva itt lesz Mesi. Lassan elindulok majd a vonatállomáshoz, és ott várom majd. A tegnapról annyit lehetne mondani, hogy nulla, semmit sem csináltam. Még otthon reggel Anyuval elmentem a piacra, vettünk epret, meg borsót. Aztán a ládával visszasétáltam a piacra, és onnan haza. Laptopoztam, semmi értelmeset nem csináltam. Aztán ebédeltünk, és Apuval elindultunk Balatonra. Mikor leérkeztünk, ő elment horgászni, én meg fenn maradtam a nyaralóban. És laptopoztam. Elég unalmas volt a délutánom, de nem bánom annyira, mert ma viszont nagyon jó lesz. Amikor már nagyon ki voltam, akkor csináltam pár képet. Elég jók...:'D Este a neon.hu-n követtem a Bravo Otto eseményeit, a tévén pedig Csillag Születik-et néztem. 23 óra után valamivel lefeküdtem, de nem akartam elaludni, mert Mesi szólt, hogy éjfél körül fogja megírni, hogy hányas vonattal jön másnap. De elaludtam. Hajnali 5 körül fent voltam, mert be kellett zárnom az ajtót Apu után. Akkor néztem meg hogy Mesi mit írt. 9:24-kor fut be Szabadisóstóra a vonata, addig pedig visszafekszem aludni. 8-kor felkeltem, és írtam egy sms-t neki, hogy sikerült-e elérnie a vonatot, és hogy hol kell leszállnia. Felhívott, és beszélgettünk. Hajnali 1-kor ért haza, és 6-kor már fel kellett kelnie.:)
Még 20 perc, és itt lesz.
Ja, és a mustra. Nagyon jó volt! Annyira ügyesek voltak. Mindenki. Főleg az utolsó volt a legjobb, ahol kreatív színházi gyakorlatokat adtak elő. Grimm meséket feldolgozva. Mindenki mondott egy részletet, mint mesélő, de közben valamilyen típusú embert kellett alakítania. Nagyon vicces volt.:)
Még 5 perc és indulok.
4
3
2
1
Viszlát! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése